Kocsis Katalin
Aki ecsettel vadászott
90 éve született Csergezán Pál
Csergezán Pál festő- és grafikusművész születésének 90. évfordulója alkalmából kiállítás mutatja be az alkotó munkásságát a Somogyi-könyvtár első emeletén. Csergezán Pál a művészetnek olyan sajátos területén vált nemzetközi viszonylatban is elismertté, amely külön megítélés alá esett (és esik még ma is) a magyar művészettörténet és -kritika értékelésében. Ennek ellenére mesterségbeli tudását ma is elismerik, nem vitatva zsenialitását.
Vadászat a festészetben
Ez a különleges művészeti ág az ún. vadászfestészet, melynek inkább az angolszász, illetve a német–holland területeken vannak hagyományai. Maga a vadászati vonatkozású festészet a vadállatok ábrázolásával kezdődött. Ha az alkotó személyében egyesült a festő és a vadász, az elkészült kép a vadász vagy a zoológus szemével nézve is hiteles lett, bármi volt is az ábrázolás célja; gyönyörködtetés vagy tanítás.
A műfajnak négy fő témája van: a vadászjelenet, a vadász önálló ábrázolása, az állatkép és a csendélet. A modern magyar vadászfestészet kezdeteit a reformkorra tehetjük. A nagy vadászfestők közt említhetjük pl. id. Markó Károly, Zichy Mihály vagy Szinyei Merse Pál nevét is, akik közül Zichy Mihály az illusztráció műfajában is kiemelkedőt alkotott.
Művészet és természettudomány
Az illusztráció az 1800-as években még a festészettel egyenrangúnak számított. A természettudományos könyveket kísérő, művészi és ugyanakkor szakmai hűségre is törekvő ábrák a 19. század harmincas éveiben, J. J. Audubon, Amerika madarai című könyvének illusztrálásával jelentek meg. Az amerikai művésznek olyan neves követői akadtak, mint a német August és Friedrich Specht, Brehm világhírű Tierleben-jének (Az állatok világa) grafikusai.
A 20. századra, mikor az illusztráció és a festészet megítélése már hazánkban is eltávolodott egymástól, a magyar művészek egy csoportja vállalta, hogy a szakmai hűség kedvéért lemond a közönség csodálatáról és a népszerűségről. Képeik rendszerint közepes vagy kis méretűek, nemegyszer könyvillusztrációk, de kiemelkedő mesterségbeli tudásról árulkodnak, megtartva művészi értéküket.
Az alkotások zömét még ekkor is az állatábrázolások teszik ki de már a természettudományok által megkövetelt színvonalon. A vadászati témájú képzőművészet elvesztette önálló jelentőségét – fokozatosan a megfelelő tudományágak (zoológia, ornitológia, vadgazdálkodás, őslénytan) segédtudományává fejlődött.
A második világháború után a hazai vadászkultúrában egy új nemzedékre várt a témát bemutató művészet egyenjogúságának kiharcolása. Reprezentánsai közül a legidősebb Csergezán Pál volt, őt Muray Róbert és Balogh Péter követték.
Záhonytól a sah udvaráig
Csergezán Pál 1924. június 6-án született Záhonyban. Harmadik gyermekként nőtt fel a családban, ahol a testvérek a szűkös anyagi körülmények ellenére is polgári nevelést kaptak, diplomás emberek váltak belőlük. Idősebb, ugyancsak művészi tehetséggel megáldott, rajztanár fivére a győri laktanyát ért bombatámadás áldozata lett.
Csergezán Pál mellszobra
(Farkas Pál alkotása)
Csergezán Pál tanulmányait belső építészként kezdte, de közbeszólt a háború, és szovjet hadifogságba került. Ott volt alkalma megismerkedni az orosz vadászfestészet néhány kiváló alkotásával, s ez módosította művészi pályáját. Hazatérése után, 1950-1953 között folytatta tanulmányait, immár a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafika szakán, ahol Ék Sándor volt a mestere. Az ötvenes években illusztrátorként került kapcsolatba a Nimród című vadászújság több munkatársával. Később ő is díszítette ezt a folyóiratot a Nők Lapja, az Ország Világ és a Magyar Vadász mellett, majd tíz évig a Nimród művészeti vezetője volt.
Külföldön elismert, keresett művészként tartották számon. Kiállított Európa több nagyvárosában: Párizs, München, Köln, Monte-Carlo és London galériáiban is láthatták munkáit az érdeklődők.
Élt és dolgozott Németországban, valamint Iránban, a sah udvarában is. A perzsa uralkodó ugyanis megtiltotta nagybecsű lovainak fényképezését. Megörökítésükre „a világ legjobb ló-festőművészét” kereste, s végül a magyar Csergezán Pál személyében találta meg...
