Jövőre lesz száz esztendeje, hogy megjelent az utolsó jelentős verseskötete (Az erdő hangja) a magyar irodalom – Szepesi Attila szavával élve – költőboszorkányának, Czóbel Minkának, Anarcspuszta elfeledett zsenijének, akinek lírája az irodalmi népiességet megújító, szimbolista, impresszionista jegyeket mutató, sokszínű szecessziós költészet. „...ha egy mű a maga korában nem kerül a helyére, utólag már oda visszailleszteni szinte lehetetlen – írja Szepesi. – Nem tartozott semmiféle írói csoporthoz, ezért is fitymálhatták le a térdéig sem érők. Volt pedig időszak, amikor Anarcspusztán születtek a legmodernebb, legizgalmasabb magyar versek.” – A SzegediLap szerkesztősége Czóbel Minka Üdvözlet című versével kíván áldott, békés karácsonyt minden kedves olvasójának!
Czóbel Minka
Üdvözlet
Fehér falú piciny szobában
Hosszú hajú gyermekleány,
Délután heves napsugárja
Özönlik be kis ablakán.
Egyszerre csak, mintha a sugár
Kétszeresen megfénylene,
Izzóbb lesz, forróbb, tündöklőbb lesz – – –
Elkáprázik a lány szeme.
Előtte átlátszó fehéren
Egy hosszú szárnyú angyal áll,
Elijesztő szép, mint az élet,
Igézetes, mint a halál.
Nehéz aranypalástot ad rá,
Fejére fényes koronát,
Földig meghajló hódolattal
Köszönti a kis Máriát.
Liliomszálat nyújt feléje:
Üdvözlégy, szép szűz Mária!
Fehér rózsa, vagy bimbód lészen
Az Isten egyszülött fia.
Eltűnt az angyal, a leányzó
Rémült örömben megremeg – – –
Üres a ház – csak napsugárban
Ingadoznak a porszemek.
Fel-alá szállnak szünet nélkül,
Egy a másik körül forog,
A gyermek sugarába bámul,
S boldog-ijedten mosolyog.
Illusztráció: Részlet a szegedi Reök-palotából