SzegediLap

Kocsis Katalin

Physica curiosa: Különös testek

Orvostudomány a képzőművészetben

Meglékelt koponyába nyúló doktor, véres műtéthez „asszisztáló” angyalok, mankójukon botladozó torzszülöttek, álmélkodó nézőközönség körében végrehajtott foghúzás. Furcsa, meghökkentő, olykor elborzasztó témái a festészetnek, a középkortól egészen napjainkig. Az orvostudomány képzőművészetben megjelentő ábrázolásáról a Somogyi-könyvtár művészeti albumaiból nyílt kiállítás a bibliotéka első emeletén.

Anatómia és bonctan

Vesalius: De humani corporis fabrica

A művészet a reneszánsztól kezdve, s főként Vesalius De humani corporis fabricá-jának (Az emberi test felépítéséről) megjelenése (1543) után fordítja figyelmét az anatómiai előadótermekben felboncolt testekre. Ebben kötetben, amelynek ragyogó és megdöbbentő illusztrációi lenyúzott bőrű, s puszta csontvázzá vagy idegek és erek hálózatává redukált figurákat ábrázoltak, Leonardo Anatómiájához hasonlítható remekművek jelentek meg. Ebben a korban töltik meg az anatómiai viaszmúzeumokat hiperrealisztikus módon megformált belső szervek elképesztő gyűjteményével.

Vanitas-csendéletek: koponyapiramis, csontvázak

A vanitas-tematika, amely az ember esendőségére és a hiúság veszélyeire hívta fel a figyelmet (mindegy, ma milyen szép vagy, holnap te is megöregszel és meghalsz), szélsőséges típusa a memento mori jellegű ábrázolás. Emlékezz a halálra: a csontvázak és holttestek látványa az  elmúlásra figyelmeztet. A középkor óta elterjedt Fransi (a felbomló holttest) elsősorban a szobrászatban, majd a festészetben is előforduló bemutatásának egyik változata, pontosabban „csont változata” a csont- és koponyapiramis.

Gottfried Libalt: Koponyák

Az orvos látogatása

A 17. századi holland életképfestők által kedvelt téma az „orvos látogatása” jelenet. Ezek a festmények is olyan jellegűek, mint pl. a vadászcsendéletek: állandó szereplőket vonultatnak fel. Figurái nem hasonlítanak a valódi orvosokra, több rokonságot mutatnak a commedia dell' arte színdarabok Dottore figurájával. Az orvos gyakori szereplője volt a korabeli vígjátékoknak, melyekben komikus, fontoskodó, tudálékos alak, a csalás és az áltudományok megtestesítője.

Gerrit Dou: Az orvos

A pulzus- és vizeletvizsgálat jelenete visszatérő motívum, állandó témája a korabeli festményeknek.

Sokszor megjelenik egy 17. századi köntösbe bújtatott, modernizált Ámor-figura a képeken, ami arra utal, hogy valamilyen „női betegségről” van szó, ami lehet szerelmi bánatból származó melankólia, vagy akár nem kívánt terhesség is. Így az „orvos látogatása” jelenetek lényegében egy pikáns szerelmi történetet tolmácsolnak szellemes, burkolt formában.

Ebbe a témakörbe tartoznak még a különböző kezeléseket ábrázoló festmények is, mint a sebészeti, fogászati beavatkozásokat megjelenítők, pl. A bolondság kövének eltávolítása Boschtól.

Hieronymus Bosch: A kőoperáció	Fra Angelico: Amputált láb
Brueghel: Nyomorékok	Gerard van Honthorst: A fogorvos

Physica curiosa: torzszülöttek és kibelezett hottestek

A középkorban és a reneszánszban a betegségekről és testi rendellenességekről alkotott képet az Umberto Eco által szerkesztett A rútság története című kötet segítségével mutattuk be.

