Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagy Miklós
Francia katonák Szegeden
(1918-1920)
 
4. rész
 
IV. A francia politika a Tanácsköztársaság bukás után
 
A Tanácsköztársaság bukása után a román-magyar régió viszonylagos stabilizálódásával megkezdődhetett a Magyarországi Hadsereg egységeinek a térségből való kivonása.[1] A hadsereg feloszlatására Clemenceau július 28.-án adott utasítást.[2] A Marostól északon kialakult katonai és politikai helyzet azonban nem tette lehetővé a franciák azonnali kivonulását. Továbbra is szükségesnek tartották Szeged megszállását, félve attól, hogy a szerbek és románok között összeütközések történnek a város további birtoklásának kérdésében. Ilyen módon egyensúlyozó szerepet játszhattak innen a román és a szerb területi követelések miatt mutatkozó súrlódások elkerülésére.
A Fournié ezredes július 26.-i távozásával megüresedett városkormányzói tisztséget Rondenay ezredes − addigi hídfőparancsnok − töltötte be egészen De Tournadre tábornok augusztus 12.-i hivatalba lépéséig.[3] Az új városkormányzó az említett csapatkivonások miatt összesen csak 5 zászlóaljnyi katonai erővel rendelkezett Szegeden és közvetlenül környékén (a 16. algériai lövésezred 3 zászlóalja és a 4. algériai lövésezred 2 zászlóalja). Ezek a csapatok kb. 5 kilométeres körben biztosították a városba vezető főbb útvonalak őrzését, meggátolva a csempésztevékenységet, főként az élelmiszerek kivitelét Szegedről.[4] (Az élelmiszerhiánnyal küzdő Budapest valóságos szívóhatást gyakorolt az itteni készletekre, amit így akartak megakadályozni.)
A román és a francia előőrsök között kb. 12 km szélességű zónában a csendőrségi feladatokat ellátó magyar ellenforradalmi egységek tartózkodtak. Augusztus 22-én a román csapatok behatolva erre a területre 63 csendőrt és 3 tisztet lefegyvereztek Szatymaz és Sándorfalva térségében, fegyvereiket csak francia közbenjárásra sikerült visszakapniuk.[5]
A szegedi városkormányzó ezt megelőzően már többször is figyelmeztette elöljáróit a románok szegedi bevonulásának veszélyére. Az említett esettel kapcsolatban De Lobit-nak küldött augusztus 22.-i jelentésében szintén ezt erősítette meg.[6] Augusztus 24.-én De Lobit azt javasolta a város francia kiürítését tervező Franchet d'Espérey-nek, hogy egy egységet mégis hagyjanak a városban. Graziani, a budapesti tábornoki bizottság francia képviselője határozottan támogatta ezt az álláspontot, figyelembe véve az ottani francia kolónia Szegedről való élelmezésének lényeges szempontját.[7] Graziani tábornok szeptember 6-án fel is kereste Szegeden Franchet d'Espérey-t, aki éppen a városban folytatott tárgyalásokat a Magyarországi Hadsereg felosztásának módozatairól. Lényegében ekkor született döntés arról, hogy a város román megszállásának elhárítására egy kisebb francia egység maradjon a városban. Franchet szeptember 7.-én tett erről jelentést Párizsnak.[8]
A főparancsnok megerősítette De Tournadre tábornokot hivatalában, a parancsnoksága alá rendelt kisebb katonai erő pedig csak egy madagaszkári zászlóaljat jelentett. Az eddigieknél viszont sokkal inkább számításba vették a magyar alakulatokat, a visszavont francia előőrsöket is ezek váltották fel. Négy magyar csendőrszázad szállta meg az előőrsök és a román vonalak által határolt zónát, két további pedig a város és környéke legfontosabb pontjainak őrzési feladatait látta el. A magyar őrség mellett vegyes beosztásúakat is szerveztek, így a madagaszkári csapatok lényegében tartalék egységként voltak jelen.[9]
A Magyarországi Hadsereg feloszlásával szeptember közepén annak vezérkara is eltávozott Nagykikindáról, ettől kezdve Charpy tábornok irányította a hadsereg készleteinek felszámolását. Október elején − Charpy Trákiába történt átvezénylése után − hozták létre az un. Szegedi Területi Hadosztályt (Division Territoriale de Szegedin) De Tournadre parancsnoksága alatt. Ennek kötelékébe tartozott a Magyarországon állomásozó francia csapatokon kívül a Bánátban, valamint a Szerb-Horváth-Szlovén királyságnak a Dunától és a Szávától északra lévő területein tartózkodó néhány egysége.[10] (2. sz. térkép: A Szegedi Területi Hadosztályhoz tartozó csapatok és katonai szolgálatok − 1919. nov. 1.) A Szegedi Területi Hadosztály Szeged környéki zónájának határai északon a román demarkációs vonal mentén Ányásig, délen és keleten a Tisza vonala mentén Röszkéig, nyugaton pedig a várostól mintegy 15 km távolságra terjedtek ki.[11] Az itteni francia egységek feladata volt a Magyarországi Hadsereg készleteinek felszámolása. A kislétszámú francia erők zömét a 4. madagaszkári zászlóaljat felváltó 19. algériai lövészezred 4. zászlóalja alkotta. Ezt egészítette ki a 14. század, a 13. század, a 4/25. számú műszaki század, valamint a különböző katonai szolgálatok (távíró-, élelmezési-, ellenőrző szolgálat, stb.).[12]
 

