Nagy Miklós
Francia katonák Szegeden
(1918-1920)
1. rész
94 esztendeje annak, hogy Szeged az 1918. novemberi belgrádi katonai egyezmény értelmében francia megszállás alá került. E több mint egy éves időszak Magyarország történetének olyan meghatározó eseményeihez kapcsolódott, mint a polgári demokratikus forradalom, a proletárdiktatúra valamint az ellenforradalmi rendszer hatalomra jutása és berendezkedése.
A város francia irányítása sajátos körülményeket teremtett az említett változások helyi történéseihez, néhány napra korlátozva a proletárhatalom szerveinek működését a városban, segítve az ellenforradalom katonai és politikai szerveződését, korlátozva ugyanakkor annak szélsőséges megnyilvánulásait a hatalom megszerzése után.
A francia városkormányzóság fő politikai törekvése a polgári demokratikus korszak jogfolytonosságának alapján a város polgári rendjének biztosítása volt. Ennek az alapvető rendfenntartói érdekeken túlmenően kezdetben a Tanácsköztársaság elleni intervenciós előkészületek, majd a Magyarországgal kötendő súlyos békefeltételek elfogadtatása szempontjából volt különös jelentősége. Ebben az összefüggésben kell látnunk a francia városvezetésnek a társadalmi béke megteremtésére, az élelmiszer- és fűtőanyag-ellátás javítására illetve a pénzügyi viszonyok rendezésére tett erőfeszítéseit. Városunk számára a francia jelenlét hárította el a román illetve szerb megszállás veszélyét és járult hozzá a háború utáni nehéz közellátási viszonyok javításához.
A szegedi francia megszállás időszakának feltárását a helytörténeti irodalom eredményein túlmenően a rendszerváltással kiszélesedett franciaországi kutatási lehetőségek is nagyban elősegítették. Ormos Mária, L. Nagy Zsuzsa, Ádám Magda, Litván György alapkutatásai irányították rá a figyelmet azon levéltári és könyvtári dokumentumokra, amelyek a Magyarországgal kapcsolatos francia politikai törekvések új szempontú megközelítését tették lehetővé. Az említett irodalom felhasználásával, franciaországi levéltári és könyvtári kutatások adatainak feldolgozásával, valamint a szegedi Móra Ferenc Múzeum gazdag fényképanyagának közzétételével kívánjuk felidézni a korabeli történéseket. A városunkban egyre meghatározóbbá váló francia gazdasági jelenlét, az erősödő magyar-francia kulturális kapcsolatok szempontjából is hasznos lehet történelmünk ezen időszakának jobb megismerése.
I. A balkáni antant hadsereg létrejöttének körülményei
Mindenekelőtt röviden felidézzünk az Antant keleti haderői létrehozásának körülményeit, világháborús tevékenységét, amelynek következményeként ezen alakulatok egy része a vizsgált területek meghatározó katonai és politikai tényezőjévé vált.
1914 végére az Antant hadvezetésben egyre határozottabban körvonalazódott az az elképzelés, hogy a Központi hatalmak erőinek megosztása érdekében a nyugati és keleti front mellett a Dardanellák térségében egy déli frontot kell megnyitni. Az itteni tengerszorosok elfoglalásával akarták biztosítani a két front közötti állandó összeköttetést, illetve a török haderő figyelmét kívánták elvonni az Egyiptom, valamint az Oroszország elleni hadműveletekről. 1915 áprilisában a Gallipoli félszigeten végrehajtott sikeres partraszállás után azonban a további előnyomulás elakadt, így a tengerszorosok megnyitására nem kerülhetett sor. Októberben ezután Bulgária hadbalépésével és Szerbia elleni támadásával összefüggésben elkezdődött a Gallipoli-front felszámolása és a hadsereg Szalonikibe történő átszállítása.[1] A Sarrail tábornok főparancsnoksága alatt itt megszervezett angol-francia erőkből álló hadsereget kezdték Keleti Hadseregnek (Armée d'Orient) nevezni. A szaloniki bázis antant csapatai nem tudták megakadályozni, hogy a nagy túlerőben lévő Központi hatalmak az év végére megszállják Szerbiát. A szétvert szerb hadsereg maradványait a nyugati szövetségesek hajói Korfu szigetére menekítették, majd 1916. április-május folyamán a szaloniki hídfőállásban szervezték újjá. Ez alkotta magvát a háború végén fontos szerepet játszó balkáni antant haderőn belüli szerb hadseregnek.