Varázslat és trubadúr, avagy a mágikus történelmi realizmus 7 kérdés Gáspár Ferenchez és Diószegi Szabó Pálhoz
Gáspár Ferenc és Diószegi Szabó Pál közös munkába fogott másfél-két évvel ezelőtt: arra szánták el magukat, hogy megteremtik a magyar trubadúr alakját és a magyar trubadúr költészetet a Trubadúrvarázs című regény keretében. A regény szerzője Gáspár Ferenc, aki számos történelmi témájú könyvet tett már le az olvasók elé, a versbetéteket pedig Diószegi Szabó Pál írja, aki nem csak költőként, de a verstan és a történelem kiváló ismerőjeként is tökéletes választás erre a feladatra. – 7 kérdésünket ezúttal Gáspár Ferenchez és Diószegi Szabó Pálhoz intéztük.
SzegediLap: Hogyan született az ötlet, miért érzitek fontosnak, hogy megszülessen ez a regény?
Gáspár Ferenc: A Tokaji Írótáborban beszélgettünk, borozgattunk két évvel ezelőtt, amikor Pali megkérdezte tőlem, miért nem írok regényt magyar trubadúrról. Mondtam neki, azért, mert ilyen nem volt. Viszont tovább gondolkodva az ötleten, eszünkbe jutott, hogy Imre király idejében éltek Magyarországon trubadúrok, ha nem is magyarok. Kettőről tudunk, a Marseille-i gróf feleségét elcsábító Peire Vidalról és egy Gaucelm Faidi nevezetűről. Nekem még az is az eszembe jutott, hogy képzeljük el, amint Janus Pannoniust a barátja, Galeotto Marzio zaklatja, miért nem ír magyar nyelven verset. „Ezen a bikkfanyelven nem lehet” – dühöng erre Janus és mérgében beszalad a könyvtárba, ahol az egyik kódexből kiesik egy vers, magyar nyelven. Imre király udvarában írták, kétszázhetven évvel korábban. Innentől kezdve két szálon, két idősíkban játszódik a cselekmény: az egyik Ádám története, aki egyszerű szénégető fiaként kerül a királyi udvarba és lesz magyar nyelven verselő, egyszerre három lánynak udvaroló trubadúr, a másik szál pedig a nagybeteg Janus Pannoniusé, aki pécsi püspökként lesz szerelmes és a Mátyás elleni lázadás vezéralakja. Janusnak a valóságban természetesen sok szerelme volt – még fiatalon, az itáliai évei alatt. A regény hű a korszak történelméhez, csak ezen az egy ponton tér el tőle. Viszont ez az egyik kulcsmomentuma a könyvnek, hiszen Janus szerelmes verseit Ádám (illetve a valóságban Pali barátom, Diószegi Szabó Pál) írja. Mintegy álomban, vagy egy másik mágikus dimenzióban jutnak el a költemények Janushoz, sőt még tovább…
SzegediLap: Miért éppen ezt a korszakot és a turbadúrlírát választottátok témául?
Gáspár Ferenc: A történelmi regény írójának mindig izgalmas egy olyan kor, amiből alig, vagy éppen semmilyen emlék nem maradt. Ott aztán szárnyalhat az író és a képzelet. Azonkívül ez a történet ugyanúgy – ha nem még jobban – szól Janus Pannoniusról, Vitéz Jánosról, Galeotto Marzioról, Mátyás királyról és a Mátyás elleni lázadásról és a költészet varázslatos hatalmáról, mint a trubadúrokról.
Diószegi Szabó Pál: Számomra az volt a nagyszerű költői lehetőség, hogy a regénytervünk felütése azzal a kérdéssel indul, miért nem születtek a reneszánsz Magyarországán nemzeti nyelvű, így akár magyar nyelvű énekelt költemények? Pedig előzmények bizonyára voltak. A Halotti Beszédet és az Ómagyar Mária siralmat minden diák ismeri, a huszita Biblia-fordításokat szintén. A következő kérdés pedig innen adódott. A trubadúrok nem latin nyelven írtak, saját nyelvükön szólaltak meg, a magyar nyelv pedig – mint tudjuk – minden európai verselési rendszer megszólaltatására alkalmas. A tokaji írótáborban való ötletelést követte a Bánki Évával való személyes találkozásom, az új regénye, a Fordított idő bemutatója kapcsán, a szentesi könyvtárban, 2015 novemberében. Az ő regényében is vannak ilyen fiktív versek. Bánki Éva a trubadúrlíra elismert hazai kutatója és két remek kötetet szerkesztett a trubadúrlíra alkotásaiból (A tavaszidő édessége, Udvariatlan szerelem). Mivel engem korábban is érdekeltek a trubadúrok költeményei, korábban is voltak ilyen jellegű verseim, ez nagy lökést adott a folytatáshoz. Költőként és középkorász történészként nagyszerű irodalmi út nyílt ki előttem. Amikor pedig az NKA alkotói pályázatán Feri és jómagam is támogatást kaptunk, immár semmi nem állt a közös mű útjában.