2.-sz.-terkep.jpg

2. számú térkép
 
A szegedi zónában állomásozó erők többségét magyar alakulatok képezték, 4 zászlóalj, 2 lovasszázad, 2 tüzérségi üteg, 3 műszaki század, ami kb. 2 000 katonát és 800 csendőrt jelentett. De Tournadre engedélyezte a magyar katonaság létszámának 4 000 főre történő emelését is.[13]
 
IV.1. Az ellenforradalom helyi hatalmát korlátozó tevékenység
 
A Tanácsköztársaság bukása után a franciák továbbra is alapvető politikai célkitűzésüknek tekintették egy a befolyásuk alatt álló közép-európai szövetségi rendszer létrehozását. Ez a törekvésük azonban az addigi kedvező feltételek megváltozása miatt áthághatatlan akadályokba ütközött. Katonai jelenlétük egyrészt a térségben jelentéktelenné vált, másrészt pedig a Károlyi kormányzat idején még jelentős francia orientációt képviselő csoportok meggyengültek, míg az angolbarát irányzat hívei megerősödtek. A franciáknak komoly hatalmi konkurenciával kellett szembenézniük az angol gazdasági expanziós törekvések, valamint a magyarországi olasz politikai aktivitás megélénkülése miatt.[14]
Az 1920 tavaszán hivatalába került új francia külügyminiszter, Maurice Paléologue által kezdeményezett lengyel-magyar-román szövetségen alapuló francia politika megvalósításának magyar támogatása fejében francia részről hajlandóság mutatkozott volna a Magyarországgal szemben megállapított szigorú békefeltételek enyhítésére. A magyar kormányzat a határ menti színmagyar területek vagy döntően magyarlakta területek megtartása és az erdélyi magyarság autonómiája fejében kész lett volna a támogatását biztosítani a MÁV, a Hitelbank és a megépítendő csepeli kikötő francia kézbe adásához. A tervezet azonban − Paléologue-al együtt − hamarosan megbukott a francia tőkének a térség gazdasági rehabilitációjára való képtelensége, valamint a cseh és a román lobbi francia támogatóinak ellenállása miatt, de elfordult attól a várakozásaiban csalódott magyar kormány is [15]
A proletárdiktatúra bukását követően a térségben fenntartott francia katonai jelenlét indokát így a konferencia szigorú békefeltételeinek magyar részéről történő elfogadtatása, a békeszerződés aláírása jelentette. A helyi francia politika fő célkitűzése a békeszerződés aláírásához szükséges helyi feltételek megteremtésében határozható meg.
A Szeged esetében említett célkitűzések − román-szerb konfliktusok megakadályozása, budapesti francia kolónia élelmezése − továbbra is alapvető érdekükké tették a város társadalmi békéjének megőrzését, polgári rendjének megszilárdításával. A helyi hatalmi szervek ezután is a megszálló hatóságoknak alárendelve tevékenykedhettek, ami lehetővé tette az ellenforradalom szélsőséges megnyilvánulásainak megakadályozását.[16] A megszállói funkciók gyakorlásában a Huszár-kormány november végi antant-elimeréséig lényeges változások nem történtek. Dobay Gyula városi főispán kinevezése − még az Ábrahám-kormány részéről − csak a városkormányzó jóváhagyásával történhetett meg. (De Torunadre augusztus 16.-án megerősítette őt állásában.)[17] Tirts Béla városi rendőrparancsnoki kinevezésére szintén a városkormányzó hozzájárulásával kerülhetett sor.
 

