Czipott György
Reggel
álommezsgyén halottszállítók
nincs tekintetük üresség arcuk
csak szeszmarta érthetlen hangjuk
olcsó büdös pálinkaszaguk
pedig vigyáznak
nagyon ne leheljenek de mégis
mégis minden belefeszül
kétréthajtott lepedőbe minden
minden
világminden
horganyzott pléhdobozban
elsőre erősnek látszik
de valahogy mégis megnyeklik oldalt
gangra nem volna való
aztán megszűnnek
húgyszagú lépcsőfordulóban
elpattan róluk negyvenes izzó fénye
káromló kétárnnyá olvadnak
hangjuk büdös kisüsti
reggelente
nem is fontos
volt-e arcuk valóban
vagy csak elmosódó üresség
kétréthajtott lepedőbatyuban
eloroztak minden világot
tolvajló bádogteknőben
minden fölriasztó életneszt
hagytak csak ólmodó súlyt
hagytak csak feszülést
hagytak csak reggelt
hagytak arctalan
engem
*
Ha megvakulnék,
jobban látnám csönd arcát.
Illata kékjét.
*
mama suhogó
kartonszoknyavirágai
szívemmélyeföldbe gyökereztek
akárha titkos lázrózsák
nyílnak olykor szemhéjamra
számadó álmok izzásában
bukétába kötném
bőrömre tűzném
nyelvem alá szúrnám
de már gyom aláz meg
minden belenyugvásszennyű
elsüllyedő szóróparcellát
minden keményítőillatú
öröknyárszoknyát
*
Rőt juharlevél
kalimpál léptem elé.
Elvérzik idő.
*
tündérarany távollá
olvadt fanyar mosószappan
rongycsíkvar repedésű
mosóteknő pihenőjén
lazúrvarázslat simította semmivé
sejthető világok mocskát
rémlakta éjeket
mennybolt fordult tisztaszaggá
teknő tején kristályhodott
felhőcicomás üvegkékmagas
csak szomorúujj ezüstfenyők
meredtek tűnhetlen irányt mutatni
kölcsönfényű sötét felé
csak megszeppent cicádák
mertek reszketőn hangicsálni
kárhozatveretű éneket
aztán mocskos örvényt hörögve
lefolyt évezrednyi élet
lefolyt minden jövő
kese hab ragadt
deszkateknővaron
zengő drótokon
öntelt zászlókat lobbantott
zsoltáros délután
*
Gyürt lepedőránc.
Reggeltigris. Hát bőrén
rámalvad végleg.
Hold hegedűse
már nem lesz
már soha nem lesz
már soha nem lesz olyan
kezesek voltak
szobatiszta lomha kések
vekkerbe aztán belesápadt idő
pontosan úgy pontosan
pengevasak akkor…
megfelejtkeztek
szegetlen kenyerek
sárhasára karcolt kettőskeresztről
poklos vérrozsdát vágyakoztak
akárha megcsalt szerető
már sosem ébredtek meg
égszínkockás kendőben
karéjjákárhozott megváltások
már sosem teszi csillagos tokba
vonóját hold hegedűse
húzza
csak húzza
kórust ordaskodnak
révész kutyái és halálhírhozó
vörösszemű cicádák
azután… pendült egek héja
megbrongott táskás szurokkarikák
keserű savak feloldozása
fuldoklott selyemlevegőben
…
tán… zupásangyalok zizegnek
kihűlt söntések zárlatos
neoncsövei alatt
már nem lesz
már soha nem lesz
már soha nem lesz olyan...
Közútmérnökség
napbasúvadtak azsúros átkok.
füvekre csapágygolyókat hegeszt
intézményes helyi idő
és rézsútosan fölszabdal
minden kivéreztetett életteret.
hintálást feszít pattanásig
megeredt gyökerű végpontok közé.
mennyire tudják vajákosok,
micsodás zengnek bibliás példabeszédet,
búgnak enyhületet erről, arról,
díszöltözetükben ügyesen
megbújnak véreshegyű körzők,
sóvárkurafiságukba beleégett tagsági pecsétek.
holdbamálltak hegedűsök mind,
laposlassú éjivizekként kicsorognak
rémálmok házak elé
és meghempereg savóikban
csontraaszott, búcsúpántlikás holnap.
kettéroppannak szegélykövek
gyilokvigécek fenntartható templomaiban.
mennyire tudják cemendék,
micsodás szószékre kiterített
prelúdiumokat mímel takarékos alsóneműjük,
váltónemü albájuk rejtekredőiben
poklosan lapulnak átokhegyű körzők,
kentkuraficsontjukra égett tagsági pecsétek.
...
Nakonxipánban aznap, kitárta faragott almáriumának üvegajtaját a varázsló, szellőzzön szerelem. Szent füst libegett, akárha finom indájú vázarajzok; ölelések titkai bújtak füvek torzsája alá, csörgedeztek le, kárhoztalan életvilág közepéig. Vecsernyeharangok bongása hancúrozott nyárlevelek ezüstjén, égbelobbanó ciprusok tűlevelei közében. Az uradalomház magasuló fala mellé, napperzselt padon ültek. Postáskisasszony és csak ő. Csak ő! Húnyt pilláik alá angyalok időtelen békessége és párás aranyokker dalok szivárogtak. Lajos fölnézett, és látta, hogy jó ez.
Áldás gyermekekre
áldott legyen kültelki kis lotyó,
áldott szétkapart, ökölnyi méhe!
olyan gyermek ordas alkonyatkor,
olyan méltó Isten szerelmére…
hazával házalnak
bársonyonfont vigécek
epemart szájukból indázik
fedett húspiacon mindenéletkurzus
fönntartható döghalál
beretvásborbély jámborságuk
független baksisra taksált
érdemes pokolszentszék előtt
házalnak hazával
vérrelmért értékkel
házalnak kizsarolt
semmimindenséggel
szélpörgö vásznakról
soronhullanak odaszáradt
galambpiszkos tengericsillagok
partraszikkadt dokkok pedig mind
megtelnek céltudatos ürülékkel
hogy holdarcú bérimámok
szervezetten körmölhessenek
patkós törvénykezésbe
enciklikákat
áldott legyen kültelki kis lotyó,
áldott szétkapart, ökölnyi méhe!
olyan gyermek ordas alkonyatkor,
olyan méltó Isten szerelmére.
