Hegedűs Bernadett
Bartók Béla szegedi látogatásai Emlékkoncert és kiállítás a Somogyi-könyvtárban
A Somogyi-könyvtár művészeti gyűjteménye Zenei Album sorozatában koncerttel és kiállítással emlékezett meg Bartók Béla születésének 135. évfordulójáról, valamint szegedi fellépéseiről. A 2016. május 16-án elhangzott kamarahangversenyen szegedi zeneművészek tolmácsolták a zeneszerző műveit. A műsorban olyan darabok is megszólaltak, amelyeket annak idején Bartók előadásában hallhatott a Tisza Szálló közönsége.
A Bartók Béla szegedi látogatásai című kiállítást június 18-ig láthatták az érdeklődők a Somogyi-könyvtár első emeletén.
*
Bartók Béla összesen kilenc alkalommal szerepelt szegedi pódiumon. Négyszer önálló esten adott koncertet, közreműködőként a szegedi filharmonikusokkal, a Waldbauer-trióval, Basilides Máriával és Zathureczky Edével közösen lépett fel.
„Hatalmasan duzzadó erő”
Az első szereplésre 1910. november 10-én került sor a Tisza Szálló nagytermében, a Waldbauer trióval közösen.
A Szegedi Híradó így ír róla: „Három istenáldotta művészzseni: Bartók, Waldbauer és Kerpely léptek csütörtök este a Tisza-szálló nagytermének dobogójára. Bartók ül legelőször a zongorához, utána a trió másik két tagja: Waldbauer és Kerpely veszik kezükbe a vonót. Brahms, Beethoven és Chopin művei mellett a koncerten Bartók saját szerzeményeiből adott elő, az Este a székelyeknélt és a Két román táncot. A Szegedi Híradó így emlékezik: „Hatalmasan duzzadó erő sugárzik ezekből a kompozíciókból. Vad sejtések, pogány ösztönök, nyugati megérzések keveredve egy szűzi nemzet primitíven szép dallamsejtéseivel: ezek Bartók Béla művei. Percekig ünnepelte a közönség Bartók játékát, aki azzal hálálta meg a közönség elismerését, hogy egy magyaros motívumú ráadást adott.”
1911. május 13-án a szegedi Színházban Liszt centenáriumi ünnepség zajlott, amelyen Bartók Liszt zongoraversenyét játszotta el.
A Szegedi Napló így tudósított: „Az ünnepséget Prológus vezette be, amelyet Juhász Gyula, a kiváló poéta írt, és Lugosi Béla mondott el hevülettel. (…) Az est fénypontja Liszt Esz-dúr zongoraversenye volt, amelyet zenekarkísérettel Bartók Béla adott elő a legnagyobb készültséggel és a technikának azzal a bravúrjával, ami megragadja a hallgatóság lelkületét. Percekig tapsolta a közönség a művészt...”
„A modern magyar zene Messiása”
Tizenegy évvel első szegedi hangversenye után jött Bartók ismét Szegedre. 1921. november 26-án a Tisza Szállóban került sor első szólóestjére. Műsorán a Régi táncdalok, Székely népdalok, Három burleszk és Zongoraszvitje szerepelt.
Juhász Gyula a Szeged hasábjain így írt: „Fejedelem jön ma Szegedre, bár harsonák nem hirdetik érkezését. Mert Bartók Béla ma az abszolút zene legkülönb művelője, éspedig nem csupán ebben a megcsonkított kis országban, hanem – és erre több párizsi és londoni tekintély elismerő kritikája is tanú – az egész világon. (…) Egy kifosztott és megnyirbált ország hatalmas vigasza, kincse, reménye és bizakodása ő. Zongorája világgá hirdeti a magyar lélek, a magyar ujjongás és jajongás fönségesen megrázó dallamait.”