565px-huszar-kormany_1919-32.jpg

A Huszár-kormány
 
Bétrix városkormányzósága idején már találkozhattunk a franciák munkaügyi vitában gyakorolt döntőbírói tevékenységével (pincérek és vendéglősök közötti bérkérdés). De Tournadre a társadalmi béke megteremtése jegyében különös gondot fordított a munkaügyi bíráskodással kapcsolatos új szabályozás kialakítására. A városkormányzó augusztus 23.-i 35. sz. rendeletével Békéltető Bizottság felállítását rendelte el, amelynek hatásköre a júniusi sztrájk során elbocsátott munkások újra történő alkalmazására terjedt ki. De Tournadre személyesen is közbenjárt annak érdekében, hogy a nagyvállalatok − pl. a villamosközlekedési − vegyék vissza a júniusi sztrájk után elbocsátottakat.[18] A 7 tagú bizottság 3 munkaadó és 3 munkás tagból állt, Csillag László járásbíró elnöklete alatt.[19] Szeptember 5.-én a 36. számú városkormányzói rendelet a Békéltető Bizottság hatáskörét kiterjesztették a szolgálati szerződések betartásának ellenőrzésére, mindenféle elbocsátás ügyére, valamint "a munkás azon jogának védelmére, hogy törvényes szervezetnek tagja lehet."[20] Október 15.-én a 37. számú rendeletben előírták, hogy a Munkaügyi Bíróság – az addig felfüggesztett 1918. évi IX. néptörvény értelmében – kezdje meg ismét működését. (Jogszabályi előírásaikban a franciák legtöbbször – az övékéhez közelebb álló – polgári demokratikus forradalom időszakának jogalkotásához nyúltak vissza.) De Tournadre ugyanezen rendeletével kivonta a Munkaügyi Bíróság hatásköréből az augusztus 19. után folyamatba tett ügyeket és azokat a Békéltető Bizottság hatáskörébe utalta. A két szerv közötti hatásköri tisztázatlanságok miatt Csillag László - aki mindkettő elnöki tisztét betöltötte - lemondott funkciójáról a Békéltető Bizottságban, a Munkaügyi Bíróság működését előíró jogszabállyal kapcsolatban pedig nehezményezte, hogy az nem a Friedrich-kormány által időközben kiadott rendeletek értelmében tevékenykedhet. Az említett szervek összetételével, a működésük alapjául szolgáló jogszabályokkal kapcsolatban felmerült vitás kérdések megoldására De Tournadre október 21.-én bizottságot nevezett ki. A bizottság által létrehozott megállapodás eredményeként a városkormányzó november 1.-i rendeletében a következőket írta elő: A Munkaügyi Bíróság az 1918. évi IX. néptörvény alapján kezdi meg működését. Módosították ugyanakkor a felmondási idővel és az elbocsátottak végkielégítésével kapcsolatos 4951/1918. ME számú rendeletet. Az ebben foglaltaknál méltányosabban szabályozták a felmondási időt és a végkielégítés összegét az elbocsátott munkások és alkalmazottak javára.[21] A rendelet előírja a Békéltető Bizottság további működését is olyan ügyekben, amelyek nincsenek törvénnyel szabályozva, például: a sztrájkoknál történő elbocsátások külön méltánylást érdemlő esetekben, illetve a felmondások érvénytelenítésében. A Békéltető Bizottság 1920. február 18.-án szüntette meg működését, a működési költségekből fennmaradt 1 700 koronát pedig a franciák a nemzeti hadseregnek adományozták.[22] 1920. február elején hatályukat vesztették a Békéltető Bizottság és a Munkaügyi Bíróság működését szabályozó rendeletek.[23]
A városi lakásínség enyhítése − a társadalmi béke biztosításával összefüggésben − továbbra is lényeges kérdés volt a francia városvezetés számára. De Tournadre, lakáshivatali ügyekben hozott rendeletei – folytatva Bétrix ezirányú intézkedéseit – a háztulajdonosok érdekvédelme mellett a lakásbérleti díjakkal való visszaélések megakadályozását szolgálták. Október 28.-i rendeletével megtiltotta a lakások jövőbeni „kommunizálását”. Nem engedélyezte egész lakások albérleti célú felhasználását, valamint egyes lakrészek albérletbe való kiadását kizárólag a háztulajdonos hozzájárulásához kötötte. Október 29.-i sajtóközleményében azonban ezt az albérlőkre nézve hátrányos korlátozást törölte, illetve olyan módon állapította meg, hogy a lakástulajdonosok bizonyos feltételek mellett kötelezhetők a lakások bérbeadására.[24] Bétrix lakásügyi rendelkezéséhez hasonlóan hangsúlyozta, hogy a bérösszeg megállapítása a Lakáshivatal hatáskörébe tartozik, valamint megtiltotta a lakbérek emelését további rendelkezésig.
