Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jövőre lesz száz esztendeje, hogy megjelent az utolsó jelentős verseskötete (Az erdő hangja) a magyar irodalom – Szepesi Attila szavával élve – költőboszorkányának, Czóbel Minkának, Anarcspuszta elfeledett zsenijének, akinek lírája az irodalmi népiességet megújító, szimbolista, impresszionista jegyeket mutató, sokszínű szecessziós költészet. „...ha egy mű a maga korában nem kerül a helyére, utólag már oda visszailleszteni szinte lehetetlen – írja Szepesi. – Nem tartozott semmiféle írói csoporthoz, ezért is fitymálhatták le a térdéig sem érők. Volt pedig időszak, amikor Anarcspusztán születtek a legmodernebb, legizgalmasabb magyar versek.”  – A SzegediLap szerkesztősége Czóbel Minka Üdvözlet című versével kíván áldott, békés karácsonyt minden kedves olvasójának!
 
Czóbel Minka
Üdvözlet
 

reok_reszlettt.jpg

Fehér falú piciny szobában
Hosszú hajú gyermekleány,
Délután heves napsugárja
Özönlik be kis ablakán.
 
Egyszerre csak, mintha a sugár
Kétszeresen megfénylene,
Izzóbb lesz, forróbb, tündöklőbb lesz – – –
Elkáprázik a lány szeme.
 
Előtte átlátszó fehéren
Egy hosszú szárnyú angyal áll,
Elijesztő szép, mint az élet,
Igézetes, mint a halál.
 
Nehéz aranypalástot ad rá,
Fejére fényes koronát,
Földig meghajló hódolattal
Köszönti a kis Máriát.
 
Liliomszálat nyújt feléje:
Üdvözlégy, szép szűz Mária!
Fehér rózsa, vagy bimbód lészen
Az Isten egyszülött fia.
 
Eltűnt az angyal, a leányzó
Rémült örömben megremeg – – –
Üres a ház – csak napsugárban
Ingadoznak a porszemek.
 
Fel-alá szállnak szünet nélkül,
Egy a másik körül forog,
A gyermek sugarába bámul,
S boldog-ijedten mosolyog.    
 
Illusztráció: Részlet a szegedi Reök-palotából