Móra Ferenc a Szegedi Napló hasábjain így emlékezett: „Ünnepet ült a szegedi zeneélet szombaton este, mégpedig ritka nagy ünnepet: körünkbe jött Bartók Béla, a modern magyar zene Messiása, aki Liszt Ferenc óta az első igazán világhírű reprezentánsa a magyar alkotó géniusznak. Mert nemcsak kiváló zongoraművész ő, (…), nemcsak nagy, kolosszálisan eredeti komponista, (...) hanem egyúttal bámulatosan sokoldalú zenetudós, (...) aki a Kőrösi-Csomákra emlékeztető szívóssággal, hangyaszorgalommal gyűjti össze az ősi székely dallamokat, a magyar nép eredeti nótáit, hogy azok (...) tisztára mosva sugározzák magukból a magyar őserőt.”
A Szeged című folyóiratból idézünk: „A jég megtört. A szombati esti hangversenyre, amely Bartók Béla nevével ékeskedett, és amely Bartók Béla alkotó és előadó művészete által nyert ritka értéket, teljesen megtelt a Tisza koncertterme. A szezonban először. A közönség nemcsak megérezte, de tudta is, hogy Bartók Béla az elsők között áll, akik a magyar népművészetet képviselik.(...) Műsorát Scarlatti öt zongoraművének előadásával kezdte, majd parasztdalaiból adott elő egy csokorra valót, azután Kodály Zongoramuzsika opuszából játszott három számot, míg befejező rész gyanánt Három burleszkjét, végül Zongoraszvitjét mutatta be. Ezeket az igazgyöngyöket nagy figyelemmel hallgatta a közönség, és lelkesedéssel ünnepelte a nagy szerzőt és a kiváló előadót egyaránt.”
A Szegedi Újság így zárta kritikáját: „Bartók Bélának tagadhatatlanul óriási érdeme, hogy a magyar melódiát, a magyaros hangulatokat a külföld számára is élvezhetővé igyekszik tenni, mégpedig sikerrel. Bizonyítják ezt a külföldön elért eredményei, ahol Bartók neve éppoly ismert a modern zeneszerzők szótárában, mint bármelyik más világhíres képviselője ennek az iránynak. Mi, szegediek, hálásak lehetünk Bartók Bélának, hogy eljött ide közibénk, és mint a modern zene egyik legkiválóbb s leghivatottabb művelője megismertetett bennünket az új irány egypár igazán értékes termékével.”
„Művészete úgy hat lelkünkre, mint a kinyilatkoztatás”
Majdnem pontosan két év múlva 1923-ban ismét önálló hangversenyt adott a Tisza-szálló nagytermében. Műsorán Scarlatti, Beethoven, Brahms, Debussy, Kodály és a saját művei szerepeltek. A maga műveiből a műsor mindkét felében játszott. Az első részben a Tizenöt magyar parasztdalból a hatodikat, a második részben a Gyermekeknek című sorozatból kilenc darabot, továbbá az Este a székelyeknél, a Medvetánc, az I. sirató ének és a II. román tánc című műveit.
A Szeged cikke így ír róla: „ Az ő nevével egy új magyar üstökös jelent meg a végzettől átboronált borús magyar firmamentumon. És ez az üstökös vándorol az égi jelenségek kényszerű útján az örökkévalóság felé. Meg-megáll távoli kultúrák égiszén, hogy fényét és értékét hirdesse egy lenézett, megalázott, eltiprott fajnak. Mert Bartók Bélát ma egyformán ünneplik Londonban, Párizsban és mindenütt, ahol megjelenik. (…) Őt megértik ma már mindazok, akik a szenvedéseken át egy új világnézetben keresik a pihenést és a vigaszt. (…) A világegyetemet érezzük szólamaiban, a természet vadvirágos csodáit, messze fenyvesek elhagyatottságát és roppant havasok hófúvott, érdes, de megacélozó levegőjét. (…) Aki őt megy meghallgatni, ne várjon erotikai izgalmat, se gyógyszert fáradtság, álmosság ellen, mert ő ezek számára néma marad. És csak azok kapnak szárnyat az ő művészetében, akik álmodni akarnak.”
