Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Váradi Balázs és Lennert Móger Tímea: Építészet − rajz − vers

Váradi Balázs és Lennert Móger Tímea rendhagyó rajzverssorozata.

varadibalazs_lennertmogertimea_epiteszetrajzvers1.jpg

 

 

Lennert Móger Tímea 1981. május 20-án született a vajdasági timi-fotostock-.jpgZomborban. Doroszlón él. Újságírással és művelődésszervezéssel foglalkozik. Zombor város hetilapjának, a Dunatájnak és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapjának a tudósítója; a Dunatáj és a Kuckó civil szervezetek aktivistája, a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületben színjátszó csoportot vezet, valamint a Fehér Ferenc nevét viselő irodalmi csoportot. Versei lapunk mellett a Kilátóban, a Tiszatájban, a Műútban, a Szőrös Kőben, a Sikolyban, Kónya Sándor megzenésítéseiben, a Szélnek feszül a táj c. versantológiában és a Szeged effekt-antológiákban jelentek meg. 2012 októberében látott napvilágot első verseskönyve, a Kollázs, amelyet 2015-ben az Innensemmere szigetecske követett.
 
vb.jpg
Váradi Balázs Ráckevére született – 1986-ban. Szegedre került – 2006-ban. Az SZTE-TTK-n tanult fizikát, (zen)élt, a városba szeretett – azonnal. Pestre került – 2009-ben. Építésznek tanul, rajzol, anyagokat formál – elvárás és kedv okán is, akkortól. Verset illusztrál – mostantól...