Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Czipott György

Részesaratók

 

Rákcsomókká sűrül körénk

mindighalasztó kába restség,

már botorhiába nyitogatjuk

vasárnappecsétes esernyőinket

gyilkosokat fölhabzó áradás

elé megrejtő menedékül.

Előttünk valahol lesúvadt

felpántlikázott idő,

de mi csak bodobácsok párzását

tudjuk önfeledten csodálni,

fittyet vetünk akármilyen

csontig savazó esőre.

Jaj, nagyon tisztában vagyunk mind

bukott angyalok rendszertanával,

vásári vattacukrok gyönyörízével,

olykor még elébe is megyünk

taposatlan havak varjúlábnyomaiban

közeledő megváltásnak;

dagonyagőzben rég elfelejtettük

fölszögezett kisdedeinket levenni

vasalt fakapunkról, és lámpásainkat

mind, mind szerelmeink dögkútjába

hajigáltuk.

Hát itt már hogyan lesz miénk

részesaratás diadalma,

ha ondósárga polyvát sodor

ujjaink közül csillagok szele és

áldozóköveinket macskakövekké

kegyelemidőben fölhasítottuk.

Csak szétpöködött makukahéj...

Csak cipőorrkarcos

senkiföldje…

Útra tátongó,

bedőlt falú fapados mozi

vaksi kirakatában Marina

és Marcello arcát

tépi az éjfél.

 

 

Clair de lune

 

Pillangók

szállnak holdba,

micsoda pillangók!

Dagálylik ez a város,

aranymosótál sáralja,

emberpiszok,

kutyapiszok,

szűz és lotyó…

lánc, lánc, eszterlánc,

örvénylő csillagpokoltörvény…

Huszonnyolc karátos álmaimat

savanyú kenyérre cseréltem,

fűtetlen szobára csencseltem,

szerelemre kótyavetyéltem.

Lettem, ami voltam,

minden tenger bolondja,

szúvas szkúnerbordák igérete.

Vámház falán

cián csiganyál inog,

micsoda pillangókat habzsol

ma muzsikás hold.

Micsoda pillangókat!

 

 

Már itt hiába

 

már itt hiába építesz

alámosott falra új szinteket

minden dévavár magába roskad

pedig belémeszülnek csontjaid

már itt hiába bontasz

görbült vázig alkotók szerint

újracimkézett tegnapkövet

portcsikorló szíved sorból hiányzik

már itt hiába ülsz

hajnalon pokolbéres varjak közé

mezítlen tenyered fölött megsimult

inakat föltépő mélyszántás

már itt hiába kushadsz

elköltözött temetők koldusárkába

torkodbahorpadt zsoltáraidat

valkürtelivérek kapálják vérholdig

már itt hiába kommendálod

keresztkomának fukar istent

mocsokkákapart magzataid áldozókövéhez

madarak fulladnak álmaidban

már itt hiába motollázod

pontos színű szavak szőtteseit

savanyú haza szirmul mindegyre

ködnyákolt lármafalángból

...

itt már hiába fércelsz

bőrödhöz világtúlig foszló semmit

fölragyognak fekete csillagok

legutolsó teled páráiban.

 
 

czgy7k.png

Czipott György Budapesten született 1951-ben. 1977. és 1991. között a Lapkiadó Vállalat munkatársa, a rendszerváltás után a Heti Kis Újság tervezőszerkesztője, rovatvezetője, majd könyvkiadó, végül újfent kiadványszerkesztő, -tervező. Képzőművészettel is foglalkozik, több verseskötete jelent meg.