Juhász Gyula a Friss Hírek hasábjain így ír: „Az olvasó ne csodálkozzék, hogy Bartók Béláról egy költő mond véleményt. Nem kell okvetlenül zenekritikusnak lenni, hogy ezt nyugodt lélekkel megtehesse az ember. Bartók Béla magyar és emberi nagysága már régen túlnőtt a szakszerűség és szakmaiság keretein, az ő művészete úgy hat lelkünkre, mint a kinyilatkoztatás. Alkotó művészetére éppen úgy értjük ezt, mint a tolmácsolására, mert ez a kettő benne ritka és csodálatos egységet alkot. (…) Bartók egyedülálló és utánozhatatlan nagysága elsősorban abban van, hogy az ősi fajiság örök, ösztönös megrezdülései csodálatos módon ölelkeznek zenéjében a leggazdagabban újszerű lelkiség mai, sőt jövőbe induló hangulataival.”
A Színház és Társaság című lap így írt Bartók előadásáról: „Disszonanciái nem bántók és nem zajosak, mint ahogy ez gyakran előfordul a modern kompozíciókban. Nem törekszik virtuozitásra, darabjai egyszerűek, könnyen játszhatók. (…) A szegedi közönség (…) habár nemigen ismerte az előadott darabok egy részét, mégis az utolsó akkord elhangzása előtt már felhangzott az elismerő taps. Azoknak, akik megértéssel és élvezettel hallgatták Bartókot, rég volt ilyen meleg, kedves és emlékezetes hangversenyestjük.”
„Mélységes, ősművészi és igaz”
Harmadik önálló szegedi hangversenyére 1925-ben került sor a Kass Szálló dísztermében. Műsorán a maga alkotásai mellett Liszt, Beethoven, Debussy és Chopin művei szerepeltek. Most is a Gyermekeknek sorozatból adott elő öt művet, majd szünet után Zongoraszvitjét és a Régi román táncokat játszotta. E hangversenynek is megvan az irodalomtörténeti érdekessége. Valószínű, hogy jelen volt rajta az elsőéves egyetemi hallgató József Attila is.
A Szeged így írt az eseményről: „Csütörtökön este Szegeden hangversenyezett a magyar zene ez idő szerint egyik legnagyobb reprezentánsa, Bartók Béla. A Kass termében csak kevesen, nem több, mint száz ember gyűlt egybe, hogy hallgassa. Ugyanakkor, talán ugyanazon órában aratta nagy sikerét Bartók Weimarban, Goethe városában. Csütörtökön este mutatták be ugyanis Weimarban Bartók egyik régebbi művét, A fából faragott királyfi című pantomimet.”
A Friss hírek kritikájában ezt olvashatjuk: „Mélységes ősművészi és igaz emberi megnyilatkozás Bartók Béla zongorázása. Érezzük, hogy a húrokon egy eleven, véres emberi szív lüktet a roppant ritmusokban, s ezért csapja meg lelkünket is játékának transzcendentális forrósága. (…) Saját műveiből a gyermekdarabokat, a Román táncokat és a szvitet játszotta, mind megannyi csodálatos virágát az ő sűrű atmoszférájú, örök nyugtalanságokban vibráló alkotó fantáziájának.. Debussy utolérhetetlen színekkel megjátszott prelűdjei és Chopin g-moll balladája szerepelt még műsorán, amelyet a szűnni nem akaró ovációban két saját darabjának eljátszásával hálált meg.”
„A vidék józan és tiszta, a talaja és ítélete pedig erős és romlatlan.”
Negyedik önálló szereplésére Bartók alföldi hangversenykörútja során, 1929. április 6.án jutott el Szegedre. Kecskemét és Makó után, Békéscsaba és Baja előtt szerepelt.
