Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagy Miklós
Francia katonák Szegeden
(1918-1920)
 
3. rész
 
III.1. A franciák és a szegedi munkásság
 
A város feletti francia politikai hatalom megszilárdításának egyik leglényegesebb elemét képezte liberális munkáspolitikájuk. Ellenforradalmi körök ezt félreértve nemegyszer „kommunista barátsággal” vádolták őket. Bétrix-vel kapcsolatban jegyezte meg például Somogyi polgármester, hogy csak igen lassan, fokozatosan hajlandó a munkásságot visszaszorítani és hogy "jobb barátja a munkásságnak, mint a polgárságnak"[1] Ez utóbbi megállapítás annyiban igaz, hogy az első szegedi városkormányzó alig leplezett ellenszenvvel viseltetett a Szegeden szervezkedő ellenforradalmi politikusokkal szemben és kétségtelenül tett néhány nagyvonalú gesztust a munkásság felé a társadalmi béke megőrzése érdekében. Amellett, hogy a franciák igyekeztek a munkásságot ezekkel megnyerni, minden olyan kezdeményezést elfojtottak részükről, ami a város rendjét fenyegethette.
Munkáspolitikájuk ezen utóbbi oldalára világítanak rá azok a megelőző intézkedések, amelyeket a május 1.-re számított munkásmegmozdulások megakadályozására tettek. Április 26-án a francia titkosrendőrség mintegy 80 kommunistát tartóztatott le. Április 28-i rendeletében pedig a városkormányzó megtiltott minden felvonulást. Katonai intézkedéseik is azt mutatják, hogy komolyan tartottak a szegedi munkásság május 1.-i fellépésétől. Április 29. és május 3. közötti időtartamra lezárták mindkét hidat. A 210. gyalogezred katonáit a 227. gyalogezred egységei váltották fel a városban. Ezen felül pedig egy marokkói szpáhi lovasszázadot irányítottak Aradról Szegedre. Az említett intézkedések keretében történt meg a 17. gyarmati gyaloghadosztály főhadiszállásának Újszegedre telepítése is április 30.-án.[2] A március 22.-i fenyegető megmozdulásokhoz hasonlóan a városban több helyen géppuskaállásokat építettek ki és az Újszegeden lévő nehéztüzérségi ágyúkat a városra irányították. Az elrettentést célzó intézkedések ellenére a szegedi munkásság április 30.-án éjféltől mindenütt beszüntette a munkát és ehhez a tisztviselők is csatlakoztak. Végül május 1.-én estére sikerült megtörniük a munkásság ellenállását.
A franciák részéről tett gesztusok egyike volt a magyar ellenforradalmárok által május 7-én letartóztatott vöröskatonák és a május 5. után bebörtönzött polgári személyek szabadon bocsátásáról szóló városkormányzói rendelet. Itt kell megemlíteni azokat az intézkedéseket is, amelyeket a francia városvezetés közvetett módon − a szegedi üzemek fűtőanyag ellátásának biztosításával − a munkanélküliség enyhítésére tett. Hatékonynak volt mondható Bétrix döntőbírói szereplése május 26.-án a pincérek és a vendéglősök között felmerült bérkérdésben. Az eredeti kollektív szerződésnél ugyan kedvezőtlenebb, de az adott helyzetben a pincérek számára mégis kielégítő megegyezés született a városkormányzó közvetítésével.[3]
Bétrix a lakáshivatali ügyekben hozott rendelkezései azt a célt szolgálták, hogy a városban uralkodó lakásínséget enyhítsék és megakadályozzák a háztulajdonosok önkényes lakbéremelését. A városkormányzó május 1-i hatállyal elrendelte, hogy a Lakáshivatal személyi összetétele a következőképpen alakuljon: egy városi tisztviselő, egy háztulajdonos, egy munkás. A hivatal hatáskörébe a következőket utalta: 1., a házbérek megállapítása, szigorúan mérlegelve a bérlő kereseti viszonyait; 2., a jogosulatlannak látszó béremelések megakadályozása; 3., a lakásszerződések felbontása; 4., az üres lakások jegyzékének nyilvántartása, 5. jogorvoslat biztosítása.[4] Bétrix udvarias modora, kellemes tárgyalási módja alkalmas volt a tőle védelmet kérő szakszervezeti vezetők megnyugtatására.
A munkásság és a polgárság társadalmi megbékélésének elősegítése érdekében támogatta május második felében Bétrix, Somogyi polgármesternek a Néptanács újjászervezési terveit. Ezek létrehozását 1919 januárjában rendelte el a polgári demokratikus forradalom kormánya a régi törvényhatósági bizottságok helyébe, de a proletárdiktatúrával megszűntek. A városkormányzó felszólította a szakszervezeti vezetőket a Néptanácsban való részvételre, akik azt visszautasították olyan indokkal, hogy a jelenlegi viszonyok között a munkásság nem kíván politizálni.[5]
A 76. hadosztályparancsnokság hadbírósága büntetőbíráskodást gyakorolt az április 26.-án letartóztatott kommunisták felett. A francia hadbíróság a kommunistákat a francia állam ellenségeinek tekintve, illetve a velük való bármilyen kapcsolatot bűntettnek minősítve ítélkezett a francia hadijog (Code de Justice Militaire ) szabályai szerint.[6]
A politikai okokból letartóztatottak két-háromheti vizsgálati fogság után kerültek a bíróság elé. A főtárgyalás előtt kezdetben a francia katonai elhárítás főnöke, későbbiekben pedig a tábori csendőrség parancsnoka folytatta a vizsgálatot. Az újszegedi internátus épületében működő hadbíróság a vád és a védelem meghallgatása után hozta meg az ítéletet. A vádlottak hiába próbáltak franciául jól tudó szegedi ügyvédet felkérni ügyük képviseletére, a bíróság csak francia állampolgárságú védőt engedélyezett. A bíróság összetétele ugyanaz volt, mint amikor saját katonáik felett ítélkeztek. Elnöke egy alezredes, tagjai: egy kapitány, egy hadnagy, egy alhadnagy és egy altiszt voltak, valamennyien nem jogászok. A hadosztálybíróság fellebbviteli fóruma a belgrádi főparancsnokság mellett működő Revíziós Tanács volt.[7] A tárgyalások ugyan végig tolmács segítségével folytak, de a vádlottak ennek ellenére gyakran nem tudták követni annak menetét.
A hadbíróság nem tartozott a városkormányzóság alárendeltségébe, így ítéleteit hivatalosan nem is tették közzé, ezért a vád alá helyezett, illetve elítélt személyek számára vonatkozó pontos adatok nem állnak rendelkezésre.