A gazdasági nehézségek következtében egyre súlyosabbá váló − mintegy 8000 fős − munkanélküliség enyhítésére olyan un. munkászászlóaljak felállítása is szóba került, amelyek részt vállalnának a háború sújtotta észak-franciaországi területek újjáépítési munkákban.[25]
Az ellenforradalom hatalmának korlátozása szempontjából kell értékelnünk az igazolóbizottságok túlkapásainak megakadályozására tett városkormányzói intézkedéseket. A Dobay főispán által a városban megindított igazolóbizottsági tortúrák a forradalmakat támogató vagy ezzel gyanúsított tisztviselők, alkalmazottak és pedagógusok elbocsátására irányultak. Ezek bármilyen gyanú vagy vádaskodás alapján megindulhattak, főképpen a tanítók és tanárok proletárdiktatúra idején tanúsított magatartása alapján. De Tournadre − tudomást szerezve a bizottságok létrehozását előíró kormányrendeletről − megkérdőjelezte azok megalakításának szükségességét Szegeden, a francia megszállás teremtette sajátos körülmények között megvalósult proletárdiktatúra miatt. A városkormányzó ezzel együtt engedélyt adott az igazolóbizottságok szegedi működésére a következő feltételek mellett:
1., A bizottságok közvetlenül nem hozhatnak és nem terjeszthetnek fel a központi hatóságaiknak semmiféle határozatot.
2., Az elkészült aktákat a városkormányzóhoz kell felterjeszteni a városi főispán véleményezésével ellátva (a végleges határozatot De Tournadre hozhatja meg).
3., A tisztviselők, alkalmazottak vagy munkások elbocsátására csak a városkormányzó adhat engedélyt.[26]
Dobay szeptember 24.-i átiratában határozottan tiltakozott a városkormányzó azon állítása miatt, hogy Szegeden politikai okokból bárkit is üldöztek, vagy elbocsátottak volna állásából.[27] De Tournadre október 19.-én 23 olyan pedagógusnak a beadványát jutatta el a főispánhoz, akiket október elején − tehát az említett városkormányzói rendelet megjelenése után − függesztettek fel állásukból, illetve szüntették meg, vagy csökkentették fizetésüket. Hivatalos levelét azzal a fenyegetéssel zárta, hogy − mivel Dobay nem hajlandó őt támogatni a nyugalom helyreállításában − kénytelen lesz szolgálatait a jövőben nélkülözni.[28] A főispán felháborodottan utasította vissza − a városkormányzót félreinformáló − őt ért rágalmakat. Beniczky belügyminiszterhez később írott levelében ugyanakkor elismerte, hogy még a városkormányzói rendelet megjelenése előtt valamennyi olyan tanítót és tanárt rendelkezési állományba helyezett, akik „... a köztudat és a tanári testületek írásos véleménye szerint... az iskolában vallásellenes és hazafiatlan dolgokat hirdettek.”[29]
Október 22.-én a De Tournadre tábornokkal folytatott eredménytelen tárgyalás után Dobay bejelentette lemondási szándékát a városkormányzónak. A Beniczky belügyminiszterhez írott felmentését kérő levelében az említett ügyről részletes tájékoztatást adva közölte, hogy ilyen körülmények között a megszálló csapatok parancsnokával képtelen együttműködni. De Tournadre a „legelvakultabb fanatikusnak” minősítette Dobayt, aki számára a „liberalizmus és a szemitizmus a bolsevizmussal azonos fogalmat jelentett” és aki a Munkásotthon bezáratásával és a zsidók ellen hozott intézkedésekkel kívánta volna a rendet megteremteni a városban. A városkormányzó szerint a főispán által képviselt keresztény-nemzeti irányzat a legreakciósabb a magyar politika életében.[30] A Dobay lemondó leveléhez csatolt kísérő jelentésben Kelemen, megyei főispán a következő megállapítást tette a francia megszállás körülményeivel kapcsolatban: „...a francia katonai parancsnokságok... az impériumot az összes pártok egyesülésének előtérbe tolásával és folytonos hangoztatásával olyképpen gyakorolják, hogy valóságos kerékkötői a mi kormányzati irányzatunk érvényesülésének...” Ugyanakkor a franciákkal szemben tanúsítandó nagyobb tapintat fontosságára hívta fel a figyelmet, amíg fennáll a város román megszállásának veszélye.