Saját művein kívül régi olaszokat, Lisztet, és Kodályt tolmácsolta. A maga alkotásai közül az Allegro Barbaro, az Elégia, a Szabadban és a Preludio-All' ungerese című zongoradarabjait mutatta be a Tisza-szálló hangversenytermében. Békéscsabán interjút adott a Békésmegyei Közlöny munkatársának. „Szegedről jött – írta a tudósító. – Megértő, felemelő sikerű hangverseny után. A szegedi személyvonattal... Barátságosan beszélget arról, milyen kellemes meglepetést hozott számára Kecskemét, és gyönyörű élményt Szeged. Nagyon muzikális, igen haladó és modern ízlésű a vidéki városok koncerttermeinek publikuma, amely lázasan érdeklődik az új iránt. Ezt mondja: „Nekem a vidék fontosabb és kedvesebb a fővárosnál. Itt lehet kultúrát fejleszteni. A vidék józan és tiszta, a talaja és ítélete pedig erős és romlatlan.”
Finom zongorajáték, aszkétikus elmerülés
1935 és 1939 között még három alkalommal járt Szegeden Bartók Béla. Először Basilides Máriával lépett pódiumra a Tisza Szálló nagytermében, 1935-ben. Műsorukon Stradella és Schubert művei mellett Kodály és Bartók vokális műveiből hallhatott több darabot a közönség, többek közt Bartók Magyar népdalaiból.
A Délmagyarország így tudósított: „Basilides Mária interpretálta a dalokat. Ma nála szebben és jobban senki Bartók és Kodály művészetben elmélyedni nem tud. Megragadja a nép érzését, és az ő szomorúságukban jajgat bujdosó énekekben, régi keservekben. Megtalálja hangjait humorának, és amikor elhangzanak különös ritmusok, különös dallamok visszhangjai, Basilides alkotóvá nő a dalokban. (…) Taps fergetegesen zúgott, ráadások özönét kellett adni. Zsenizengést hallottunk ezen az éjszakán, amit nem lehet elfelejteni soha.”
Bartók 1937-ben a szegedi filharmonikusoknak a Belvárosi moziban Komor Vilmos és Fricsay Ferenc vezényletével tartott matinéján Rapszódia zongorára és zenekarra című ifjúkori művének részletét adta elő.
A Szegedi Friss Újság így írt: „Bartók Béla és Komor Vilmos voltak a harmadik filharmonikus hangverseny illusztris vendégei. Bartók személyes megjelenése, egyéniségének varázsos hatása, zongorajátékának páratlan művészete állottak az érdeklődés középpontjában. A szinte korlátlan zenei lehetőségeket megnyitó Rapszódiáját adta elő sajátosan finom zongorajátékkal, aszkétikus elmerüléssel. A zenekari kíséretet teljes biztonssággal, Bartók gondolatmenetét hűséggel támogatva, Fricsay Ferenc vezényelte.”
Meleg ovációk, szűnni nem akaró taps
Utolsó szegedi fellépésére 1939-ben került sor, ismét a Tisza Szálló hangversenytermében. Ezúttal Zathureczky Edével közösen Beethoven hegedű-zongora szonátáit mutatták be.
A Szegedi Friss Újság így számolt be a koncertről: „A magyar zenei élet két kiválóságának péntek esti hangversenye felejthetetlen, magasabb rendű élménye marad azoknak, akik Bartók és Zathureczky tolmácsolásában élvezhették Beethoven csodálatos szépségű szonátáit. (…) Bartók Béla a világ egyik legnagyobb Beethoven-játékosa, méltó és elismert partnere Zathureczky Ede, aki most Hubaynak az utóda a Zeneakadémián. (…) Nagyvonalú teljesítményük lázba hozta a Tisza nagytermét szépen megtöltő közönségét. Meleg ovációkkal, valóban szűnni nem akaró tapsokkal ünnepelték a két nagy magyar muzsikust, akiknek koncertjüknél méltóbbal nem is kezdhette volna évadját a kitűnő Harmonia.
Galéria: Bartók Béla szegedi látogatásai
(Az összeállítás a Zenei Album koncert konferálószövegének szerkesztett változata. Az idézett írások Péter László Bartók Szegeden című kötetéből valók.)
