Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Botz Domonkos
Fehéren, vértelen
 
                                P. J. -nak   
 
Mi van, csak csigaház, csukott,
elfüggönyözött ablakok,
mögötte rejtve, mi adat(ott).
 
Tenyeremben redők, barázdák,
cement és malter, épül a ház
máz és minden cafrang nélkül.
A miénk; talán egyszer kész lesz.
Hogy bútorra futja-e, ki tudja?
Talán csak szalmazsák lesz az
ágy, s nem cifra fekhely, de a
vánkos közös, mégis külön talál
minket mindig a reggel.
 
Majd, ha az időnk már lejárt,
vidd hát, hordd szét, mi volt,
mi megmaradt, másnak csak
limlom lenne, felesleges kacat.
Velem akkor már ne törődj,
nem leszek, eldobott terhem
száll majd a széllel, keveredve
sárral, fonnyadt falevéllel.
Most gyűjtsd az erőt, hogy
vihesd a kort, a vállra pakolt
terhet, és ne feledd a vánkost,
a sok kis összekócolt pelyhet.
És ha fogytán az erő és a
meg-megremegő láb már
nem visz tovább, hát indulj,
majd várlak odaát.
 
A lámpát ne feledd! Mindig
Égve hagytad a folyosón a villanyt;
majd oltsd el, mielőtt végleg
kilépsz fehéren, vértelen.
 
 
botz-domonkos.jpgBotz Domonkos író, újságíró, a Szilaj Csikó című újság rovatvezetője, külső munkatársa a Külváros című hetilapnak, a Kanadában megjelenő Tárogatónak és az Amerikai Magyar Naplónak. Publicisztikai anyagai, versei, novellái folyóiratokban, magazinokban, antológiákban jelennek meg.