Radnai István
Diákszezon előtt
iskolaszelek fújnak dúlnak
tépik a fákat törik az ágakat
levelet sodornak néhány gesztenye
s dió úgy dönt még fennmarad
áhított esőben még gondolkodik
néhány furcsa nap izgalommal
vár a kisdiák első nap hogy telik
s egy nap alatt miért nem forr ki
a tudás hordója padok vagy székek
rabja marad a pöttyös labdát kinőtte
a kamion kereke alatt szárad
még néhány nap pajkosság lárma
szikkadt gyepet féltő udvarok
lassan elnépesülnek a gondolat marad
a gondok veszik fel a hátizsákot
nehéz a tudás nem csak a lelket nyomja
mint fénybajszos zivatar anyai korholások
s a fészek-meleg nem ül meg a törött ágon
Boszorkányszombat
lobogó illaton megtapad az éhe
enyhe füstszag leplez üveges hagymát
míg illeg tisza tükrén a partok szépe
szeme fésül így vizslat festi magát
puszta rímek botlanak a kókadt fűcsomókba
lány és a sás lábát lógatja vízbe
ifjul tobzódik forrót lehelő alkonyatban
vad barack nyála csordul csókok íze
szakáll komolyság lepereg hajad lobog
rőzse pattog a parázson izzik
szikrát hánynak az égre ihletcsillagok
pálinka bor löttyen ahogy illik
távol mint közelgő zivatar a diszkó
dörög és dürrög dühöng akinek így jó
Szóaszályos augusztus
„Szeme a rácsok futásába veszve
úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.”
Rainer Maria Rilke: A párduc
(Szabó Lőrinc fordítása)
álomvilág kókadt virágok napkelte tejében
szinte várjuk vagy kerüljük ha felhág
a zenitre s eljő a létünk megsemmisülése
asszony kezéből fakanalat pennát
kezemből erővel kiolvasztja tenyerünk izzad
még szellő ingatja a kórók fejét
rimánkodnak nem kérünk nem kérünk többet belőle
tehén bőg kérőd nem mer elég elég
fáradt harang szólít néma ajakkal delelőre
mi nekivágunk át a városon
makacsul pedig senyved erdő és puszta
lessük a szellőmókust átoson
szenvedés rosszéltű költők gazdag jussa
aztán versek vizébe tisza partján
liget botladozó sárga fűcsomók kába tigris
csörög a szó a mester szikkadt ajkán
lapul a test a gondolat fuldoklik ahogy illik
éber szemén villan a sárarany hályog
lefolyik a víz a partján égve állok
Áradó parton apadó eső
a génbankunk ti vagytok akik nem cseréltetek hazát
a határok mint háló befogtak nálunk a part néptelen
ha majd benépesülnek a parkok kendők kápráztatnak
s tucatnyi gyermek száján a magyar nem idegen szavak
gyűjteménye mintha másokra másképp sütne a nap
sápadtan állunk meszelt panelfalka nem csak meleget
ont nem csak a meleget így fordulunk hozzád erdélyország
ahol még szülnek az anyák magzatot s nyelvet őrizzetek
ízes élő nyelvet mit anyák ölében tanulsz mert láthatatlanul
csak amikor süt a nap világít a hold a jövő kerítésén
áthatol ázsia afrika és nyugat nálunk és náluk is
diplomára vadászik mint aki a kukában kotor egy csikkért
génbankunk ti viharedzett életerő apró magokat hintsetek
a mustármag a jó talajban fává nő jó termést hozhat