[31] A lemondásra kényszerült Dobay helyét november 14.-én Vasek Ernő foglalta el. De Tournadre azonnal megbízta az új városi főispánt 150 elbocsátott tisztviselő ügyének kivizsgálásával, valamint kérte, hogy a panaszbeadványokat ezután személyesen neki küldjék meg.[32] Határozott fellépése valószínűleg azt a célt szolgálta, hogy egyértelművé tegye Vasek előtt, hogy továbbra is a városkormányzó rendelkezik a városi hatóságok felett, illetve elejét kívánta venni a Dobayéhoz hasonló eseteknek. A városkormányzó november eleji politikai helyzetelemzésében azon véleményének adott hangot, hogy egy liberális irányvonalú magyar kormány hatalomra kerülésével mind a jelenlegi főispán, mind az államügyész elmozdítása érdekében intézkedést tenne.[33]
A francia politika következetességét, mintegy „jogfolytonosságát” kívánta igazolni De Tournadre közbenjárva Dettre János rehabilitálása érdekében. Visszautasította az ügyvédi Kamara ellen felhozott vádjait, miszerint a volt főispán maradéktalanul eleget tett a szovjetkormány intézkedéseinek és végig csak a munkásságra támaszkodott. A városkormányzó − Vaseknek küldött átiratában − hangsúlyozta, hogy Dettre kizárólag a francia parancsnokság utasítása szerint járt el annak érdekében, hogy a vérontást elkerülje és a várost megóvja a „szovjetek uralmától”[34] De Lobit a már idézett április 20.-i Délmagyarországban közzétett levelében is világosan kifejtette, hogy a város vezetői alá vannak vetve a francia katonai hatóságok ellenőrzésének. „Nem vonhatók tehát honfitársaik részéről felelősségre.” Megemlítette még De Tournadre azt is, hogy Dettre tevékenységét Bétrix mellett Charpy és De Lobit is több ízben elismerték. A városkormányzó egy becsületbíróság összehívását javasolta a volt főispán rehabilitálására. Miután a Huszár kormány elismerése már november végén megtörtént az antant részéről, így Vasek jogosan utasíthatta vissza a javaslatot azzal, hogy Dettre ügyében egyedül a magyar belügyminiszter rendelkezik fegyelmi jogkörrel.[35]
A francia megszállás a proletárdiktatúra bukása után a politikai élet gyorsabb szerveződését, a szociáldemokrata pártnak az országosnál élénkebb szervezeti-politikai tevékenységét tette lehetővé Szegeden.
Az 1920 januárjára kiírt országgyűlési választások előkészületei jelentősen felélénkítették a város politikai életét, ami a városkormányzó bizonyos aggodalmát is kiváltotta, tartva a „kedélyek forrongásától”. A választásokkal kapcsolatos október 18.-i állásfoglalásában De Tournadre az osztályok és vallásfelekezetek pártérdekek felett álló összefogásának szükségességére figyelmeztetett.[36]
A franciák a proletárdiktatúra bukása után is segítették a város közellátást, elsősorban a társadalmi béke fenntartásának biztosítékaként. Valószínűnek látszik, hogy a közellátásban betöltött szerepükkel összefüggésben bizonyos francia gazdasági expanzió lehetőségét is mérlegelték a térségben. A Magyarországi Hadsereg feloszlatásával együtt annak feleslegessé vált készleteit és hadianyagát kiárusították, ezek eladására egy likvidáló bizottságot szerveztek szeptember hónapban, Consortium d'Orient néven. A kiárusításra került vasanyagok, sárgaréz, rizs, cukor, liszt és más élelmiszerek felvásárlására és szétosztására a Kamara közvetítésével alkalmi egyesüléseket létesítettek a szegedi kereskedők. A legnagyobb üzletnek a 800 teherautóból álló újvidéki autópark megvásárlása bizonyult a Magyar-Olasz bank fennhatósága alatt álló konzorcium révén.[37] A szegedi Fenyő testvérek például 29 mázsa dohányt vásároltak a Consortium d'Orient-től, de eladására hiába kértek engedélyt a városkormányzótól, aki azt Vasek javaslatára elutasította, mivel a dohányárú eladása állami monopóliumnak számított. A francia városkormányzó által augusztus hónapban bevezetett élelmiszer-kiviteli tilalom lehetővé tette a város nagyobb nehézségektől mentes ellátását. (A kezdetben korlátozott majd teljes kiviteli tilalom 1920. január közepéig volt érvényben.)
