Paulovics Tamás
Az eszéki hídnál
Ma már nem lüktet szívmeleg a kardokon,
kürtök nem hívnak rohamra párás hajnalokon.
Pajzsod vasán sem csillámlik a fény,
nyirkos tenyeredbe kopja kemény nyele nem simul már,
szilaj lovaid patái alatt nem morajlik a föld,
nem hallod már harci dobok tompa puffogását,
szisszenő nyílvesszők sebes suhanását,
és szép zászlóid sem csattognak a szélben.
Ma már csak állhatsz partján a folyónak a hajnali ködben
és hallod a túlpartról, hogy csattog a fegyver,
suhan a halál szörnyű gépeivel szélnél sebesebben.
Nézed a hidat a két part között kifeszülve.
És most vissza múltba, vissza háromszáz évvel
és még félszázzal.
Látod a hidat lángolni lobogva a hidat, a hidat a régit az éjben.
„Sors bona nihil aliud” csak „A jó szerencse, semmi más!”
De már jó szerencséd elhagyott, a sors hizlalja a Habsburg vadkant,
élesíti szörnyű agyarát.
De akkor is „Eb ura fakó”, Új-Zrínyivár, Csáktornya.
Lipót császár nem királyunk,
szerelmetes öcsédnek köszörüli már a pallost a bécsi király.
De visszatér a Zrínyi-vér.
Magyarország nem koronáz.
De visszatér a Zrínyi-vér a Kárpát hágóin át.
Ungvár, Munkács, Beregszász
és hideg rázza a bécsi királyt
„Eb ura fakó, kutyának kutya az ura.”
Lipót császár a kutyák ura,
Magyarország nem koronáz.
Edward Brown: Az eszéki híd (1674)
Kép forrása: Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténete
Paulovics Tamás Szentesen él, úszóedző és irodalombarát, verskedvelő és -mondó, aki olykor versírásra adja a fejét.
A szerző verse korábban a SzegediLapon: Hetvennyolc karácsonya