A francia hadbíróság május 21-22.-én hozta legsúlyosabb ítéleteit a letartóztatott kommunisták felett „ellenséggel való együttműködés, kémkedés, ellenség részére való toborzás” vádjai alapján. Május 21.-én ítélték 20 év kényszermunkára Pollák Bélát és Zarecsnik Jánost; 10 évre szólóra pedig Fátyol Józsefet. Május 22.-én született Hoffmann Ödön halálos és Andorka Sándor életfogytiglani ítélete, illetve 26-án hozott újabb halálos ítéletet a bíróság Dobos Jenő felett. Hoffmannak és Dobosnak végül szerencsés körülmények között sikerült a fogságból megszökniük. Azokat az elítélteket, akiknek a büntetése a 3 hónapot meghaladta, a francia gyarmati börtönökbe: Algírba, Tuniszba és Cayenne-be deportálták. Az elítéltek közül Zarecsnik Jánosnak és néhány társának szállítás közben Bulgáriában sikerült megszöknie. Andorka Sándort pedig Belgrádba, Szalonikibe, majd Marseille-be vitték azután a Nîmes-i börtönbe került, ahonnan Szalonikbe szállították vissza és csak ekkor nyílott lehetősége a menekülésre.
A Francia Guyanába deportál Kovács Péter, szeged-külvárosi direktóriumi tag, Fátyol József algyői földműves, Bodor Sándor vöröskatona, valamint az Új-Kaledóniába száműzött Sziber István, makói munkástanácsi megbízott kálváriáját eleveníti fel idézett tanulmányában Nagy Dezső. Az 5 év kényszermunkára ítélt Kovácsot és a 10-10 év kényszermunkával sújtott Fátyolt és Bodort Szófián, Marseille-en és Nîmes-en keresztül szállították a cayenne-i fegyenctelepre. Az 1924-ben megalakult Nemzetközi Vörös Segély francia tagozatának vezetője André Marty − aki a Nîmes-i börtönben együtt raboskodott a szegediekkel − indított sikeres nemzetközi szolidaritási akciót kiszabadításuk érdekében.[8] Kovács Pétert, akinek az 5 év kényszermunka letöltése után további 5 évre a büntető gyarmaton kellett maradnia, nem sikerült megmenteni: 1925. július 1.-én a szenvedések során szerzett tüdőbajban meghalt. (A francia törvények szerint ugyanis a 7 évnél rövidebb kényszermunkára ítéltek még ugyanannyi időre internálásban maradtak a gyarmatokon az ennél hosszabb büntetés pedig életfogytiglani ott tartózkodásra szólt.) Fátyol és Bodor a Vörös Segély révén küldött hajójeggyel 1926. augusztus 25.-én érkeztek meg Franciaországba, ahol a francia munkások továbbra is gondoskodtak róluk.[9] Sziber Istvánt, akit a franciák halálra ítéltek, Szófián, Konstantinápolyon keresztül Marseille-be szállították és Új-Kaledóniába száműzték. A Vörös Segély által elért amnesztiát követően 8 évi távollét után jöhetett vissza Európába.[10]
A francia hatóságok a büntetőbíráskodás mellett a közigazgatás jogkörébe tartozó kihágási bíráskodást is gyakorolták. A városban előforduló főbb kihágási ügyek − tiltott határátlépés, kiviteli tilalom megszegése, csempészés − elbírálása a katonai rendőrség hatáskörébe tartozott. Feladataik közé tartozott ezen kívül az utazási igazolványok, a fegyverviselési- és kimaradási engedélyek kiállítása is. Büntetésként az ügy súlyosságától függően 10-től 10 0000 korona pénzbírságot, ritkábban 10-30 napi elzárást állapítottak meg.[11]
A magyar bíróságok munkájába a francia hatóságok viszont nem avatkoztak be. Bétrix április 25.-i rendeletével írta elő, hogy a bíróságok május 1.-től az 1919. március 22.-ét megelőző jogállapot alapján folytassák működésüket. A városkormányzó annyi változtatást kezdeményezett, hogy a munkaügyi bíróságnál újra bevezette − a polgári demokratikus korszakban gyakorolt − munkaadói ülnöki részvételt. Ilyen módon a munkaügyi bíróság egy munkaadó, egy munkás és egy bíró összetételben folytatta tevékenységét.. Az alkalmazotti szakszervezetek képviselői fordultak május végén Bétrix-hez azzal a panasszal, hogy a munkaügyi bíróság által jogosnak minősített felmondásokat egy általuk felállítandó választott bíróság vizsgálja felül. A városkormányzó azonban az ítélőtábla elnökének tanácsára a kérelmet elutasította.[12]
 
III. 2. A franciák és az ellenforradalmi szervezetek
 
A következőkben azt a kérdést szeretnénk vizsgálni, hogy a francia politikai és katonai vezetés milyen mértékben segítette elő a szegedi ellenforradalmi szervezkedést.
Szeged francia megszállása kezdettől fogva bátorítást jelentett a városi ellenforradalmi csoportosulások számára. Joggal számíthattak arra, hogy a franciák megakadályozzák a bolsevik befolyás terjedését a fennhatóságuk alatt álló területeken. Már április elején több ellenforradalmi csoport szervezkedett Szegeden. A Zadravecz vezette alsóvárosi gazdacsoportosulás, a nagykereskedő, nagybirtokos szervezet és a hivatali tisztviselőket, ügyvédeket tömörítő jelentéktelen ellenforradalmi társaságok mellett csak a monarchista katonatiszteké és a Kelemen Béla vezette dzsentri-középbirtokos csoport képviselt számottevő politikai erőt.
A bécsi Antibolsevista Comité vezetői kénytelen-kelletlen tudomásul vették a szegedi és más Magyarországi ellenforradalmi tömörüléseket, mivel kialakult körükben az a vélemény, hogy az antant csak az országon belüli szervezkedéseket támogatja.
