Nagy Miklós
Francia katonák Szegeden
(1918-1920)
5. rész
V. A szegediek és a francia megszállás
A francia megszállás időszakának értékelése kapcsán szeretnék kitérni a megszállás bizonyos külsőségeire, a város polgársága körében a franciákról kialakított képre.
A francia csapatok érkezését követően a város franciabarát értelmiségének képviselői igyekeztek a megszálló hadsereg közvetítésével tájékoztatni a francia népet az új polgári Magyarország gazdasági, társadalmi, művelődési viszonyairól. A franciák Magyarország iránti rokonszenvének felkeltését, valamint a polgári demokratikus forradalom célkitűzéseinek ismertetését szolgálta a „La Hongrie Républicaine” című francia nyelvű lap megindítása, amely 1919. január 8. és március 21. között jelent meg. Az első szám 1919. január 8.-án látott napvilágot, amelyből több ezer példány kelt el Szegeden a francia katonák között illetve külföldön. Ettől kezdve a lap hetenként jelent meg egészen március 21.-ig, amikor a politikai változásokkal és a lapot fenntartó csoport szétszóródásával összefüggésben a 11. lapszámmal megszűnt. Főszerkesztője Jakab Dávid polgári iskolai tanár volt, a lap mellett felsorakozott a város csaknem valamennyi polgári radikális felfogású közéleti személyisége, Juhász Gyula, Vág Sándor irodalomtörténész, Dettre János kormánybiztos-főispán, Hollós József orvos, Tonelli Sándor, közgazdász, akik sok más értelmiségihez hasonlóan lelkesen üdvözölték a polgári demokratikus forradalmat. Juhász Gyula Móra Ferenccel együtt alapítója a Radikális Párt szegedi csoportjának, tagja a Szegedi Nemzeti Tanácsnak. A Radikális Párt február végi széthullását követően pedig március elején csatlakozott a Szociáldemokrata Párthoz és május elejéig aktív szerepet vállalt a város kultúrpolitikájában mint a szegedi színházat irányító háromtagú direktórium vezetője.[1]
A „La Hongrie Républicaine” legértékesebb írásai Juhász Gyulától, mint a lap első főmunkatársától származnak, amely cikkeket a lap frankofon főszerkesztője fordított franciára. A francia forradalmi hagyományok iránti tiszteletét hangsúlyozza a lap 2. száma „Petőfi, a forradalmi költő” című cikkében. Petőfi nyíltan vallotta – olvashatjuk – hogy a francia forradalom története volt politikai bibliája, ennek hatására lett republikánussá. Rövid költeményében maga mondja el, hogy ha a lélek tovább él a földön, akkor ő volt Camille Desmoulins Párizsban. Szobájának falát Arany János arcképe mellet Marat portréja díszítette. Franciául is azért tanult meg, hogy eredetiben olvashassa a francia forradalom történetét.[2]
Juhász Gyula a múzeum előtt
A „La Hongrie républicaine” 5. számában „Ady és a franciák” című cikkében az akkor elhunyt Ady Endrére emlékezve a francia kultúrának Ady költészetére gyakorolt meghatározó befolyásáról közöl elemzést, kiemelve Párizs illetve francia parnasszisták és szimbolisták szerepét költői pályájának kiteljesedésében.
A 6. számban „Egy kis nép nagy büszkesége” című Juhász Gyula által jegyzett cikk a magyar költészetnek az európai irodalom gazdagításában játszott szerepét emeli ki, azon reményének adva hangot, hogy a franciák, akik „..azt hitték, hogy a Balkán egy részét fogják itt látni, bevallják majd, hogy kellemesen csalódtak.”
