Lukáts János
Betlehem
Az a csillag hetek óta egyre fényesebb,
s ballag hozzánk égi útján egyre közelebb,
az a csillag nekünk hoz majd égi híreket,
mit felfogni nem tudunk, s feledni nem lehet.
Már a bárány két nap óta béget s nem legel,
kis szamár is nagy fülével fölfelé figyel.
Méla álom nem pihen meg pásztorok szemén,
körbe jár, és égre bőg az izgatott tehén.
Pásztoroknak ritka áldás: gömbölyű kenyér,
végighinti kék-ezüsttel égő, égi fény,
hűs a szellő, meglegyinti félénk arcukat,
istállóban mécsvilág, betérni hívogat.
Apró gyermek kis kezében arany szalmaszál,
csiklandozza csöppnyi száját ezüst fénysugár,
mosolyától fényre vált a barlangmély homály,
s dalba kezd az ámulattól szótlan, néma száj.
Cifra népek, bölcs királyok… három is van itt,
garmadába körberakják tevék terheit,
tömjénfüst és mirhaillat barlangot betölt,
bíborszínű bársonyoktól süpped már a föld.
Pásztorének egyszerűen, tétován ha szól…
Eljövünk majd máskor inkább, ha most aluszol,
kisdedünk. E nagy dicsőség nem nekünk való,
pásztor ajkán könnyebben kél dal, mint cifra szó.
Hogyha vártunk mostanáig, várunk rád tovább,
majd a hangos szolganép elhordja sátorát,
akkor nem kell szó se majd, se üstökös sugár,
kéz a kézben jár a völgyben pásztor és király.
Giorgione: Királyok imádása
Lukáts János író, műfordító. Az ELTE BTK-n magyar-könyvtár szakon szerzett diplomát. Tanított a berlini Humboldt Egyetemen. Ír prózát, drámát, tanulmányt. Eddig hét kötete jelent meg. Írásait lapunk mellett közölte a Polisz, a Lyukasóra, a Napút, a Búvópatak és az Agria folyóirat.