SzegediLap: Jó lenne betekinteni egy kicsit a műhelytitkokba. Hogyan kell elképzelni ennek a „négykezes” regénynek a születését, mi a munkamegosztás a két szerző között?
Gáspár Ferenc: Hihetetlenül inspiráltuk egymást, mert Pali gyönyörű verseit öröm volt beépíteni, és ő szintén azt mondta, hogy versírásra késztette az én szövegem. Facebookon és e-mailben küldözgettük egymásnak a részleteket. Izgalmas játék volt.
Diószegi Szabó Pál: Az én dolgom alapvetően a versek megírása volt, ebben nagyobb szabadságot, önállóságot is igényeltem Feritől, mert több szempontot tartottam szemem előtt. Vagy a már megírt regényfejezethez írtam verset, vagy jobbára „előre megírtam” a költeményt és Feri feladata az volt, hogy azt beillessze a történet folyamába. Ez egy születőben lévő közös alkotás során nem könnyű feladat, de ő jól megoldotta. Ráadásul akkor egy olyan életszakaszban is voltam, amelyben könnyebben „át tudtam írni” jelenkori élményeimet, csalódásaimat, fájdalmaimat az „életre keltett” hazai trubadúrlíra szerelmi témaköreibe és stílusába. Annyi volt a változás, hogy a versíráskor nem „csupán” kortárs voltam, hanem megpróbáltam magam egy latinos műveltségű, zenéhez értő, középkori szerzőként is pozicionálni. A versek többségéhez ugyanis dallamokat is szereztem, a kor szokásainak megfelelően. Ebből is küldtem Ferinek, akinek a melódia segített egy-egy jelenet megírásában.
SzegediLap: Egyre több részlet lát napvilágot a készülő műből, amelyek alapján egy izgalmas, fordulatos mesére számíthatunk. Ferit kérdezem, hogy mennyire nehéz megtalálni az egyensúlyt a fikció és a történelmi tények között? Egyáltalán, hogyan látod a történelmi regényt mint műfajt fikció és realitás viszonylatában?
Gáspár Ferenc: Egy szóval válaszolva: nehéz. Bővebben: magam részéről ez egy kísérlet volt a hagyományos történelmi 
regény és a mágikus realizmus összegyúrására. Azt hiszem, hogy sikerült, bár az írónak örökké kételyei vannak a megírt művel kapcsolatban. A történelmi regény szerintem önmagában már nem annyira érdekes, a romantikus kor ideái lecsupaszítva közhelyesnek tűnnek, még akkor is, ha a lelkünk mélyén egyetértünk velük. Számomra az egyik modern minta, a mindenki által ismert Mester és Margarita a fikció és a történelmi regény egybegyúrására, de a mai szerzők közül megemlíthetném például Novák Valentint, aki Álomtourbina címmel írt egy remek regényt a közelmúltban.
SzegediLap: A következő kérdéssel Palihoz fordulnék: mennyire érezted nagy kihívásnak, hogy egy trubadúr bőrébe kellett bújnod? Milyen speciális körülményekre kellett figyelned?