A 8. lapszámban „In memoriam” címmel Martinovics Ignác és társai 1919 márciusában történt újratemetése kapcsán emlékezik a Juhász Gyula a magyar jakobinus mozgalom résztvevőire. A bécsi kormány szemében az volt a fő bűnük – hangsúlyozza –, hogy Magyarországot szabad és független köztársasággá, Franciaország szövetségesévé kívánták tenni. A mozgalom résztvevői közül súlyos börtönbüntetést szenvedett az a Batsányi János, aki elsőnek irányította Párizs és a francia forradalom felé a magyarság figyelmét. Ő fordította le magyarra Napóleon híres proklamációját, amelyben a Habsburg iga lerázására hívja fel a magyar népet.[3]
A külföldre irányuló propaganda szempontjából a lap szerkesztői az irodalmi kötődések mellett különös jelentőséget tulajdonítottak a francia-magyar történeti kapcsolatok bemutatatásának. Ezt a célt szolgálta a „La Hongrie Républicaine” utolsó előtti (10.) lapszámában közzétett „Francia-magyar barátkozás hajdan” című Juhász Gyula írás, amelyben a magyar történelem nagyjainak – Zrínyi Miklósnak, Bethlen Miklósnak, valamint II. Rákóczi Ferencnek – a francia udvarral kialakított Habsburg-ellenes szövetségi kapcsolatait eleveníti fel.[4]
Az említett publicisztikák mellett a „La Hongrie Républicaine” majdnem minden számában olvashatók versek, magyar vonatkozású francia költemények illetve magyar költők francia fordításai (Petőfi, Ady, Kosztolányi, Heltai, François Coppée, Paul Perl és Théophile Gauthier fordításaiban.
Az a reményteljes hangulat, ami a szegedi haladó értelmiség részéről a franciák szerepvállalásához fűződött, illúziónak bizonyult, a békefeltételekkel kapcsolatos hírek hatására a bizakodást hamarosan keserű kiábrándulás követte. Egyértelművé vált, hogy az antant a területi újrarendezés során Magyarországgal szemben az újonnan létrejövő utódállamokat fogja támogatni, amelyek a háború alatt kifejezésre juttatták antant-barátságukat, és amelyekkel szemben a nagyhatalmak kötelezettséget vállaltak. Ezen a helyzeten érdemben tehát nem változtatott az antantbarát magyar demokrácia stabilizációjához fűződő francia érdek.
Francia tiszt (Szegeden készült, műtermi fénykép)
A békefeltételekkel kapcsolatos kellemetlen hírek hatására az addig szívélyes viszony a franciák és a szegediek közt hűvösebbé vált. Komolyabb összeütközések ugyan francia katonákkal nem történtek, de a magyar és francia tisztek között november 3.-án a Kass kávéházban lezajlott incidens jelezte a kapcsolatok megromlását. A kávéházban szórakozó magyar tisztek a franciákkal történt összeszólalkozásukat követően távozni voltak kénytelenek a Kassból. A helyiségben tartózkodó közönség a zenekarral együtt ugyancsak elhagyta a szórakozóhelyet, majd hetekig szabályosan bojkottálta annak látogatását. Az esetet Szilassy Cézár a Szegedi Új Nemzedékben − a francia cenzúra éberségét kijátszva − megírta egy elbeszélésben „Café à la Rouche” címmel, német környezetbe átültetve a cselekményt. A városkormányzó a Kassban történteket „a francia nemzet elleni tüntetésnek” minősítette és elrendelte az incidens két magyar szereplőjének eltávozását a városból, ami nem kis felháborodást keltett a lakosság körében.[5]
A szegedi városkormányzók közül Bétrix és De Tournadre töltötte be hosszabb ideig ezt a hivatalt. Bétrix ezredest, Somogyi jó megjelenésű, idősebb emberként írta le (52 éves volt ekkor), aki tárgyalásai során rendkívül szívélyesen viselkedett. Radikális politikai pártállása és szabadkőművessége folytán érttette meg magát igen jól a szintén hasonló nézeteket képviselő Dettre főispánnal. Még ha az ellenforradalmi körök „kommunistabarátsággal” is vádolták, azt mindenképpen megjegyezték, hogy Bétrix nevéhez fűződött a proletárdiktatúra helyi hatalmának megszüntetése. Az őt hivatalában felváltó De Gondrecourt tábornokról – aki a magyar ellenforradalmárok körében nagy tiszteletnek örvendett – Somogyi feljegyezte, hogy régi francia főúri