[2] Ez év nyarára így a Szalonikiben koncentrált angol, francia, szerb, olasz szövetséges csapatok összlétszáma elérte a 380 000 főt. 1916 augusztusában a francia Sarrail tábornokot megerősítették a macedóniai antant erők főparancsnoki tisztében, Cordonnier tábornok pedig ezen belül a Keleti Francia Hadseregnek (Armée Française d'Orient) a főparancsnoki funkcióját látta el.[3] A francia hadvezetés számára igen fontossá vált a vezető szerep biztosítása a balkáni hadszíntér antant erői között egy a háború utáni francia közép - kelet európai befolyási övezet kialakításának szándékával összefüggésben. Mivel Franciaországnak nyugati lekötöttségei miatt alig volt itt katonasága, ezért a szerb hadsereg felfegyverzésével igyekezett ellensúlyozni ebből fakadó hátrányát, így lekötelezve szövetségesét. A balkáni antant hadsereg, annak ellenére, hogy 1917 júniusában Görögország hadba lépésével tovább erősödött, mégsem tudott számottevő eredményt elérni ezen a fronton. Ennek személyi konzekvenciája volt Sarrail leváltása decemberben. Utódja Guillaumot tábornok lett, akit 1918 júniusában Franchet d'Espérey váltott fel a Szövetséges Keleti Haderők főparancsnoki tisztében azzal a feladattal, hogy a fronton áttörést érjen el.[4]
Az Antant Keleti Hadseregének 1918. szeptember 15.-én megindított támadása eredményeként a Balkán-front összeomlott és Bulgária szeptember 29.-én fegyverszünetet kötött az antant hatalmakkal. Franchet d'Esperey Bulgária megszállása, majd Szerbia felszabadítása után Bécs és Budapest irányába kívánta folytatni az offenzivát azzal a céllal, hogy a még hadban álló Németországot keletről megadásra kényszerítse. A párizsi vezérkar október 7.-i instrukciója azonban másként rendelkezett.[5] Jelentős mértékben csökkentették a Monarchia és Németország ellen felhasználható erők számát. A Keleti Hadsereg feléből új katonai egység, az un. Dunai Hadsereg elkülönítését rendelték el Berthelot tábornok parancsnoksága alatt. Ennek a feladatát abban határozták meg, hogy előkészítse Románia hadbalépését és megalapozza az Oroszország elleni intervenciót. A déloroszországi intervenció a bolsevikellenes politikai cél mellett nagyobb francia gazdasági expanzió eszközéül is szolgált volna Közép- és Kelet Európában. A nagyszabású elképzelésekben Közép- és Kelet Európa déli részének francia befolyás alá helyezését tervezték, számítva katonai jelenlétükre. A térségben állomásozó szövetséges haderők zömét azonban − mint már említettük − nem francia csapatok képezték, az itteni 43-45 hadosztálynyi erőből csak 8 volt francia s ezek sem teljes hadilétszámban.[6]
Az olaszországi fronton 1918. október 24.-én megindított antant offenziva eredményeként a Monarchia hadserege teljesen felbomlott. A Monarchia képviselőivel november 3.-án Padovában aláírt fegyverszünet általános előírásait automatikusan − magyar hozzájárulás nélkül − Magyarországra is érvényesnek tekintették. Formailag érvényes fegyverszünet birtokában kezdett tehát a Károlyi-kormány tárgyalásokat Belgrádban. Károlyit alapvetően az az indíték vezette ebben, hogy elkerülje egyes magyar területek kishatalmi megszállását és biztosítsa a felkészülést a békekonferenciára. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az ország katonailag védtelen.[7]
II. A katonai megszállás jellemzői