A város ellátását korábban hagyományosan biztosító déli területekről történő áruszállításokat nagyban megnehezítették a szerb hatóságok. A francia haderő kivonásával még a szegedi francia csapatok részére vásárolt áruk után is kiviteli vámot követeltek.
A szegedi Kenderfonógyár részére − francia közvetítéssel − tervezett vásárlást úgy hiúsították meg, hogy a gyár képviselőjét kísérő francia megbízottól a szerb hatóságok elkobozták a kifizetésre szánt összeget.[38]
A Szövetségi Élelmezési Bizottság október-november hónapban komoly erőfeszítéseket tett a város szénellátási gondjainak enyhítésére csehszlovákiai, valamint romániai (Petrozsény) szénszállítások szervezésével. A magas csehszlovákiai árak, valamint a romániai partnerek inkorrekt üzleti magatartása azonban nem tette lehetővé a tervezett behozatalt. Nagykikindáról viszont sikerült 100 vagon liszt beszerzését megoldani, ami valamelyest enyhített az élelmezés nehézségein.[39]
A francia gazdasági expanzió lehetőségét kívánta felderíteni a francia kereskedelmi minisztérium, amikor Charpy tábornokot megbízta 1919 szeptemberében a magyarországi gazdasági viszonyokról szóló jelentés elkészítésével. Tonelli leírása szerint ezt a dokumentumot − az adatgyűjtéssel megbízott francia tiszt helyett − tulajdonképpen ő maga állította össze és Charpy aláírásával ez került Párizsba. A franciákkal jó kapcsolatokat fenntartó iparkamarai titkár nyilván tisztségéből adódóan is szorgalmazta volna a magyarországi francia tőkebefektetéseket. Javaslatot tett az említett jelentésben egy magyar-francia közös vállalat létesítésére, amelynek alaptőkéje a 76. hadosztály hadbiztosságának felhasználásra nem került 50 millió koronájából és a Consortium d'Orient 70 millió koronájából tevődne össze. Tonelli felvetette emellett egy francia-magyar bank létesítésének tervét is, amely lehetőséget adna arra, hogy magyar kereskedők francia segítséggel szerezzenek pozíciókat a Balkánon.[40]
Szólnunk kell még a francia lapcenzúráról, amely a proletárdiktatúra bukása után is egészen a megszállás végéig működött. A cenzúráztatás szempontjaiban a korábbi időszakhoz képest változások nem történtek. Különös gondot fordítottak a megszállók az olyan tartalmú újságcikkekre, amelyek a súlyos magyar békefeltételek kapcsán franciaellenes közhangulat kialakításához járulhattak hozzá. Ezért kavarhatott vihart az Új-Magyarság című lap 1920. január 10.-i cikke, amely a párizsi békekonferencia Legfelsőbb Tanácsának tagjait „tranzsírozóknak” nevezte, utalva a színmagyar területek szétdarabolására. De Tournadre azzal fenyegette meg ezért Vasek főispánt, hogy a cikkel kapcsolatban referálni fog Párizsban.[41] A főispán a városkormányzóhoz írott hivatalos levelében egyrészt azt hangsúlyozta, hogy az „Új-Magyarság” saját tőkével dolgozó nagyvállalat. amiért ő nem vállalhat felelősséget, másrészt igen határozottan elhatárolta magát a cikkben leírtaktól, közölve, hogy azok a legkevésbé sem fedik kormányának irányvonalát.[42] Vasek, Huszár miniszterelnököt is értesítette az ügyről, aki a szegedi városkormányzóhoz küldött január 24-i levelében azt írta, hogy "a magyar kormány nemcsak hogy távol áll az ilyen ízléstelen támadásoktól, hanem azokat a leghatározottabban el is ítéli."[43]
De Tournadre városkormányzósága idején is gyakorolták a francia hatóságok a kihágási bíráskodást. Ebben az időszakban már nem a város elzártságával összefüggő tiltott határátlépés, hanem a kiviteli tilalom miatt elterjedt csempészés jelentette a kihágási ügyek túlnyomó részét. A városkormányzó a büntetéspénzekből befolyt összegeket humanitárius és kulturális célokra fordította. Különböző összegeket − összesen kb. 120 ezer koronát − adott át a Siketnémák és a Vakok Intézetének, a Katolikus Nővédő Egyletnek, a Vöröskeresztnek és az Önkormányzatnak. A Városi Könyvtár részére pedig 87 kötetet ajándékozott francia klasszikusok műveiből, amelyből 9000 korona volt De Tournadre adománya és 4000 korona a Lemaire kiadó küldeményének értéke..[44]
 