A magyar ellenforradalmi csoportok felhasználásának kérdése a franciák terveiben szoros kapcsolatban állt az április közepén megkezdett sikeres román előnyomulással megváltozott francia elképzelésekkel. A román kormány, amint csapatai elérték a Tisza vonalát, a francia vezérkar hozzájárulását kérte Budapest megszállásához. Saint-Aulaire, bukaresti francia nagykövet azzal a kiegészítéssel közvetítette április 30-i táviratában a román kérelmet, hogy a magyar főváros elleni akcióhoz a cseh és a szerb hadseregnek is csatlakoznia kell. Az így számításba vett haderők mellett a francia részvétel csak szimbolikus lenne.[13] Franchet d'Espérey erről értesülve május 2-án parancsot adott De Lobit-nak a francia csapatok készültségbe helyezésére.[14] De Lobit ezután értesítette Charpy tábornokot a szegedi hídfőállás kiszélesítését célzó katonai lépések megtételére. Ezt a célt szolgálta május 5.-én az 1. afrikai vadászezred és a 3. gyarmati gyalogezred 3 zászlóaljának Szegedre érkezése. Május 6-án lovasegységeket vezényeltek a városba Aradról, valamint a rákövetkező napon szállították ide Újvidékről a 6. algériai lövésezred 2. zászlóalját. A május 9-én befejeződött csapatszállítások eredményeként vonták Szegedre a 3. gyarmati gyalogezred vezérkarát is, valamint az 54. gyarmati gyalogezred egységeit a műszaki csapatok parancsnokságával együtt.[15] A csak szimbolikus francia erők részvételével tervezett intervenciós elképzelésekben azonban lényeges változások történtek, mivel még május 5.-én döntés született a Budapest elleni akció felfüggesztéséről. A francia katonai vezetés már egyáltalán nem tartotta szükségesnek francia erők részvételét a Tanácsköztársaság megdöntésében. Erre a célra elegendőnek látták az un. közvetlenül érdekelt hatalmak (Románia, Szerbia, Csehszlovákia) koncentrált akcióját. Budapest megszállása is lekerült a napirendről abból a megfontolásból, hogy a koncentrált támadás révén is elérhetik a proletárhatalom bukását. Nagyobb szükségét érezték a francia erők bulgáriai jelenlétének, tartva attól, hogy a békefeltételek átnyújtása ott veszélyes helyzetet teremthet. Május 17-én el is rendelték, hogy De Lobit erőit, egy hadosztályt hátrahagyva Bulgáriába szállítsák át.[16] (Ennek végrehajtására csak a proletárdiktatúra bukása után került sor.)
 

felvonulas-a-szechenyi-teren.jpg

Francia erők felvonulása a Széchenyi téren
 
A békekonferencián a francia képviselők ugyanakkor igyekeztek elhatárolni magukat a román és csehszlovák katonai akcióktól, elhárítva ezzel saját felelősségüket a részükre nyújtott támogatásért. Ezzel magyarázható, hogy a párizsi vezetés a Tisza vonalának elérése után nem támogatta a Budapest elleni támadásra irányuló román igényeket.
Ebben a helyzetben kezdtek számolni a francia elképzelésekben az ellenforradalmi csoportok felhasználásával. Lényeges szempont volt, hogy ilyen módon az intervenciót magyar ügynek lehetett feltüntetni. Komoly dilemma volt ugyanakkor, hogy a szélsőségesen nacionalista politikusokkal való kapcsolatfelvétellel „...a magyar társadalom azon rétegeivel kerültek kapcsolatba, amelyet leginkább büntetni akartak.”[17] Ennek ellenére persze a többi antanthatalom képviselőihez hasonlóan minden ellenforradalmi csoporttal összeköttetést teremtettek. A nyugati országokban végbement balratolódás és a nemzetközi proletáriátusnak a Tanácsköztársaság iránti rokonszenve mindenképpen óvatosságra késztette őket az ellenforradalmi erők nyílt támogatásában.
Clemenceau április 14.-i rendelkezése alapozta meg komolyabb ellenforradalmi szervezkedés megindulását a franciák által megszállt területeken.[18] A miniszterelnök (egyben hadügyminiszter) engedélyt adott ebben fegyvertelen magyar csapatok francia vonalakon történő áthaladására. ugyanakkor mindenféle katonai szervezet kialakítását megtiltotta ezekből, azzal indokolva ezt, hogy tegnapi ellenségeiket nem tekinthetik szövetségesüknek. A rendelkezés az említett korlátozás ellenére is lehetőséget teremtett az ellenforradalmi hadsereg szervezésére.
A bécsiek kezdetben Pécsett szerették volna megszervezni az ellenforradalmi központot, tervük azonban az északi határkiigazításokat tervező jugoszláv kormány ellenállásában meghiúsult. Ezután került előtérbe a francia megszállás alatt álló Szegeddel kapcsolatos elképzelés, számítva arra, hogy Budapesthez jól elérhető közelségben megfelelő szervezkedési lehetőséget biztosítanak a franciák.[19]
A bécsi ABC képviselőinek a szegedi ellenforradalmárokkal történt kapcsolatfelvétele eredményeként április közepétől egyre nagyobb számban gyülekeztek az ország különböző részeiből érkezett menekültek a városban. A szegedi ellenforradalmi szervezkedés szálait Kelemen Béla fogta össze.
Gömbös Gyula Belgrádban, majd Új-Szegeden, Charpy tábornokkal folytatott tárgyalásai eredményeként április 25.-én jött létre az Antibolsevista Comité 12 tagú végrehajtó bizottsága Kelemen elnökletével. Gömbös a legfontosabb teendőnek a politikai vezetés átvételét tartotta a városban, majd pedig a fegyveres erők megszervezését.[20]
De Lobit a következőképpen írta elő Charpy számára a végrehajtó bizottsággal szemben tanúsítandó magatartását: „...maradjon semleges, de adja a komité tudtára, hogy amennyiben gyorsan létre tud hozni egy olyan direktóriumot, amely összetételében és programjában kielégíti a lakosság többségének elvárásait, úgy hajlandó lesz együttműködni a testülettel”.[21] Az említett utasítás alapvető jelentőségűnek tekinthető a szegedi ellenforradalmi bázis (és később a kormány) létrejöttének előkészítésében. De Lobit-nak az instrukcióhoz fűzött megjegyzéséből kitűnik azonban az ellenforradalmi társasággal szembeni határozott ellenszenve: „...ezek az emberek jobban aggódnak pénztárcájuk, mint a hazájuk sorsa felett és képtelenek egy valódi hazafiúi érzésben megtalálni a lendületet, amely egy komoly akció végrehajtásához szükséges. Saját maguk által tehetetlenségre kárhoztatva elég kisstílű módon akarnak minket becserkészni...”[22] (A szegedivel egy időben hozta létre egyébként Varjassy Aradon a harmadik ellenforradalmi központot.)
