Wilhelm József
Az egyedüli jó
Beleveszejtettük testünket a csillagos éjbe,
hogy jobban átgondolhassuk:
a külvilág rémületére,
vagy
megtépázott lelkünk
szúró feszítésére figyeljünk-e jobban?
miközben
utcáinkat
- amelyekben felnőttünk -
fölzabálja
az elégedetlenség.
Megvakultunk
a csábítások
ezerszínű árnyalataitól,
elveszetté nevelt a világ,
mert megtanítatták
a MÁS szomjúhozásának
függőségét,
hogy csak a MÁS az egyedüli jó,
az egyedüli jó… lélekrontó,
a menő drog,
a túltisztított szer,
ezért
használjuk szokásainkat mind kevesebbszer,
hiszen
kísértésekre éhezetten szaladgálunk,
a MÁS behabzsolásának
stressz-őrületétől fájunk.
Az Istenünket pedig
templomok távoli zugába
és temetők síremlékei mögé száműztük:
ő is már…
csupáncsak
megszokott
dolog!