A november 13.-án aláírt belgrádi katonai egyezmény a Beszterce, Maros, Szabadka, Baja, Pécs, Dráva mentén kialakítandó demarkációs vonalat jelölt meg. A konvenció 3. pontja lehetővé tette a stratégiai szempontból fontos területek antant megszállását. A padovai fegyverszüneti szerződéssel ellentétben, amely a stratégiai fontosságú pontok megszállását a rendfenntartással indokolta, a belgrádi dokumentumban a megszállás semmiféle indoklása nem szerepelt. A konvenciónak ez a pontja így ezen területek elfoglalását kizárólag a főparancsnok utasításaitól tette függővé.[8] A padovai fegyverszünet szövegéből vette át az egyezmény a következő pontot: „A kiürített osztrák-magyar területeket ideiglenesen a helyi szervek adminisztrálják a megszálló szövetséges csapatok ellenőrzése alatt” − elhagyva abból az ideiglenes megszorítást.[9]
A francia kormányzat számára a stratégiai fontosságú pontok megszállása nemcsak katonai, hanem politikai szempontból is fontos volt. A Monarchia volt területeinek megszállása a Németország elleni esetleges katonai fellépéstől függetlenül is elsősorban − mint arról már említés történt − a francia befolyásnak a térségben való megalapozását szolgálta. A belgrádi tárgyalások lényeges eredményének tekinthető Franchet d'Espérey-nek az az ígérete, hogy a stratégiai pontokat egyedül francia csapatok szállják meg és a francia hadsereg segítséget nyújt ezen területek szénellátásában. A magyar kormánynak ugyanakkor biztosították, hogy maga állítsa össze ezeket a pontoknak a listáját, figyelemmel a román és szerb, illetve északon a cseh megszállás veszélyeztette területekre.[10]
A nagyszabású magyarországi francia megszállás − a budapesti bevonulás tervével együtt − a szövetségesek várható ellenállása és a rendelkezésre álló francia katonai erő elégtelensége miatt végül is meghiúsult. A stratégiai szempontból fontos területek közül csak Arad és Szeged illetve Temesvár megszállására került sor. Ezt a belgrádi megbeszélések értelmében az un. Henrys hadsereg francia egységei (76. gyaloghadosztály, 11. és 17. gyarmati hadosztály és egy lovasdandár) hajtották végre.
Szeged stratégiai jelentősége vitathatatlan volt, mint az ország második legnépesebb városa, egyik legnagyobb politikai, kulturális központja, fontos vasútvonalak, szárazföldi- és víziutak találkozásánál épült ki. Az itteni közúti és vasúti híd jelentette az egyetlen összekötő kapcsot a szovjetellenes intervencióban számításba vett Románia és az antant többi országa között. 1918. december 10.-én egy 20-25 főből álló francia különítmény érkezett Temesvárról Szegedre egy főhadnagy vezetésével szálláscsinálónak.[11] December 14.-én pedig az átvonuló katonaszállítmányok ellenőrzésére és irányítására állomásparancsnokságot állítottak fel a szegedi személypályaudvaron.[12] Franchet d'Espérey, a Szövetséges Keleti Haderők főparancsnoka 1918. december 20.-án kelt táviratában utasította De Lobit tábornokot, a Keleti Francia Hadsereg főparancsnokát Szeged katonai megszállására.[13] A parancs értelmében december 30-án érkezett a városba a 157. francia gyalogezred 50 tisztje és 600 katonája Boblet ezredes vezetésével, január 3-án pedig a 210. gyalogezred két zászlóalja, valamint a 274. számú tábori tüzérség első szakasza, amely egységekhez a következő hetekben újabbak csatlakoztak.[14] (Újszeged november végétől szerb megszállás alá került.)
Ugyancsak december 30.-án került sor Arad megszállására két lovasszázad előkészítésével. Január folyamán a II. gyarmati gyaloghadosztály egy ezrede bevonult Temesvárra is Farret tábornok parancsnoksága alatt.[15] A hadosztály többi egységei Lugos-Orsova irányába vonultak tovább. Az Aradot megszálló Jouinot-Gambetta tábornok vezette gyarmati lovasegységek ugyancsak Farret alárendeltségébe tartoztak, aki a Bánát szerbek általi kiürítését követően felelős volt az itteni román-szerb konfliktusok megakadályozásáért.[16]