Az ABC szegedi végrehajtó bizottsága elsődleges feladatának tekintette a számukra megbízhatatlan, baloldalinak minősített városi vezetők eltávolítását, s ezzel a politikai hatalom, valamint a fegyveres erők feletti vezetés megszerzését. A szegedi helyőrség tisztjei már április közepén közbenjártak a városkormányzónál Tabódy eltávolítása érdekében arra hivatkozva, hogy a helyőrség parancsnoka mindenben a tanácskormány utasításait követi. Bétrix azzal az indokkal utasította el őket, hogy Tabódy „...teljesíti azt a munkát, ami a francia érdekeknek kívánatos”, „...sakkban tartja a fehéreket, én (ti. Bétrix) sakkban tartom a vörösöket”.[23] Az ABC szegedi képviselői pedig április végén memorandummal fordultak a városkormányzóhoz Dettre főispán leváltását javasolva, mivel megítélésük szerint tevékenysége a város békéjét veszélyezteti. Bétrix a beadványt válaszra sem méltatta. A franciáknak a Tabódy kapcsán említett meggondolásból mindkettőjükre szükségük volt. Valószínűleg a május 1.-i munkásmegmozdulásoktól tartva a városkormányzó ragaszkodott a helyőrségparancsnok személyéhez, a hozzá hasonlóan szabadkőműves Dettrét pedig kifejezetten kedvelte is. Május 3-án végül is Charpy tábornok döntött a Tabódy menesztéséről, akinek helyére az ellenforradalmi csoport által javasolt Szombathelyi Béla került.[24] Az ellenforradalmi köröknek sikerült politikai bojkottal Dettrét is eltávolítani a városi közigazgatás éléről. Bármennyire is ragaszkodott a főispán személyéhez Bétrix, felettese utasítására kénytelen volt őt Tabódyval együtt május 5-től szabadságolni. A városkormányzó köszönetét fejezte ki mindkettőjüknek a francia politikát támogató magatartásukért.[25] Ettől kezdve az ellenforradalmi politikusokkal teljes mértékben együttműködő Somogyi polgármester látta el a főispáni teendőket is. Az ő érdemének tulajdonították, hogy megnyerte a városkormányzót Tirts Béla rendőrparancsnoki kinevezéséhez, így a rendőrségnél is sikerült ellenforradalmi fordulatot elérni. Tirts a későbbiekben szorosan együttműködött Gertoux, francia rendőrfőnökkel.
A franciák azzal is elősegítették a fordulat megvalósítását, hogy a május elseje utáni napokban 135 embert tartóztattak le a Gömbös és Zadravecz által összeállított névsor alapján. A munkásságtól tartva azonban nem akartak nyíltan segítséget nyújtani a Mars téri laktanya elfoglalásához, ahol az ellenforradalmárok 250 „vörösérzelmű” katonát tartóztattak le május 7.-én. Ezzel lényegében megtörtént a katonai helyőrség feletti ellenforradalmi hatalomátvétel és megbízhatónak minősített katonák köréből megkezdhették a későbbi Horthy-hadsereg magjának szervezését. Az akció után Bétrix elismerését fejezte ki Szombathelyinek annak incidens nélkül történt lebonyolításáért. A városkormányzó ekkor adott beleegyezést egy kb. 2000 főből álló karhatalom megszervezéséhez, aminek azonban „csendben és észrevétlenül” kellett megtörténnie és egyelőre fegyver nélkül.[26] (Clemenceau április 14.-i rendelkezésének értelmében.)
A május 5-i aradi kormányalakulást követően a szegedi ellenforradalmárok − tartva az aradiak befolyásának megnövekedésétől − megpróbáltak népgyűlés szervezésével nyilvánosság elé térni programjukat. (Ebben fő célként a bolsevizmus megdöntését határozták meg és a francia támogatás megnyerése érdekében vették bele a munkássággal kialakítandó szövetség és a nyugat-európai országok társadalmi rendjével összhangban álló politikai rendszer ígéretét.) Bétrix azonban a munkásság fellépésétől tartva megtiltotta a népgyűlés megtartását. Ezzel kapcsolatban hangzott el a következő gúnyos megjegyzés: „Ne táncoljanak az urak gyorsabb ütemben, mint ahogy a zene szól."[27] Bétrix említett döntésében a munkásság akcióitól való félelem mellet szerepet játszott a Károlyiékkal kapcsolatos kedvezőbb véleménye is. Kelemen ezt megérezve igyekezett „befeketíteni” az aradiakat a városkormányzó előtt. (A szegedi végrehajtó bizottság határozatot fogadott el arról, hogy az aradi kormányt a nemzet képviselőjének nem ismeri el és azt nem támogatja.)[28]
A bécsi csoport arra törekedett, hogy a három ellenforradalmi központot közös nevezőre hozza, azt a szegedit téve vonzásközponttá, amelynek létrehozásában ők is részt vettek. Ezt az elgondolást támasztotta alá Arad várható román megszállása is. Az ellenforradalmi politikusok végül is kompromisszumos megoldásként megállapodtak egy Arad-Szeged-Bécs összetételű kormány megalakításában Szeged székhellyel. A kapcsolatok felvételében De Lobit közvetítőként nyújtott segítséget.[29] A szegedi városkormányzó ezek után természetesen beleegyezését adta Károlyiék Szegedre településéhez. A Mezőhegyesen feltartóztatott kormány tovább engedéséhez Charpy személyes közbenjárására volt szükség a román hadvezetésnél. A franciák ezzel már nemcsak magyar katonai egységek áthaladását engedélyezték a megszállt területen, de a politikai szervezkedést is.
Az ellenforradalmi kormány létrejöttéhez adott félhivatalos francia hozzájárulással az addigi francia magatartás jelentősen megváltozott. Az új helyzetből adódó fő feladatot De Lobit a következőképpen határozta meg Charpynak küldött május 27.-i utasításában: „Azoknak a direktíváknak megfelelően, amelyeket éppen most kaptam a Szövetséges Hadseregek főparancsnokától [ti. Foch marsalltól] (…), fontos, hogy a kormánynak különösképpen abban adjanak támogatást, hogy Szegeden felszámolja a bolsevizmus-gyanús elemeket és a városból eltüntesse a kommunista intézmények minden nyomát.”[30] Ez az utasítás alapvető jelentőségű a szegedi ellenforradalmi kormány megalakításának francia támogatásában. Ezt támasztja alá az is, hogy De Lobit engedélyével május 28.-án három olyan magyar katonákat szállító vonat érkezett Szegedre, akiket nem kezeltek hadifogolyként, megalapozva ezzel az ellenforradalmi hadsereg létrejöttét.[31]
Az ellenforradalmi kormány megalakításának francia támogatása mellett Bétrix tartott attól, hogy annak létrejötte veszélyt jelent a város általuk óvott társadalmi békéjére. A városkormányzó ezért a következő változtatásokat kívánta a leendő kormány célkitűzéseit tartalmazó proklamációban: 1., ki kell hagyni belőle a kommunistákra vonatkozó két élesebb bírálatot megfogalmazó mondatot; 2., bele kell venni azt az ígéretet, hogy a kormány gondoskodik a közélelmezésről és a munkanélküliekről; 3., politikai okokból senkivel szemben nem alkalmaznak megtorlást.[32]
Az ellenforradalmi kormány június 2.-i megalakulását kísérő érdektelenséget tapasztalva Charpy kénytelen volt megállapítani, hogy a kormányt a lakosság igen kevésre becsüli, mert az túlságosan reakciós férfiakból áll. Ennek okát abban látta, hogy Károlyi túl sok engedményt tett a szegedi csoport „kemény elemeinek"”és a bécsieknek. Charpy szerint azzal szilárdíthatják meg tekintélyüket, ha segítenek megszervezni − hathatós francia segítséggel − a város élelmiszer ellátását.[33]
A monarchista, nacionalista tagokból álló Károlyi kormánnyal szembeni óvatosságra intette a helyi francia vezetőket Allizé, a bécsi francia misszió vezetője. Olyan kormányra van szükség − írta Szegedre küldött levelében − amely aláírja a békét és hajlandó írásos kötelezettséget is vállalni arra, hogy demokratizálódni fog.[34] Bétrix-nek a kormányalakítással kapcsolatos előzetes aggodalmait igazolta annak a 12 tagú munkásküldöttségnek a megjelenése a városkormányzóságon június 4.-én, amely általános sztrájkot helyezett kilátásba válaszlépésként az ellenforradalmárok akciójára. A városkormányzó éles szemrehányást tett ezután Károlyinak azért, hogy az ő előzetes hozzájárulása nélkül, gyűlésen jelentették be megalakulásukat, veszélyeztetve ezzel a társadalmi békét.[35] Charpy felkérésére, Károlyi − június 7.-én − De Lobit-nak írott levelében eleget tett az említett írásbeli kötelezettséggel kapcsolatos francia elvárásoknak. A kormány összetételének ismertetésénél megjegyezte, hogy abban minden magyar párt képviseletet kapott és két tárcát a szociáldemokratáknak tartanak fenn. Károlyi garanciát vállalt a békekonferencia határozatainak elfogadására is. mindezek alapján Charpy alkalmasnak minősítette a kormányt arra, hogy az antant tárgyalásokat kezdjen vele.[36] A nyilatkozatot követően nem történt azonban francia állásfoglalás a kormány elismerésének kérdésében.
