Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jakab Zoltán

A szerelem Prométheusza

Vad áradatnak ismeréd.

De karjaimba’ mily szelíd,

E bűv, s mi’ lángva szenderít!

Amint a játszi kéz becéz,

Szerelmi Pimodán szerét

Itatja szívekig naiv,

Vakon belénk a szenvedély;

S ne csókkal oltsam ajkaid?

 

Sóvárgás

Óh, kertjeid! nem csillagokból olvas ott

            lelkem, hogy aztán Rúminak pennájaként,

Szót sem találva, s nem hivén törjön belé,

            s százszor szerelmes-bízva kérlel: visszanézz!

 

Ott bársonyos szín’, vad likőrt ízlelve vész

            el két szememből mind a fény, hogy szárnyt kitár,

Hogy két szemed szikrájaként nyerjen vigaszt,

            hívságaink lángjában izzó glóriát.

 

Gitanilla

Éj-haja tincseit incselkedvén kelleti szellő;

            és csoda orca –– babusgatta a Grátia kény.

Bronz keze ért szilvát tart, így jár lába-mezítlen;

            s írva szemébe’: szilaj vére, e láng, megemészt.

 

Szukkubusz

Az éji félhomályban, mint közeled’,

            viselte arcod és szeplőidet.

            S hogy engeszteltük a vágyaink! milyen…

De sürget Múzsám szózata –– Egek!

hisz’ újra, újra itt tudlak velem!

 

Megannyi vallomás csapong, csókra vál’,

            de óh! hát képzelem ajkaid ízét,

            ignis fatuus –– szemeid hűs vízét,

selymes hajad ópium illatát?

Legyél bár délibáb, vagy gonosz varázs,

            egyre kérlek, álmomba is elkísérj!

 

jakab-zoltan--210x300-.jpgJakab Zoltán 1990-ben született, inspirációit személyes tapasztalatok mellett többnyire legendákból, mítoszokból és a romantika atmoszférájából nyeri. Célja, hogy  ha ugyan csak keveseknek is , de munkájával örömöt tudjon szerezni, mint ahogy ő is kedvét leli kedvenc szerzőinek műveiben.