Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kultúreset

Cikkek

Hegedűs Réka-Tóth Edit: Esztergapad és faforgács

2013.12.15

Immár harmadik alkalommal rendezi meg a Somogyi-könyvtár a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve a Mesterségek dicsérete című tárlatsorozatát, melynek keretein belül minden évben egy tradicionális helyi mesterség kulisszái mögé tekinthet be a látogató. Idén a könyvtár egykori, nagy tiszteletben tartott igazgatójára, Tóth Bélára emlékezve a kiállítás középpontjába az asztalos mesterség került. – Hegedűs Réka és Tóth Edit írása 

 

Kórházi karácsony

2013.12.10

Van, aki képes egy életen át megtartani a karácsonyéjszaka varázsát a lelkében – ők a szerencsés kevesek. Másoknál ritka vendég az áhítat. Baradnay Gyula szegedi sebészprofesszor hívő ember, gyógyító orvos. Évtizedeken át kórházban, klinikán ünnepelt, sokszor volt ügyeletes Szentestén is. – A sebésszel Tráser László beszélgetett. 

 

Itthon tartani a tehetségeket

2013.12.06

Gyakori tapasztalat, hogy a legtehetségesebb középiskolás diákokat külföldi fejvadász cégek keresik meg, és ha a diákok engednek a hívásnak, külföldön végzik el egyetemi tanulmányaikat, ahonnan többnyire nem is akarnak hazajönni. Ennek a helyzetnek megváltoztatását tűzte ki célul Prof. Dr. Hegyi Péter, az SZTE I. Belgyógyászati Klinika tanára, akit Tráser László kérdezett a képzés tervezett megreformálásáról. – Itthon tartani a tehetségeket (hanganyag) 

 

Készülődés, szeretet

2013.11.30

A szeretet érzését, de talán magát a szeretetet is meg kell tanulni. Sem kimutatni, sem gyakorolni nem egyszerű. A vasárnap kezdődő ádventi készülődés, várakozás azonban ebben is segíthet – válaszolja Benyik György szegedi teológus, algyői plébános, Tráser László kérdéseire. 

 

Alsóvárosi családtörténet

2013.11.28

Szabó Tibor szegedi filozófiaprofesszor elsősorban a 20. századi olasz és francia filozófusokkal foglalkozik. Emellett fest, sokat utazik, legújabban pedig családtörténetet ír – nagyszülei, szülei emlékére, akik Szeged-Alsóvároson éltek világéletükben. Szabó Tibor családja hosszú-hosszú ideje kötődik a szegedi ferencesek alsóvárosi Havas Boldogasszony-templomához is, ezért a rendháznak ajándékozta a templomot ábrázoló festményét. – Szabó Tibor erről is beszélt Tráser Lászlónak... (hanganyag) 

 

Pilcz Roland: A Nemzet Színészei. Kiállításmegnyitó

2013.11.16

A Nemzet Színészei címen nyílt kiállítás „KovZsi” Kovács Zsigmond portrékarikatúráiból a Somogyi-könyvtárban. A tárlatot Pilcz Roland képregényrajzoló, a Kalyber Joe képregénysorozat alkotója nyitotta meg. – Pilcz Roland megnyitója 

 

Kiss Ferenc: „Képet öltött” irodalom

2013.11.16

A „Képet öltött” irodalom – Rejtő Jenő híres figurái képregényeken című kiállítást a Somogyi-könyvtárban Kiss Ferenc nyitotta meg 2013. november 15-én. A tárlat december 11-ig tekinthető meg. – A kiállításmegnyitó szövege 

 

Szegedi fotósműhely

2013.11.13

A második világháború után a szegedi fotósok először 1958-ban szerveződtek klubba. Ez is bizonyítja, hogy a fényképezés milyen gazdag hagyományokkal bír a városban. Komoly múltra tekinthet vissza a Dr. Lajos Sándor Fotóklub is, amely Dobóczky Zsolt vezetésével tevékenykedik. A klub – a Móra Ferenc Múzeummal közösen  kiállítás-sorozaton mutatja be munkáját az érdeklődőknek. – Tráser László beszélgetése Dobóczky Zsolttal

 

Somi Éva: A Brown-recept, úgy is mint kód...

2013.10.23

Végy egy zseniális főhőst, amilyen Robert Langdon, a harvardi egyetem művészettörténésze és szimbólumkutatója, aki a szakterületén világhírű és akinek a tudására a legmagasabb szinteken is igényt tartanak. Langdon professzor persze nem valami nyápic szobatudós, hanem igazi szupermen, egy 007-es ügynök sármjával és egy egyetemi tanár szaktudásával (a maga idejében Indiana Jones is ilyesmi volt). Amikor a katedráról, akár saját előadása közben is, elszólítja egy visszautasíthatatlan feladat, azonnal az akciók világába csöppen, amiként, mondjuk a Skyfall James Bondja, és végigszáguldja a fél világot. Egyetlen nap alatt, földön, vízen, levegőben. Fáradhatatlan főhősünk, akin nem fog az idő, most szinte a nulláról indul: egy kórházi ágyon ébred, nem emlékszik semmire, csak homályos képek futnak előtte. Négyezer mérföldre massachusettsi otthonától, Firenzében van, és azt sem tudja, hogy került oda, hogyan szerezte fejsérülését, aminek következtében amnéziában szenved, és az sem világos előtte, mi az a titokzatos tárgy, amit a holmijai között találtak. Ám alighogy magához tér, máris menekülnie kell, mert az életére törnek. (Számos hollywoodi film indul hasonlóan, nemde?) – Somi Éva Dan Brown: Infernó című regényéről 

 

Könyvtárak és új kihívások

2013.10.14

Napjainkra – ha nem is mindent, de csaknem – mindent átformált a számítógép. A könyvek univerzuma sem kivétel. A könyv az első nagy forradalmat a nyomtatás megjelenésével élte át, mikor is létrejött az úgynevezett Gutenberg-galaxis; a második nagy fordulat a könyvek életében a virtualitás megjelenése: az Internet, az e-book. Tráser László az Országos Könyvtári Napok alkalmából kérdezte Andóczi Balogh Évát, a szegedi Somogyi-könyvtár munkatársát a könyvek és a bibliotékák jövője felől. (hanganyag) 

 

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17

Következő »