De Lobit június 11.-i Charpynak küldött utasítása már azt a megváltozott politikai, katonai helyzetet tükrözte, amely a Vörös Hadsereg északi hadjáratának sikereivel és a Clémenceau jegyzékkel függött össze. Májusi utasítását De Lobit annyiban módosította, hogy a szegedi kormánnyal szembeni jóindulatú semlegességi politikában óvatosságra intette őt. Figyelmeztette arra, hogy semmiben ne kötelezze el a francia kormányt Károlyiékkal szemben, mivel az antant szándékai velük kapcsolatban még nem ismeretesek.[37] Károlyi előtt is egyre nyilvánvalóbbá vált a franciák politikájában bekövetkezett változás és De Lobit határozott állásfoglalását kérte kormányának támogatását illetően. Késznek mutatkozott arra, hogy annak összetételében a franciák által kívánt bármilyen változtatást megtegyen, illetőleg a kormányt feloszlassa.[38]
A megszállók politikájában történt változás vetette fel a kormány tagjai között azt az elképzelést, hogy a szerbekkel keressenek kapcsolatot. Így akarták elérni a Baja-Bátaszék vasútvonal részükre történő átadását, ami a Budapest elleni támadáshoz kedvezőbb lehetőségeket biztosító Dunántúlra való átjutásukat tette volna lehetővé.[39]
A francia kormány a Budapesttel való kapcsolatfelvétel ellenére továbbra is szervezte az intervenciót. Az ebben számításba vett szegedi ellenforradalmárokat, ha nyíltan nem is vállalta, de készenlétüket mindenképpen biztosította. Június elejétől lehetővé tették az ellenforradalmi katonai alakulatok szervezését. (A kormány június 8.-i rendeletével megindult toborzás azonban igen gyenge eredménnyel járt.) Horthy június 13.-i kérésére engedélyezték, hogy Pálfy-Daun pilótatisztjeivel Bécsből Szegedre hozza a kormány részére biztosított repülőgépeket.[40] Június 24.-én pedig hozzájárultak Horthy kémszolgálatának szegedi tevékenységéhez, jelezve, hogy azt soha nem is tiltották.[41]
Franchet D'Espérey június 12.-én adott parancsot De Lobitnak a Budapest elleni akcióra történő felkészülésre. A terv lényege az volt, hogy az intervenciós csapatok a Tiszán átkelve Kecskemét irányába induljanak a főváros felé. Ennek előkészítését szolgálták De Lobit intézkedései a szegedi hídfőállás kiszélesítésére, elrendelve a Magyarországi Hadsereg valamennyi egységének összpontosítását Szeged körzetében anélkül, hogy a demarkációs vonalukat átlépnék. Június 8-án Belgrádból Nagykikindára telepítették a Magyarországi Hadsereg főparancsnokságát. Szegedre vonták a 210. francia gyalogezredet és a szerb parancsnoksággal történt megegyezés értelmében kiszélesítették nyugati irányba a szegedi hídfőállást. Ezáltal kedvező pozíciót teremtettek a 17. gyarmati gyaloghadosztály egységei számára is a Budapest elleni akcióhoz.[42] De Lobit- esetleges magyar ellentámadásra számítva - elkészítette a szegedi hídfőállás védelmi tervét is. Június végére az említett intézkedések eredményeként a Magyarországi Hadsereg egységei a következőképpen helyezkedtek el a megszállt zónában. Az újszegedi központú 76. gyaloghadosztály 157. és 210. ezrede, illetve 18. algériai lövészezrede Algyő és Szeged között, a 16. algériai lövészezrede pedig Deszk-Kiszombor térségében. A 17. gyarmati gyaloghadosztály törökkanizsai parancsnoksággal Aradon, Horgoson és Martonoson. A lovasdandár egy szpáhi ezrede Szegeden, afrikai vadászezrede pedig Dorozsmán. A bánáti francia csapatok további egységei Lugos, Karánsebes, Resicabánya, Orsova területét felügyelték.[43]
Az említett intervenciós előkészületekre feltétlenül zavaróan hatott a szegedi munkásság júniusi sztrájkmozgalma. A sztrájk megelőzésére a városkormányzó az apró engedmények politikájával próbálkozott, az általános politikai sztrájk kimondását azonban így sem sikerült megakadályozni. Bétrix-nek ezután távoznia kellett hivatalából és helyét az a keménykezű De Gondrecourt tábornok foglalta el, aki aradi városkormányzóként nagyban elősegítette az ottani ellenforradalmi kormány megalakulását. Elődje politikájával ellentétben nyíltan támogatta a szegedi kormányt és kíméletlenül fellépett a sztrájk letörésére. (Június 15.-től július 4.-ig töltötte be a városkormányzói funkciót, továbbra is ellátva Orsova, Resicabánya, Lugas, Lippa körzet területi igazgatását.)
Az általános politikai sztrájk kimondását követő, június 15.-ről 16.-ra virradó éjszakán a Tirts rendőrfőnök által összeállított listák alapján a franciákkal közösen kezdték meg a munkásvezetők letartóztatását. Tirts és rendőrtisztjei június 16.-án éjjel egy órakor jelentek meg a francia rendőrfőnök hivatalában. A várost körzetekre osztották és minden rendőrtiszthez egy detektívet és 10 katonát osztottak be, majd a franciák autóival szedték össze a listán szereplő vezetőket. A letartóztatottakkal ezután kizárólag a franciák rendelkeztek.[44] Június 16.-án Gertoux vezetésével egy század szpáhi és a városi rendőrség tagjai Tirts őrnaggyal az élen megszállták a Munkásotthont.