Tonelli Sándor, korabeli szegedi iparkamarai titkár adatai szerint a proletárdiktatúra kikiáltásáig Szegeden a 157. és a 210. gyalogezredek állományához tartozó 3-4 gyalogzászlóalj, 2-3 tüzérségi üteg és 1-2 lovasszázad állomásozott.[17] Ez megközelítően 2-3000 fős helyőrségi létszámnak felelt meg. A Rondenay ezredes vezette katonai hídfőparancsnokság kezdetben a Szentháromság utcai Szathmáry-féle házban, majd a kerületi katonai parancsnokság Szentháromság utca 2. szám alatt lévő épületében működött. (Itt volt a később megszervezett városkormányzóság székhelye is.)[18] A tiszteket lakásokban, a legénységet pedig iskolákban szállásolták el. A proletárdiktatúra kikiáltásáig a város katonai megszállása mellett a franciák a belső viszonyokba nem avatkoztak be. A katonai megszállás nem járt együtt a magyar katonák eltávozásával Szegedről. (Szabályozták pl. a magyar és francia katonaság közötti kötelezően kölcsönös tiszteletadást.) A katonai és polgári hatóságok, illetve a magánfelek és a francia katonai parancsnokság közötti összeköttetés céljából 1919. január végén összekötő irodát állítottak fel a Tisza Lajos körút 73. szám alatt (az iroda március 12-ig működött).[19]
A megszálló csapatok élelmezésükről maguk gondoskodtak − a magyar honvédbiztosság közreműködésével − készpénzért fizetve a vásárlások alkalmával.[20] A megszállt területek élelmiszerkészletének saját részükre történő biztosítása érdekében 1919. január 20. után a francia, illetve a szerb katonai parancsnokság nem engedélyezte a szegedi kereskedőknek élelmiszerek vásárlását a várostól délre eső területeken. Ez a rendelkezés − amit ugyan március elején feloldottak − tovább rontott a városi közellátás amúgy is súlyos helyzetén.[21]
A franciák megjelenésekor a szegediek rövid ideig tartó megszállásra számítottak, ami a mielőbbi békekötéssel véget ér. A lakosság körében a németellenes közhangulat mellett élt a francia forradalmi hagyományok tisztelete s talán ebből táplálkozhattak azok a remények, hogy a franciák fogják az ország területi integritását biztosítani. Minthogy Újszeged 1918. november végétől szerb megszállás alá került, a francia katonák Szegedre érkezése biztosítékot jelentett a további önkényes szerb és román foglalások megakadályozására.
Francia lovasok a Párisi Nagyáruház előtt, Szegeden 1919-ben.
(Benedek László felvétele, az eredeti a Móra Ferenc Múzeum tulajdona.)
JEGYZETEK
[1] Jean Bernachot : Les Armées Alliées en Orient après L'Armistice (Décembre 1918 - octobre 1920) Paris 1972. 1-4. Tom. 2. old. (A továbbiakban : Bernachot I.)
[2] Galántai József: Az első világháború , Bp. 1980. 247.old.
[3] Bernachot /I/: i.m. 4.old.
[4] Bernachot/I/: i.m. 4.old.
[5] Ormos Mária : Pádovától Trianonig 1918 – 1920. Budapest, Kossuth, 1983., 33.old.
[6] Ormos M.: i.m. 51. old.
[7] Ormos M.: i.m. 63. old.
[8] Ormos M.: i.m. 67. old.
[9] Ormos M.: i.m. 67. old.
[10] Ormos M.: i.m. 72 - 73.old.
[11] Kelemen Béla: Adatok a szegedi ellenforradalom és a szegedi kormány történetéhez
(Szeged, 1923.), 37.old.
[12] Tonelli Sándor: A franciák Szegeden. Szeged, 1939. Acta Universitas Szegediens, 7.old.
[13] Jean Bernachot: Les Armées françaises en Orient aprés l'Armistice de 1918. L'Armée Française d'Orient L'Armée de Hongrie (11 novembre 1918 -10 septembre 1919.) / (Paris, Imprimerie Nationale, 1970.) 42.old. − a Szövetséges Keleti Hadsereg főparancsnokának a Magyarországi Hadsereg parancsnokához december 20-án küldött 6346/3.sz. hivatalos távirata / A.F.O.C. 20. N-556 / (A továbbiakban Bernachot II.)
[14] Tonelli S.: i.m. 7.old.
[15] Bernachot /I/ : 164.old.
[16] Bernachot/I/ :166.old.
[17] Tonelli S.: i.m. 3-10. old.
[18] Tonelli S.: i.m. 8.old.
[19] CsML 585/1919. Szeged város főispánjának iratai
[20] Szegedi Napló 1919. január 3.
[21] Tonelli S.: i.m. 36.old.
Dr. Nagy Miklós 1956-ban született Szegeden, a József Attila Tudományegyetem (ma Szegedi Tudományegyetem) történelem-francia szakán szerzett diplomát. Volt a Móra Ferenc Múzeum munkatársa, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola francia tanszékének oktatója, jelenleg az SZTE JGYPK Alkalmazott Társadalomtudományi Intézetének egyetemi docense. Legfontosabb kutatási területeinek egyike Szeged 1918-20 közötti francia megszállása.