családból származó, királypárti főtiszt volt. Nevét a júniusi sztrájk letörésével tette hírhedté. A szegedi polgármester emlékezése szerint De Tournadre tábornok –ideges szájrángatózásával és monoklijával – külsőre nem keltett kellemes benyomást. Ugyanakkor rendkívül művelt embernek és jó szónoknak tartotta, aki járatos volt a magyar történelemben és érdeklődött a néprajz iránt is. Ezt mutatják a városkormányzó látogatásai a szegedi Kultúrpalotában vagy az alsóvárosi Mátyás-templomban, amely utóbbi alkalmával a ferencesek vendégkönyvébe írt köszönetében Magyarország mielőbbi megújulását kívánta. A városban megfordult valamennyi magas rangú francia tiszt (Franchet d'Espérey, De Lobit, Charpy) felkereste a városi könyvtárat, aláírásukat a vendégkönyv őrzi, Móra igazgató kiegészítő jegyzeteivel együtt. (mellékletben közölt dokumentum)
A Szegeden állomásozó francia katonák közül elsősorban a gyarmatiak hívták fel magukra változatos öltözékükkel a lakosság figyelmét. A szegediek emlékezetében a városban csoportosan sétáló, piacokon, üzletekben vásárló, a kávéházakban a magyar katonákkal békésen együtt biliárdozó barátságos katonákként maradtak meg. Kelemen feljegyzései szerint néha ugyan visszatetszést keltett a szegediek körében a francia tisztek − jó anyagi helyzetükből adódó − pazarló társasági élete.[6]
Francia gyarmati katona szegedi kedvesével (műtermi fénykép)
A városkormányzóság a lakosság szórakoztatására kultúresteket rendezett irodalmi felolvasással és hangversenyekkel a Korzó moziban, valamint ingyenes nyelvtanfolyamot indítottak az érdeklődök részére.
A megszállás időszakának látványos francia rendezvénye volt július 14.-i nemzeti ünnepük. A Charpy tábornok részvételével megtartott díszszemlét követően a Széchenyi téren felvonultatták a városban állomásozó valamennyi csapategységüket. A legnagyobb szenzációt a tankok jelentették, amelyek először ekkor jelentek meg Szeged utcáin. Különösen érdekes volt a marokkói lovasok felvonulása, akik „...nemzeti viseletet jelképező vörös széles övvel a derekukon, erősen kantározott apró tetszetős arab lovakon, magas kápájú fanyergeken, rövid kengyellel lovagoltak.” Délután Újszegeden hangversennyel valamint népünnepéllyel folytatódott a program, ahol a gyarmati katonák nemzeti táncaikkal szórakoztatták a közönséget. Este pedig táncmulatsággal és tűzijátékkal zárták az ünnepet.[7]
Francia gyarmati katona rekvirált lóval, Szegeden
Összefoglalásként megállapítható, hogy francia hatóságok mindvégig alapvető célkitűzésüknek tekintették a szilárd polgári rend megteremtését, a Tanácsköztársaság időszakában elsődlegesen az intervenciós tervek megvalósításának előfeltételeként, a proletárdiktatúra bukása után pedig a békefeltételek elfogadtatásának biztosítékaként. A francia politika egyensúlyozó, mérséklő szerepet is képviselt a térségben a túlzott román és szerb területi igények elhárítására, illetve összeütközéseik megakadályozására. Katonai jelenlétüket a város szempontjából szerencsés körülményként értékelhetjük a szomszédos államok hadseregeinek megszállásához képest. A szegedi polgárságot mindenképpen megnyugtatták a franciáknak a polgári vagyonbiztonság védelmére, és az antiszemitizmus szélsőségeivel szembeni, valamint a munkásság ellenőrzésére irányuló törekvései. A város közellátásában nyújtott segítségükkel sokat tettek a lakosság életkörülményeinek elviselhetőbbé tételéért. Az ismertetett francia politika tette lehetővé az ellenforradalmi haderő megteremtését és felszerelését, még ha annak felhasználására az össz-szövetségi intervenció elmaradása miatt nem is került sor. A fehérterror időszakában a francia megszállás hatását abból a szempontból kell értékelnünk, hogy korlátozta, illetve elodázta az ellenforradalom szélsőséges megnyilvánulásait a városban és az országosnál szabadabb szervezkedési lehetőséget biztosított a szociáldemokrata mozgalom számára.