A francia titkosrendőrség főnöke és Tirts között nem volt mindenben teljes az összhang. Ezt bizonyítja az a június 17.-i eset, amikor a Széchényi téren és a Stefánia sétányon felvonuló vörös kokárdás tömeget Horthy különítményesei támadták meg. A tüntetés szétverése után érkezett meg Gertoux két szpáhi szakasz élén és szemrehányást tett az akciót irányító Tirtsnek az engedélye nélkül végrehajtott intézkedésekért.[45] A még Bétrix óvatosabb szellemében tevékenykedő rendőrfőnököt ezután helyezték át Nagykikindára.
Az általános politikai sztrájk leverését a franciák sztrájktörő osztagok bevezetésével is elősegítették, a sztrájk ideje alatt egy héten belül 500 munkást tartóztattak le. A francia közkatonák ugyanakkor többször is tanújelét adták a sztrájkolókkal való szolidaritásuknak. Egy június 25.-i titkos francia ügynöki jelentés komolyan figyelmeztetett a csapatok demoralizálódására, a harci készség rohamos csökkenésére. Igen veszélyesnek tartotta ezt egy Szeged elleni bolsevik támadás esetén, amely esetleges városbeli fegyveres felkeléssel kapcsolódna össze.[46] A Magyar Tanácsköztársasággal való nemzetközi szolidaritás jegyében kirobbant júniusi franciaországi sztrájkmozgalmak szintén nyugtalanították a francia katonai vezetést, azért is léptek fel ilyen keményen a szegedi sztrájk ellen.
A szegedi kormány június második felében, illetve július elején igyekezett mindent megtenni az antant-elismerés érdekében. A kívánt demokratizálás bizonyítására Károlyi megpróbálta a szociáldemokrata Garamit meghívni a kormányba, de nem járt eredménnyel. Végül is P. Ábrahám Dezső és Balla Aladár − „októbrista” politikusok − bevonásával látszólag eleget tett a francia elvárásoknak, arra számítva, hogy így a megszállók hozzájárulnak majd egy önálló magyar katonai akcióhoz. Károlyi, De Lobit-hoz írott június 21-i levelében mintegy számon kérte tőle − a franciák által korábban megígért − fegyverek, muníció, tüzérségi anyagok és repülőgépek biztosítását. Szemrehányást tett azért is, hogy a francia parancsnokság nem engedélyezi a sorozást és még a toborzás eredménytelenségéért is őket okolta.[47] A francia hadvezetés azonban keveselte a magyar katonai erők létszámát, erősen kifogásolta felszereltségüket s így joggal tarthatott attól, hogy bevetésük kudarccal végződne. Világosan látva egy a francia vonalakról induló akció balsikerének rájuk nézve kellemetlen következményeit, június 23.-án megtiltották az önálló magyar katonai kezdeményezést.[48]
Franchet d'Espérey június 25.-én Szegedre érkezett és Károlyival folytatott megbeszélésén hangsúlyozta az ellenforradalmi hadseregnek nyújtandó további francia segítséget, ígéretet téve a toborzás engedélyezésére és fegyverek átadására. Tehát ha önálló akcióhoz nem is, de a magyar csapatok harci készenlétéhez továbbra is hozzájárultak. Károlyi a tárgyalás alkalmával vetette fel azt a tervet, hogy az ellenforradalmi erőket engedjék át a szerb vonalakon egy Dunántúlról indítandó akció érdekében. Franchet ígéretet tett arra, hogy a szerb kormánynál közbenjár ennek megvalósítására.[49]. Franchet ígéretei ellenére a franciák egyelőre csak 1 300 ember felfegyverzését engedélyezték és 3 000 fegyver átadására került sor az ellenforradalmi csoportok részére.[50]
Teleki külügyminiszter − látva a franciák hozzáállását − július 3.-án hatalmas mennyiségű hadfelszerelési anyag vásárlására kért engedélyt, a meglévőnél sokkal nagyobb létszámú magyar hadseregre számítva. Egy olasz és egy svájci cégtől 500 000 méter vásznat és szövetet, 70 vagon élelmiszert, egy angol cégtől pedig 30 000 Mannlicher puskát, 450 millió töltényt, 200 géppuskát és 2 000 hozzá való töltényt kívánt volna beszerezni. (A vásárlás eredményéről nincs adat.) Teleki ehhez a kérelemhez két tervezetet is mellékelt. Az egyik szerint − a román hadvezetés hozzájárulását igényelve − a Tisza-Maros szögből akartak támadást indítani Budapest ellen. A másik pedig a magyar csapatok Baja-Bátaszék területére történő átvonulásról szólt, egy innen kiinduló támadás elképzelésével.[51] (A románok a kérést elutasították, a jugoszláv külügyminiszter pedig egy össz-szövetségi akció keretében mutatkozott hajlandónak annak teljesítésére.)
Fontos volt az ellenforradalmi kormány számára a franciák támogatása a város közellátásának biztosításában. A megszállók egyrészt morális kötelezettségüknek tekintették a nem bolsevik régiók élelmiszerellátásának segítését, másrészt pedig ezáltal próbálták megszilárdítani a kormány tekintélyét a lakosság körében. Június 3.-án alakult meg francia kezdeményezésre a Szövetségközi Élelmezési Bizottság (Comission interraillée de ravitaillement) azzal a céllal, hogy a város élelmezésével, szénellátásával és kereskedelmével kapcsolatos ügyeket intézze. A nemzetközi szervezet elnöki tisztét kezdetben Bentham, angol őrnagy, majd honfitársa Ostorog ezredes töltötte be. A bizottság egy francia (Fabry kapitány), egy amerikai (Corner főhadnagy), egy szerb (Boskovics kapitány), valamint egy román tisztből (Barbes hadnagy) állt, a város vezetését pedig Balogh Károly képviselte. A bizottság a megszállás idején elsősorban Triesztből, Fiuméből és Bécsből szervezett áruszállításokat. Fiuméból például a Societo Italo Commerciale Budapestre küldött áruit irányították Szegedre. Bétrix a szállítás lebonyolítását segítendő, engedélyezte, hogy azokat katonai áruként adják fel a francia hadbiztosság címére.[52] A bizottság tevékenysége Fabry kapitány lelkiismeretes szervezőmunkája ellenére sem tudott lényegesen javítani a város ellátásán.
