Paulovics Tamás
„Kő hull apadó kútba”
Hullanak a kövek, a kút kiapad.
Az úri kisasszony, Szendy Ilka
könnyű keze kérgesedik, ujjai
végén serked a vér, körme a
gyöngyházfényű már repedezik.
Még szedi kötényébe a köveket,
hajlong karcsú teste, kapkodja egyre,
kicsiket, nagyokat, aprókat, éleset,
aztán szórja a kútba a drága testre.
Nem telik meg soha az a kút
a kővel. Bizony az a test már
rég oszlásnak indult. Szeme helyén
üreg, szívét férgek lakják.
Hiába várja három kicsi gyermeke,
hites felesége, a levelet a jó hírt
a tengeren túlról. Hullanak a kövek,
záporoznak rá a drága testre.
A fejedelem pedig ott marad
a képen, nem kel életre már.
Ilka kisasszony szárazabb lesz
a kiszárad kútnál, a padláson
felejtett tavalyi szőlő karónál.
Paulovics Tamás Szentesen él, úszóedző és irodalombarát, verskedvelő és -mondó, aki olykor versírásra adja a fejét. Verseit lapunk mellett közölte a Székelyföld, a Versmondó és A költészet tavasza című zilahi kétnyelvű (magyar és román) antológia.
A szerző verse korábban a SzegediLapon: A platánfák; Szavak; Barátom nagyapja; Cigánymeggy; 2 vers; Hetvennyolc karácsonya; Az eszéki hídnál