SzegediLap

A Délvidék Kutatóközpont Alapítvány gondozásában jelent meg a Mózes Anita és Forró Lajos 67 évre titkosítva − a Martonosi Emlékház című könyve. A címadó emlékház Forró Lajos nagyszüleinek háza volt, amelyet a történész visszavásárolt és ott, ahol nagyapját a pincében a község több más lakójával együtt 1944-ben agyonverték, dokumentumtárat rendezett be. Az iratok képet adnak a Tito-partizánok népirtásának „rendjéről”. A szerzőket Tráser László kérdezte.

Tíz esztendeje, nyolcvanhárom éves korában, március 26-án hunyt el Béres József: a legendás Béres-csepp kikísérletezője. Győztes ember volt: világhír, elismerés, díjak, s főként: emberek egészségének őrzője, sőt emberek életének megmentője. Közszeretet és dicsőség övezte az immunrendszert erősítő és a daganatos betegségek gyógyítását elősegítő nyomelemeket, ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, a Béres-csepp megalkotásáért és persze töretlen életútjáért, tisztességéért. Azt érezték benne emberek milliói, amit ő büszkén vállalt: a népszeretetet. Visszaemlékezésében rögzítette, hogy amikor a 70-es évek második felében Aczél György személyesen akarta rávenni, hogy hagyja el az országot, bátran mondott nemet: „Az én őseim itt éltek, itt haltak meg, itt gürcöltek, itt fizettek adót. Nekem nem átjáróház ez az ország.  Én szeretem ezt a népet, és nem hagyom el.” – Kaiser László írása

Válságos állapotba került az egyik legnagyobb múltra visszatekintő tudomány, a bölcsesség szeretete, azaz a filozófia. Mára ugyan sokféle formában használjuk a kifejezést, beszélünk üzletfilozófiáról, életfilozófiáról, művészetfilozófiáról, de az eredeti fogalmat ritkán használjuk – talán csak a szaktanárok és hallgatóik. A Szegedi Tudományegyetem Filozófia Tanszékének néhány munkatársa úgy látja, tudományuk számára végveszélyt jelent a mostani állapot, mert ha az emberek úgy érzik, nincs szükségük erre a tudományra, akkor elfelejtik. Ezért internetes blogot indítottak, SZTElozófia Műhely címmel, amellyel azt szeretnék megmutatni, hogy „a filozófia nem érthetetlen zagyvaság”, nem „úri passzió”, amint nem is a „szolgalelkűek ciripelése egy rejtett zugban” hanem (mint írják): az ember lényegi szükséglete. – Tráser László kérdezte Gyenge Zoltán professzort, a szegedi filozófiai tanszék vezetőjét.

tömegek elképzelhetetlen nyomora. Olyan korszakban élünk, ahol egyfelől az automatizált robotokkal folytatott termeléssel elképesztő hatékonyságot érünk el, másfelől emberek milliói végeznek ókori technikai színvonalon álló, emberpusztító rabszolgamunkát. Európában látszatra mindenütt megengedő módban folyik a politizálás, valójában azonban a felelőtlenségbe hajló tolerancia határozza meg még a fontos döntéseket is, miközben az életünk szinte minden területén megjelent már a szellemi és a fizikai agresszió. Ebben a roppant bonyolult, ellentmondásos közegben mond véleményt közéleti kérdésekről Csejtei Dezső, szegedi filozófia professzor. A Magyar Nemzetben az elmúlt öt évben közölt cikkeinek gyűjteményes kötete – Filozófia a mindennapokban címmel – a napokban jelent meg. – Csejtei Dezsővel Tráser László beszélgetett. (hanganyag)