Hatékony intézkedések történtek francia részről a város pénzügyi helyzetének rendezésére. A városkormányzó június 6.-án tárgyalást hívott össze a szegedi pénzintézetek vezetőinek részvételével. Megállapodás történt arról, hogy francia kísérettel 150 millió korona „fehérpénzt” Bécsbe szállítanak, ahol azokat kék nyomatú bankjegyekre cserélik. Amint így elegendő "kékpénz" került Szegedre, a városkormányzó hozzájárult a „szovjet pénzek” és a városi takarékpénztári jegyek érvénytelenítéséhez. Július 28.-tól a megszállás végéig a kék bankjegy lett a kötelező fizetési eszköz a városban.[53]
A szegedi kormány elismertetését erőteljesen szorgalmazó De Gondrecourt tábornok politikája sem felelt meg felettesei elképzeléseinek, így július 4.-én átadta a városkormányzói tisztet Fournié alezredesnek. (Július 26.-ig töltötte be ezt a hivatalt.)
Július elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a Károlyi kormányt a franciák módosított összetételben nem támogatják. A kormány demokratizálása érdekében továbbra is nyíltan „habsburgista” elemek eltávolítását kívánták. Károlyi július 4.-én Nagykikindán bejelentette De Lobit-nak kormány lemondását.[54] A Charpy-val folytatott tárgyalások eredményeként július 12.-én alakult meg az új ellenforradalmi kormány P. Ábrahám Dezső vezetésével. Ebből a megszállók igényeinek megfelelően kimaradt Károlyi, Horthy, Gömbös és helyükre „októbrista” politikusok kerültek. Horthy hadseregfőparancsnoki kinevezésével azonban a Gömbös-Horthy csoport lett a hangadó az új kormány mellett. Ezt mutatta a hatalmi klikk első demonstrációja, a július 5.-i MOVE-alakuló ülés is. A franciák azzal, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy Horthy szabadon irányíthassa a nemzeti hadsereg szervezését, sokkal nagyobb hatalmat adtak a kezébe, mint számították.
Az Ábrahám-kormánynak nem sikerült az antant-elismerést megszereznie, mivel a francia vezető körök akkor már a bécsi ABC politikáját tekintették irányadónak. Az ellenforradalmi katonai szervezkedést azonban az eddiginél hatékonyabban támogatták. A július 16.-i minisztertanácsi ülésen elhangzott hadügyminiszteri jelentés szerint a franciák egy újabb 500 főből álló zászlóalj felállítását engedélyezték és felszereléséhez egyelőre 138 puskát adtak.[55] Ezen intézkedés hátterére világít rá az a július 12.-i levél, amelyet Charpy küldött De Lobit-nak. Ebben fogalmazta meg azt, hogy inkább a franciák kötelezzék le a maguk számára hadianyagok átadásával a magyar kormányt, minthogy ugyanezt az angolok tegyék meg.[56] Charpy július 22.-i jelentésében kb. 5000 főre becsülte az ellenforradalmi hadsereg létszámát, amely 1334 tényleges és 750 tartalékos tisztet számlált.[57]
A Vörös Hadsereg tiszai hadjáratáról érkezett kémjelentések ismeretében a franciák valószínűnek tartották azt, hogy Szeged ellen is támadás készül. Úgy tartották, hogy az ellenforradalmi kormány székhelyének elfoglalása morális szempontból is fontos lenne a Vörös Hadsereg számára.[58] A megszállóknak számolniuk kellett a szegedi proletariátus újabb sztrájkmozgalmával, illetve a Vörös Hadsereghez való csatlakozásával. Titkosszolgálati jelentések beszámoltak arról, hogy egy öttagú titkos szovjet (un. Ötök Tanácsa) működik Szegeden, amely Budapestről 2 millió koronát kapott arra, hogy felkelést szervezzen a városban a várható bolsevik támadás idejére.[59] A Magyarországi Hadsereg főparancsnoka ezért intézkedést tett a város védelmére. A védelmi terv elkészítésénél számításba tudták venni azt a két harckocsiszázadot is (301.illetve 303.sz.), amelyeket az előző hetekben vezényeltek Szegedre.[60] A terv kidolgozásával megbízott Charpy egy 20 km hosszúságú védelmi vonalat jelölt ki a város körül Algyőtől kiindulva Dorozsmán keresztül a horgosi vasútvonalig. Ebben az övezetben a 76. gyaloghadosztály 7. és 17. gyarmati gyaloghadosztály 5 zászlóaljnyi erővel rendelkezett. Szegeden pedig a 16. algériai lövészezred második zászlóalja váltotta fel ugyanazon ezred első zászlóaljának egységeit.[61]
A város védelmére hozott intézkedések − mint ismeretes − szükségtelennek bizonyultak. A tiszai offenzíva elakadása után született meg a békekonferencia július 26.-i nyilatkozata, ami lényegében nyílt felhívást jelentett a Tanácsköztársaság fegyveres megdöntésére. A szegedi kormány ezután július 29.-én újabb kísérletet tett arra, hogy a békekonferencia hozzájárulását megnyerje az önálló magyar katonai akcióhoz. Kérték az illetékes hatóságok utasítását arra, hogy a Szegeden és Baján őrzött hadianyagokat adják át a részükre, valamint, hogy biztosítsák cselekvési szabadságukat Baja-Bátaszék térségében. (Teleki néhány nappal korábban Belgrádban megszerezte ehhez a szerb vezetők beleegyezését, akik annak teljesítését a franciák jóváhagyásához kötötték.[62] ) A belgrádi francia parancsnokság július 31.-én külön kérte is a jugoszlávokat, hogy egy magyar ellenforradalmi hadosztályt engedjenek be Bajára.[63] A Tanácsköztársaság bukása után a kormány mindenképpen távozni akart Szegedről a Dunántúlra, ahol teljes akciószabadságát biztosítottnak látta. Ezt kívánták elérni a szegedi kormány tagjai a De Lobit-val folytatott megbeszélésen, illetve Balla és Belitska augusztus 3.-án Belgrádban tett látogatása alkalmával.
A franciák engedélyével végül is augusztus 5.-én éjjel indulhatott el Szegedről az első két század a Dunántúlra.[64] A nemzeti hadsereg mozgásszabadságát korlátozó intézkedések feloldására augusztus 7.-én a Peidl-kormány lemondatása után került sor.[65] Augusztus 8.-án pedig a franciák visszaadták az ellenforradalmi hadseregnek azokat a hadianyagokat, amelyeket március 26.-án, illetve később a laktanyák készleteinek összegyűjtésekor lefoglaltak. A nemzeti hadsereg megindulhatott a Duna-Tisza közén, de csak azon területekre engedélyezték bevonulását, ahol még nem tartózkodtak román csapatok (az ellenforradalmi hadseregnek a továbbiakban lényegében rendőrségi feladatokat szánt a francia vezetés). Az Ábrahám kormány augusztus 12.-én szüntette be működését a városban.