IV.2. A politikai hatalom átadása a magyar szerveknek
 
Huszár Károly kormányának 1919. november végi antant-elismerése és a békekonferenciára történő meghívása után a még ott állomásozó francia erőket is fokozatosan kivonták Magyarország területéről. A román hadsereg visszavonulása a Tisza bal partjára biztosítékot jelentett a francia hadvezetés számára a további román-szerb-magyar ellentétek megszűnésére. Mindezek eredményeként lehetővé vált a Szegedi Területi Hadosztály felszámolása, a városban és környékén állomásozó francia katonaság elszállításával. November 28.-ával kezdődően hagyták el Szegedet a 16. és 17. század alakulatai, majd követte őket a többi egység. A Szegedi Területi Hadosztály hivatalosan 1920. február 1.-én szűnt meg.[45]
A városkormányzóság fokozatosan adta át a hatalmat a városi hatóságoknak. Már november 22.-től megnyitották a távíró- és távbeszélő forgalmat, egyelőre csak egy vonal átadásával. Figyelmeztették a lakosságot arra, hogy a sürgönyöket cenzúrázzák, a telefonbeszélgetéseket ellenőrzik és csak szolgálatai, családi vagy üzleti ügyben lehet beszélgetést folytatni. November 28.-án a távbeszélőforgalom megszakítása éppen azzal az indokkal történt, hogy a városkormányzó rendeletét megszegve, politikai témájú tárgyalásra került sor.[46] De Tournadre december 5.-én az összes távíró- és távbeszélővonalat a Magyar Posta rendelkezésére bocsátotta, egyben közölte az útlevélkényszer eltörlését Szeged és az ország többi része közötti utazásoknál. December 7.-től engedélyezte a városkormányzóság a kettős − magyar-francia − cenzúra bevezetését. Franchet d'Espérey január 4.-én tett utoljára látogatást a városban és a várható békekötés létrehozásának feltételei szempontjából tájékozódott az országgyűlési választások kilátásairól.[47]
 

quartett.jpg

Francia gyarmati katonák Szegeden
 
Január 26.-án Szegeden is lezajlottak a nemzetgyűlési választások. 1920. február 9.-én rendelet tette közzé a hadijog alapján hozott és a magyar törvényekkel ellenkező jogszabályok hatályon kívül helyezését. (Ekkor történt meg a munkaügyi és lakbérleti ügyekre vonatkozó rendeletek hatálytalanítása is.)[48]
De Tournadre tábornok február 23.-án a városi vezetőknél tett látogatása alkalmával közölte a hatalom március 1.-el történő átadását. Február 29.-én utolsó napiparancsban hozta Szeged lakosságának a tudomására a megszállás befejezését.[49]
 