Grafikus és illusztrátor
Grafikusként tankönyvek, regények, tudományos művek ábráit készítette el, diafilmeket rajzolt. Egyik első könyves munkájaként Kittenberger Kálmán A Kilimandzsárótól Nagymarosig című kötetét illusztrálta, majd ifjúsági regények, Fekete István könyvei (Vuk, Hu, A koppányi aga testamentuma, Kele, Barangolások stb.), novellagyűjtmények, a természettel foglalkozó kötetek következtek.
Vuk
A Móra és a Tankönyvkiadó megbízásából a szépirodalom mellett számos természettudományos munkát is illusztrált. Több alkalommal dolgozott együtt többek között Tasnádi Kubacska Andrással, aki a 20. századi magyar természettudományok kiemelkedő alakja volt: tudományos, ismeretterjesztő és gyermekkönyvek kerültek ki a kezük alól.
A „vadász” és a festő
A természetjárók, vadászok közül ma is nagyon sokan ismerik Csergezán Pál nevét. Ez a személyesnek tűnő, mégis csupán lélekbeli, virtuális kapcsolat sokunk számára egészen gyermekkorunkig nyúlik vissza, amikor a meséskönyvekben, ifjúsági regényekben első ízben találkoztunk összetéveszthetetlen és utánozhatatlan rajzaival, illusztrációival.
Nagyon kedvelte Gemencet, több alkalommal lakott vadászházakban, melyeket műteremnek használt. Vadászok között élt, puskája is volt, de sohasem használta. S mivel ő maga nem vadászott, talán ezért ritkák képein az emberábrázolások. Szenvedélyes természetszeretetéről így vallott: „...nekem a vad úgy kell, hogy ha eljövök az erdőből, ott maradjon...”
Festményeinek varázsát az a könnyed színgazdag festőiség adja, mely a magyar piktúrában Paál László és Szinyei Merse Pál hagyománya. Maga sem tudta megmondani alkotásainak számát. Nemcsak az illusztrációkét, de kisebb-nagyobb méretű olajfestményeiét, pasztelljeiét sem, melyeket kosztért-kvártélyért ajándékozott el annak, aki befogadta és ideiglenes műtermet biztosított neki. Ott van műveiben a hazai erdők-mezők minden szépsége, élővilágának páratlan gazdagsága.
Hubertus arany keresztje
Életében művészeti díjat nem kapott. Elismerései: a Német Vadászszövetség nagydíja (1982); Pro Natura emlékplakett (1993); Hubertus kereszt arany fokozattal (1995); Pro Natura Díj; Pro Cultura Venationis emlékplakett (1996).
1985-től haláláig tagja volt a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács Kulturális Bizottságának. A Nimród Alapítvány egyik alapítója volt, elnöke az 1994-ben alakult ALTAMIRA Egyesületnek, mely a természethez kötődő képző- és iparművészek társasága.
1997-ben alakult a Csergezán Pál Alapítvány, amely évente Csergezán-díjjal jutalmaz egyet a legkiválóbb természetábrázoló művészek közül. 2006. szeptember 5-én az ő tiszteletére avatta fel a Pilisi Parkerdő Zrt. a Nagy-Kopasz 559 méter magas csúcsán épült 23,5 méter magas Csergezán Pál-kilátót.
Legendák alakja
Annak ellenére, hogy életében nem fogott puskát egy állatra sem, s egyetlen festménye sem mutat igazi vadászjelenetet, a vadászok fogadták be leginkább. Ez a közeg tette számára lehetővé, hogy azokon a helyeken figyelhesse meg közelről a vadon élő állatokat, ahonnan a vadászok puskával a kezükben várnak zsákmányukra. Ma már legendaként emlegetik ebben a körben Csergezán Pált, aki kézből etette kedvenc állatait, a vaddisznókat, vállalva a veszélyt, hogy csak egy mozdulaton múlik az élete...
Mindig az állattal érzett együtt: nem a vadászszenvedély hajtotta ki az erdőbe, hanem az, hogy köztük élve szívja magába a tiszta levegőt. Azonosulási kényszer hajtotta, hogy minél közelebb kerüljön kedvenceihez.
Sok időt töltött Gemencen, ahol vele és róla készített filmet Balogh István. Életének utolsó éveiben Telkiben élt, műterme a Budakeszi Erdőgazdaságban volt. Hamvait is itt, Telki község határában, az erdőben helyezték el, Anna-lakon.
Csergezán Pál mindig, minden munkájában tökéletességre törekedett. Kemény ember volt, ugyanakkor érzékeny, magába forduló művészalkat. Nehezen alkotott, de az ecsetje alól kikerülő művek mind egyediek.
Budapesten hunyt el, 1996. október 1-jén.
(A Somogyi-könyvtár kiállítása július 19-ig látható. Az írás a kiállítás kísérőszövege alapján készült.)
Kocsis Katalin Szegeden született, tanulmányait is itt végezte a Szegedi Egyetemen magyar, összehasonlító irodalomtudomány és angol szakokon. 2013-ban került a Somogyi-könyvtár művészeti gyűjteményébe mint művészeti tájékoztató könyvtáros. Az irodalom mellett a képzőművészet, a film és a színház is érdekli.