Fabulya Andrea
Magad
körmöd alatt a valóság reped
lehelet szegélyezi a teret
szobát ágyat ádehogy matracot
dobozból rakott álmodnak polcán
sok riadt kacatot
magadból magadban magaddal
pillantást mi volt
és mit ma szégyellsz is olyat sokat
tegnapból lopott surranásokat
bíborból bársonyba
madarak árnyékát a tekintetedben
halott őzek szemét minden egyes neszben
futásuk emlékét
magadból magadban magaddal
Könyv
Arcomra írtad a szerelmet, nem tudtad: olvasnod kell minden nap eztán, vadállatok nyugtalan éje lesz, amit érzel, íródik rajtam a könyv, a tied. Betűk láncai szövik át arcom ráncait, íródik a sor. Fák, bokrok közt pár rovar. Ékezetek. Szemöldök margózza a csendes szöveget, íródik a sor. Itt rohan egy őz. Ott repül egy madár. Útjuk van. Kiürül az arcom. Íródik a sor. Elmennek a vadak.