 
JEGYZETEK


[1] Bernachot /II/ : i.m. 221. old. a szövetséges keleti haderők főparancsnokának 9107/1. sz. parancsa
( dátum nélkül) AFO C-20-N 549.
[2] Ormos M.: i.m. 418. old. 4. N. 53. doss.1.
[3] Tonelli S.: i.m. 9. old.
[4] Bernachot /II/: i.m. 225. old.
[5] Bernachot /II/ : i.m. 226. old.
[6] Ormos M.: i.m. 428. old. 20.N. 527.doss.1.
[7] Ormos M.: i.m. 428. old. 20.N. 526. doss. 6.
[8] Ormos M.: i.m. 353. old. 5.N.202. Hongrie
[9] Bernachot /II/ : i.m. 227. old
[10] Bernachot /II/ : i.m. 227. old. a Szövetséges keleti haderők főparancsnokának havi jelentése C.20. N-22.
( pontos dátum nélkül )
[11] Bernachot /II/ : i.m. 227. old. a szegedi városkormányzó havi jelentése a Szövetséges keleti haderők főparancsnokának - 2.sz. iroda C.20. N-217. D5
[12] Bernachot /II/ : i.m. 227 - 228. old. illetve a 2 sz. térkép
[13] Bernachot /II/ : i.m 228. old.
[14] Ormos M.: i.m. 368. old.
[15] Ormos Mária-Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren, Osiris, Bp., 2003, 294.o.
[16] Válogatott dokumentumok Csongrád megye munkásmozgalmának történetéből. A csongrád megyei munkásmozgalom, 1919. augusztus 1. - 1944. október 10. (Szeged, 1977). Szerkesztette és a bevezetőt írta :
Serfőző Lajos, 1. old. ( továbbiakban : VDCSMMT 1919-1944 )
[17] Szegedi Napló, 1919. augusztus 19.
[18] S.H.A.T. (Paris) 20. N. 217. 1919. szept.16.
[19] CsML XIV. 10. Tonelli iratok - A szegedi ítélőtábla elnökének jelentése a proletárdiktatúra igazságszolgáltatásáról és a francia megszállók magatartásáról ( 1921. okt. 17. )
[20] CSML XIV. 10. Tonelli iratok - A szegedi ítélőtábla elnökének jelentése...
[21] CsML XIV. 10. Tonelli iratok - A szegedi ítélőtábla elnökének jelentése ....
[22] CsML 179/1920. 1920. II. 18. Szeged város főispánjának iratai
[23] CsML 110/1920. Szeged város főispánjának iratai 
[24] CsML 545/1919. Szeged város főispánjának iratai, városkormányzó rendelete 1919. október 28. és sajtóközleménye 1919. okt. 29.
[25] S.H.A.T. (Paris) 20. N. 217. 1919. IX. 27.
[26] CsML 216/II/1919. 1919. szept. 17. és De Tournadre szept. 20-iki sajtóközleménye. Szeged város főispánjának iratai.
[27] Uo. 110/1920 1919. szept. 24.
[28] CsML XIV. 10. Tonelli iratok - De Tournadre levele Dobay Gyulához 1919. október 19.
[29] CsML XIV. 10. Uo.- Dobay bejelenti Beniczky Ödönnek lemondását 1919. október 22.
[30] S.H.A.T. ( Paris ) 20. N. 17. 1919.nov.1.
[31] CsML XIV. 10. Tonellei iratok - Kelemen kerületi kormánybiztos kísérő jelentése Dobay lemondó leveléhez 1919. okt.22.
[32] CsML 795/II/1919. Szeged város főispánjának iratai, 1919. dec.4.
[33] S.H.A.T. ( Paris ) 20. N. 17. 1919. nov.1.
[34] CsML XIV. 10. Tonelli iratok - De Tournadre átírata a kormánybiztoshoz Dettre rehabilitására (1919.dec.22.)
[35] CsML XIV.10. Tonelli iratok - Vasek válaszlevele De Tournadre-hoz (1919.dec.)
[36] VDCSMMT 1919 - 1944 . 57 - 58. old.
[37] Tonelli S.: i.m. 42. old.
[38] CsML - Tonelli iratok - Pro memoria a kereskedelemügyi államtitkár számára a szegedi francia megszállás viszonyairól (1919. szeptember)
[39] S.H.A.T. (Paris) 20. N. 217. 1919. dec.1.
[40] CsML - Tonelli iratok - pro memoria... (1919.dec.)
[41] CsML 61/1920. 1920.I.10. Szeged város főispánjának iratai
[42] CsML 61/1920. 1920.I.13. Szeged város főispánjának iratai
[43] CsML 61/1920. 1920.I.24. Szeged város főispánjának iratai
[44] Tonelli S.: i.m. 30. old. és Szegedi Napló l92O II.29.
[45] Bernachot /II/ : i.m. 231. old.
[46] CsML XIV. 10. Tonelli iratok : A Budapesti telefon- és távíróforgalom megnyitása,
De Tournadre nov. 28-i nyílt parancsa
[47] CsML XIV. 10. Tonelli iratok : Somogy Szilveszter összefoglaló jelentése Franchet d'Espérey négy szegedi látogatásáról
[48] Tonelli S.: i.m. 28. old.
[49] CsML XIV. 10. (1920. febr. 29.) Tonelli iratok : De Tournadre utolsó napiparancsa Szegeden

 

 

nm.jpgDr. Nagy Miklós 1956-ban született Szegeden, a József Attila Tudományegyetem (ma Szegedi Tudományegyetem) történelem-francia szakán szerzett diplomát. Volt a Móra Ferenc Múzeum munkatársa, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola francia tanszékének oktatója, jelenleg az SZTE JGYPK Alkalmazott Társadalomtudományi Intézetének egyetemi docense. Legfontosabb kutatási területeinek egyike Szeged 1918-20 közötti francia megszállása.