Diószegi Szabó Pál: Mindjárt egy példát hadd mondjak el. Az egyik első vers, amelyet megírtam a regényhez, Balassi-strófában szól (Hajadban virágok…). Mindez nem annyira anakronisztikus tévedés vagy tudománytalanság. A hazai trubadúrlíra-kutatás másik kiválósága, Szabics Imre professzor kiváló kiskönyve (A trubadúrlíra és Balassi Bálint) számomra irányt szabott abban, hogy még Janus Pannonius után, magának Balassi Bálintnak a költészetében is vannak a trubadúrlírára utaló hatások. A versek írásakor többnyire a legzeneibb és a népdalainkban megőrződött ütemhangsúlyos verssorokat idéztem fel (pl.: felező nyolcas sorok). De volt olyan inspirációm, amikor egy nagyon is „középkorias” bukovinai dallamra írtam virágéneket (Mint egy mese). A ritkább hétszótagú, négyes-hármas ütemosztású sorokból született például a busójárást felidéző versem (Ma még enyém). Legalább annyira izgalmas volt számomra az, hogy megpróbáltam visszaadni az opcionális lehetőségeket is, amelyek később nem, vagy nem úgy valósultak meg. Utalhatok például az 5//5//5//4 ütemosztású Strófa-próbámra. Inkább a regény másik idősíkjához, Janus Pannonius korához illő kísérletem volt az ütemhangsúlyos és az időmértékes versformák keresztezése. Így született a megrímelt hexameterekből álló leoninus szonettem (Még mai is). A Holdhoz szóló Luna-énekek dallamos felező nyolcasai. Megpróbáltam a hexametert széttagolva rímes, ütemhangsúlyos kis strófákban megírni (Boldogságunk, Fázik a vágy). Természetesen – szélesebb verstani kitekintéssel – nem hiányozhat a szonett és egy villoni ballada sem. A nyelvi megszólalás módjában már komoly kompromisszumot kötöttem magammal. Kiinduló tervem ugyanis az volt, hogy valamilyen rekonstruált, korhű „magyari” nyelven fogom ezeket megírni. Ehhez azonban nyelvészeti kutatások is szükségesek lennének, amelyek eredménye vélhetően szétfeszítené a regény nyelvezetét is. Feri szövege modern nyelvezetű. Így végül lemondtam eredeti tervemről. Egyrészt a versolvasást – nemcsak tipográfiailag – megnehezítené: nem gondolom azt, hogy a leendő regényolvasó egy mesterkélt pszeudo-szöveggyűjteményre lenne kíváncsi. Az már inkább közelebb lenne az irodalmi hamisításhoz. Másrészt: közelebb kellett hoznom a szövegeket a ma emberéhez. Végül abban maradtam, hogy lehetőleg a modern kifejezéseket a versekben kerülöm, jobb az „abszolút” líra, azaz legalább több évtizeden át is érthető, élvezhető és olvasható módon fogalmazom meg a verseimet.
SzegediLap: Hány kötet születik majd ebből a közös munkálkodásból: maga a regény versbetétekkel, vagy a verseskötet önállóan is megáll a lábán?
Gáspár Ferenc: Természetesen a regényben kevesebb vers szerepel, mint Pali kötetében, de a verseskötete nem csupán ezért áll meg önállóan, de erről majd ő bővebben értekezik. Vagyis, a kérdésre felelve: két könyvről van szó.
Diószegi Szabó Pál: Amikor Ferivel először beszéltem a közös munkánkról, a legutóbbi verseskötetem (Pár-atlan Én-ek, Hungarovox, 2014) kiadása óta egy év telt el. Mindig is közel állt hozzám az antikvitás görög-latin és bizánci irodalma, valamint a középkori és a reneszánsz líra. Ez a regény 
„rásegített” egy újabb kötet írására, befejezésére. Terveim szerint a regénnyel egy időben én is jelentkezek egy verseskötettel. A címe a regényhez írt balladám címe is egyben: Mintha az Idő is tükörbe nézne… Ez a cím egyébként egyrészt Bánki Éva már említett regénycímére is utal, valójában azonban Szentmártoni János Szomjúság című regényéhez a Magyar Naplónak írt recenziómban – a regényidő vizsgálata kapcsán – vetődött fel bennem. A verseskötetben az elmúlt három év versei szerepelnek majd, külön ciklusban a regény számára írt verseim. A kötetemhez pedig Pusztai Virág művészi illusztrációi fognak társulni.
SzegediLap: Terveztek-e a jövőben újabb közös „projektet”? Van-e újabb ötlet a tarsolyban?
Gáspár Ferenc: Egyelőre nem tervezünk ilyesmit, de soha nem lehet tudni…
Diószegi Szabó Pál: Mivel még a megjelenés előttünk vagyunk, inkább az utolsó simításokat végezzük… és kíváncsiak vagyunk a fogadtatásra…
SzegediLap