Ormos Mária kutatásai alapján egyértelműen bizonyítható, hogy a francia vezetés a szegedi kormányt és fegyveres erejét egész idő alatt készenlétben tartotta és a készenléthez minden eszközzel hozzásegítette. Mindezt anélkül tette, hogy bármikor is elkötelezte volna magát velük szemben. Az ellenforradalom katonai erőinek felhasználását csak egy össz-szövetségi intervenció keretében tartották volna lehetségesnek.[66]
 
 
JEGYZETEK


[1] CsML XIV.10. Tonelli iratok - A franciák viselkedése a szegedi közigazgatási hatóságokkal szemben
[2] Bernachot /II/ : i.m. 146. old.
[3] VDCSMMT 1917-1919. 476. old 262. sz. lábjegyzet
[4] CsML 941/1919. IV.26. és 1022/1919. V. 5. Szeged város főispánjának iratai
[5] VDCSMMT 1917 - 1919. 464 - 466. old. 292. dok.
[6] CsML XIV. 10. Tonelli iratok - A szegedi ítélőtábla elnökének jelentése a proletárdiktatúra igazságszolgáltatásáról, a francia megszállók magatartásáról. ( 1921. okt. 17. )
[7] Nagy Dezső : Szeged - Ördögsziget - Új-Kaledónis - Párizs, in: A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Évkönyve 1973/74. 78-79. old.
[8] Nagy Dezső : i.m. 84 - 85. old.
[9] Nagy Dezső : i.m. 90 - 91. old.
[10] Nagy Dezső : i.m. 101. old.
[11] Tonelli S. : i.m. 29. old.
[12] CsML. XIV. 10. Tonelli iratok - A szegedi ítélőtábla elnökének jelentése...
[13] Ormos M.: i.m. 242. old. R. vol. 47.f. 100. Saint Aulaire ápr. 30.
[14] Ormos M.: i.m. 242. old. A Szövetséges Keleti Haderők főparancsnokának 7594/3.sz. hivatalos távirata a Magyarországi Hadsereg főparancsnokához, máj. 2. C.26. N 89. D5.
[15] Bernachot/II/ : i.m. 152 - 153. old.
[16] Ormos M.: i.m. 244. old. 4 N 53. doss. 11. - ez volt az előzménye Clemenceau július 28-i rendeletének a Magyarországi Hadsereg feloszlatásáról.
[17] Ormos M.: i.m. 244 - 245. old.
[18] Ormos M.: i.m. 246. old. H. vol. 45. f. 48-49. Clemenceau ápr. 14.
[19] Ormos M.: i.m. 247. old.
[20] Kelemen B.: i.m. 72. old.
[21] Ormos M.: i.m. 248. old.
[22] Ormos M. : i.m. 248. old. 20 N. 528.doss. 1. De Lobit 1919 ápr. 28.
[23] Kelemen B. : i.m. 82. old.
[24] Kelemen B.: i.m. 95. old.
[25] VDCSMMT 1917 - 1919. 447. old. 308. lábjegyzet
[26] Kelemen B. : i.m. 121. old.
[27] Kelemen B. : i.m. 121. old.
[28] Kelemen B.: i.m. 126. old.
[29] Ormos M.: i.m. 311. old.
[30] Ormos M.: i.m. 312. old. 20. N. 499. doss. 4. Instrukció 1919. május 27.
[31] Ormos M.: i.m. 312. old. 20.N. 499. doss. 4. De Lobit értesítése Szegedre, 1919. május 28.
[32] Kelemen B.: i.m. 203. old.
[33] Ormos M.: i.m. 313. old. 21. N. 527. doss. 1. Charpy három távírata jún. 1-én és 2-án.
[34] Ormos M.: i.m. 313. old. 20. N. 527. doss. 1. Feljegyzés 1919. jún. 4.
[35] Kelemen B. : i.m. 236. old.
[36] Ormos M.: i.m. 314. old. 20. N. 527. doss. Károlyi és Charpy levele
[37] Ormos M. : i.m. 314. old. 20. N. 499. doss. Instrukció 1919. jún. 11.
[38] Ormos M. : i.m. 314. old. 20. N. 499. doss. 5. Károlyi , 1919. jún. 13.
[39] Kelemen B.: i.m. 264. old.
[40] Ormos M. : i.m. 314. old. 20. N. 527. doss. 1. Horthy levele június 13. és a kedvező véleményezés
[41] Ormos M. : i.m. 314. old. 20. N. 527. doss.1. Horthy levele június 20. Dossé válasza június 24.
[42] Bernachot /II/ : i.m. 183. old.
[43] Bernachot /I/ : i.m. 56. old.
[44] Kelemen B. : i.m. 275. old.
[45] Kelemen B.: i.m. 281. old.
[46] S.H.A.T. ( Paris ) 20. N. 513. 1919.VI.25
[47] Kelemen B.: i.m. 290. old.
[48] Ormos M.: i.m. 315. old.
[49] Kelemen B.: i.m. 303. old.
[50] Kelemen B. : i.m. 306-307. old.
[51] Ormos M.: i.m. 316. old. 20.N.527. doss.1. Teleki, július 3.
[52] Tonelli S.: i.m. 38 - 39. old.
[53] Tonelli S.: i.m. 49. old.
[54] Kelemen B.: i.m. 332. old.
[55] Kelemen B.: i.m. 371. old.
[56] S.H.A.T. ( Paris ) 20. N. 514. 1919. július 12.
[57] Ormos M.: i.m. 316. old. 20. N. 527. doss.1. Charpy július 22.
[58] Bernachot /II/ : i.m. 206. old.
[59] S.H.A.T. 20. N. 513. 1919. július 28.
[60] Bernachot /II/ : i.m. 188. old. A Szövetséges Keleti Haderők főparancsnokának 8184/3.sz. hivatalos távirata a Magyarországi Hadsereg és a Dunai Hadsereg főparancsnokaihoz. július 3. C. 20. N. 556. D6
[61] Bernachot /II/ : i.m. 208. old.
[62] Kelemen B.: i.m. 391. old.
[63] Ormos M.: i.m. 327. old. 20.N. 525. doss. 2. Franchet d'Espérey július 31.
[64] Kelemen B.: i.m. 440 .old.
[65] Ormos M.: i.m. 339. old. 20. N. 526. doss. 6. A 76. hadosztály parancsnoka Ábrahám Dezsőnek , aug.7.
[66] Ormos M.: i.m. 316. old.

 

 

nm.jpgDr. Nagy Miklós 1956-ban született Szegeden, a József Attila Tudományegyetem (ma Szegedi Tudományegyetem) történelem-francia szakán szerzett diplomát. Volt a Móra Ferenc Múzeum munkatársa, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola francia tanszékének oktatója, jelenleg az SZTE JGYPK Alkalmazott Társadalomtudományi Intézetének egyetemi docense. Legfontosabb kutatási területeinek egyike Szeged 1918-20 közötti francia megszállása.