Czipott György
Kolomposnapon
szájamban
szépszók
olykor
avas birkafaggyúvá
galacsinodnak,
se nyelni,
se köpni;
rókaszemetekben
miért muszáj
látnom
árokpartra vetett
varjúdögöket,
cukros beszédetekben
mitől hallik
részeiket vesztő
leprások
irigy jajgatása,
bakszénné feketült
ünnepnapok
vonaglásában
fölszakadó izzás
sercegése;
egyre csak kitett,
mosdatlan pillanatban
megjövendősült évek,
egyre csak érthetlen
használatbavételi
búcsúcédulák…
lassan rámcsukódik
mindenséggép csillagvert,
feketevas kazánajtaja,
de
szájamban
jószók
menthetlen
gyilkos birkafaggyúvá
galacsinodnak.
se nyelni, se köpni.
Kamrazene
húrként nyekken éjüszög,
kese mécslángok elröppennek
tájolatlan semmibe mind,
hétszerfoltozott emlékkendők
huppannak átoknyálú sárba
megrésült világablak alá.
tótágast áll öröm, varázs,
gyámját hiszekegy elereszti,
fokhíjas grádics árnyában
szurokkáfúlnak gazdabitangolt,
számlálhatlan csillagok.
fölfeslő szél sikong üres,
megsavanyult kottalapokból,
pörére marjult gyökerek alá
lejárt szavatosságú éjfél
kaparássza magát.
mezítelen beretva élén
efmollt már hiába zenget
gyűrött reggeli fény.
Robinzonád
szigetem – tarack,
sűrű boróka
meg királydinnye
gyilkos tövise.
rab uradalmam.
bármi vad hullám –
körmöm ha szakad –,
veszni sodorhat.
robinzonságom
ennyi maradt még:
lábnyomaimba
lépni vigyázva.