A tanulmányban szereplő francia katonai parancsnokok és szegedi városkormányzók főbb életrajzi adatai:[8]
Franchet d'Espérey, Louis Félix Marie − tábornagy, a Szövetséges Keleti Hadsereg főparancsnoka (1856 - 1942)
De Lobit, Paul Jean Hector − tábornok, a Magyarországi Hadsereg főparancsnoka (1860 - 1936)
Charpy, Charles Antoine − tábornok, a 76. francia gyaloghadosztáy parancsnoka (1869 - 1941)
Bétrix, Jean Joseph Colin Lucien Alfred − ezredes, szegedi városkormányzó 1919. március 23. - június 15. (1867. június 16., Annecy - 1939. július 24., Nice)
De Gondrecourt, Henri Léopold Marie René − tábornok, szegedi városkormányzó
1919. június 15.- július 4. (1867., Saint-Dié - 1956. október 29.)
Fournié, Jean Baptiste − alezredes, szegedi városkormányzó, 1919. július 4. - július 26. (1864 - 1927)
Rondenay, Louis Amédé − ezredes, szegedi városkormányzó, 1919. július 26.- augusztus 12. (1868 - 1919)
De Tournadre, Charles Louis Joseph − tábornok, szegedi városkormányzó, 1919. augusztus 12. - 1920. március 1. (1860-1930)
JEGYZETEK
[1] Péter László: Az időszerűtlen Juhász Gyula, Irodalomismeret, 1993 dec.21-25, in.: Mindörökké Szeged, Argumentum, 1997, 329.o.
[2] La Hongrie Républicaine 2. sz. 1919. jan.15. in.: Vág Sándor A La Hongrie Républicaine és Juhász Gyula,: Irodalomtörténeti Dolgozatok , Szeged, 1956 , 4-5.o.
[3] [3] La Hongrie Républicaine 4-5-6. sz. 1919. február 5, február 14, február 28. in.: Vág Sándor A La Hongrie Républicaine és Juhász Gyula,: Irodalomtörténeti Dolgozatok , Szeged, 1956, 6-7.o.
[4] [4] La Hongrie Républicaine 10. sz. 1919. márc.14. in.: Vág Sándor A La Hongrie Républicaine és Juhász Gyula : Irodalomtörténeti Dolgozatok , Szeged, 1956, 8. o.
[5] CsML Tonelli iratok - A szegedi körletparancsnokság jelentése Kelemen kormánybiztoshoz a Kass kávéházi affér tb. ( 1919.nov. 6. ) és Kelemen B. : i.m. 636 - 638.old.,
valamint Szegedi Új Nemzedék l9l9. X. l8.
[6] Kelemen B.: i.m. 364. old.
[7] Újlaki Antal: Szeged a forradalomban és a nemzeti föltámadásban (Szeged, 1921.) 152. old. és Szegedi Napló l9l9. VII. l5.
[8] Palásti László: Szegedi kutatások Nyugat-Európában in : Somogyi - könyvtári híradó 1969/2.
Dr. Nagy Miklós 1956-ban született Szegeden, a József Attila Tudományegyetem (ma Szegedi Tudományegyetem) történelem-francia szakán szerzett diplomát. Volt a Móra Ferenc Múzeum munkatársa, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola francia tanszékének oktatója, jelenleg az SZTE JGYPK Alkalmazott Társadalomtudományi Intézetének egyetemi docense. Legfontosabb kutatási területeinek egyike Szeged 1918-20 közötti francia megszállása.