A szörnyek nem tűnnek el a középkori mirabiliával (csodás dolgok, cselekedetek), hanem az újkorban is visszatérnek, igaz, más formában és megváltozott szerepben. A középkor óta két fajtájuk ismeretes: a PORTENTUM, a csodajel, és a MONSTRUM, a szörny. A portentumot ámulatra méltó, természetes eredetű jelenségnek tekintették (hermafrodita vagy kétfejű gyermek), mint Isten jelenlétének bizonyítékát. Már a középkor óta elfogadottá vált, hogy a csodajelek nem a természet ellenére vannak, nem Isten ellenére, hanem csupán az ember által ismert természet ellenére.

A monstrumok nem emberi fajok tagjai, létezésüket Isten azért engedte meg, hogy az Ő allegorikus nyelvének szavaiként szolgáljanak. Ezekhez a lényekhez erkölcsi, teológiai tanítás társult; az oroszlán például, amely a legenda szerint a farkával törli el a nyomait, Krisztus jelképe, aki eltörli az emberek vétkeit. Isten tökéletessége számunkra felfoghatatlan, ezért csak tagadás formájában lehet beszélni róla, mindazt felsorolva, ami nem Ő, akár Tőle nagyon elütő képeket, így állatok vagy szörnyek figuráit is felhasználva. 

Lavinia Fontana: Antonietta Gonzales képmása

A reneszánsz kezdetekor  felfedezésekkel tágul a világ; a monstrum kifejezést a torzszülött vagy rendellenes felépítésű élőlényekre, s a felfedezők és utazók által látott szokatlan állatokra alkalmazták, mint az oroszlán, zsiráf vagy víziló.

Az orvoslás festészeti feldolgozásának 20. századi példái is megjelentek a tárlaton, hisz még ekkor is kedvelt téma a betegségek és az orvostudomány ábrázolása akár portrékon, akár szimbolikus formában.

Otto Dix: Dr. Hans Koch

A kép előterében Hügieia, az egészséget megszemélyesítő istennő alakja látható – itt magának az orvoslásnak a megtestesítője –  az antik-görög hagyományból hozott jelképeivel. Szent állata, mint apjának, Aszklépiosznak is, a megújulást jelképező kígyó. A nőalak a Léthé (a feledés alvilági folyója) vizével telt tálat tart. Ezzel Klimt élet és halál egységét hirdeti. A kép bal oldalán álló nőalak lábainál a csecsemő az élet jelképe, míg a sodródó embertömeg közepén a halál csontváza látható. A mindennek hátat fordító Hügeia alakja sokak szerint az orvostudomány tehetetlenségére utal.

A festményt sokszor költöztették, utoljára egy alsó-ausztriai kastélyba egyéb műalkotásokkal együtt, hogy biztonságban legyenek. A cseh határ közelében lévő kastélyt a visszavonuló SS-csapatok 1945 májusában felgyújtották, csak azért, hogy ne kerüljön ellenséges kézre. Más műkincsekkel együtt tizenhárom Klimt-kép is megsemmisült, köztük az Orvostudomány is.

1944-ben, amikor Frida Kahlo ezt a portrét festette, egészségi állapota – korábbi súlyos balesete miatt – oly mértékben rosszabbodott, hogy acélfűzőt kellett viselnie. A sérült gerincet egy darabokra tört jón oszlop helyettesíti. A testében tátongó gerinchasíték és a kopár, barázdák szaggatta táj a művész fájdalmát és magányosságát jelenítik meg jelképes módon.

Frida Kahlo: A törött gerinc (944)

A tárlatban szerepelnek régebben használatban lévő orvosi eszközök, közülük legrégebbiek az üveg fecskendők és a tűk, valamint a tárolásukra szolgáló ún. parátuszok, melyek közel száz évesek. Egy másik érdekesség a kb. 3-3 és fél ezer éves lékelt bronzkori koponya, melyet a SZTE Embertani Tanszékéről kapott kölcsön a bibliotéka.

(A Somogyi-könyvtár Orvostudomány a képzőművészetben című tárlata 2015. január 15. és február 16. közt látható.)