A kommunista rezsimek mindenhol, így Magyarországon is első számú ellenségükként kezelték az egyházakat, közülük is leginkább a katolikus egyházat. Az egyházak elleni „harcra” teljes állami apparátus jött létre, amely igényelhette a belső elhárítás és a rendőri szervek akár fegyveres segítségét is. Az Állami Egyházügyi Hivatal a politikai terror különféle szakaszaiban, a Rákosi- és Kádár-korban rafinált taktikákat és eszközöket is alkalmazott. Mezey András történész, az SZTE Klebelsberg Könyvtárának munkatársa érdekfeszítően írja le az állami apparátus sok tragédiát előidéző működését a vallásos fiatalok körében. – Mezey András: Hittan a katakombákban – A Csongrád megyei nem hivatalos ifjúság-pasztorizáció története 1946-1980 című könyvéről a szerzővel Tráser László beszélget. (hanganyag)

Néha úgy tűnik, hogy a természeti törvények a társadalmi folyamatokra is érvényesek, például, amikor egy irgalmatlan mennyiség magába nyeli a más jellegű kisebb tömeget. Fordítva is megtörténhet a dolog, de ritkábban. A kérdés mindig az, hogy hol található az a kritikus pont, amikor a sokáig alig észlelhető változás döbbenetes sodrású lavinává lesz? Többnyire bele sem gondolunk abba, hogy a különböző területek sajátságos népesedési eltérései súlyos megrázkódtatásokat válthatnak ki. Pedig a történelem számos elgondolkodtató példával szolgálhat tanulságul. – Wilhelm József írása a népesedési eltérések globális veszélyeiről

A Magyar Királyság államformájának megváltoztatásáról az 1946. évi I. törvénycikk beterjesztésekor parlamenti vitát folytattak, majd a gyors vitát követően, még az év február 1-jén hatályba lépett a határozat, amely eltörölte a királyság évezredes intézményét és Magyarországot köztársasággá nyilvánította. Eszmetörténetileg a magyar jakobinusoktól induló, majd a kossuthi emigrációban hangsúlyosan megjelenő köztársasági gondolat 1918-19 fordulóján rövid időre testet öltött a „minden más országtól független és önálló köztársaságban”; végül a második világháborút követően baloldali kezdeményezésre – a szovjet megszállási övezet más országaihoz hasonlóan – hazánkban is kényszer lett az addigi államforma megváltoztatása, s ezt a magyar nemzetgyűlés, a katolikus egyház képviselőivel szemben elfogadta. A második Magyar Köztársaságról és annak megítéléséről a napokban rendezett tudományos fórumot a vásárhelyi Emlékpont, melynek vezetőjét, Miklós Péter történészt Tráser László kérdezte. (hanganyag)

A 750 éve született Dante Alighieri születésének évfordulójára emlékezett a világ 2015-ben. A Dante-irodalom olyan jelentős, hogy nem egy egyetemen külön karokat, a könyvtárakban külön részlegeket szenteltek neki. Szűkebb régiónkban, a szegedi egyetemen is neves tudósok foglalkoznak a középkori költő életművével, s ami meglepő jelenség: egyetemisták tucatjai mélyedtek el néhány hónapra a dantei életműben. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művészeti, Művészetpedagógiai és Művészetközvetítői Szakkollégiuma 2015. szeptember 30-án rendezte meg a „Dante – 750” Kiállítás és tudományos emlékülés elnevezésű eseményt, melynek keretében a 2015. májusában meghirdetett hallgatói pályázat díjazott darabjait (az 50 pályamunkából 31 alkotás) is bemutatták. – Harkai Noémi recenziója a „Dante-750” Kiállítás és tudományos emlékülés - tanulmánykötet és katalógusról

Mindenkiben ott él egy önmagáról alkotott kép. Vannak, akiknél ez reális, mások túl- vagy alábecsülik önmagukat. A saját önképünk úgy alakul ki, hogy az ember a környezetéhez viszonyítja magát, azaz az embertársaitól származó véleményekből és a belső világából építi fel a saját magáról alkotott képét. A legtöbb emberben ott él annak a vágya, hogy kissé jobb fényben tüntesse föl magát. Mai szóhasználattal élve, mindenki igyekszik az image-án javítani, és ehhez a „propaganda” eszközeihez nyúl akarva, akaratlanul. – Wilhelm József írása

Három brit turista révén, akik Latin-Amerikából érkeztek haza, Európába, már Angliában van a Zika-vírus. Ez a vírus emberről emberre nem terjed, a fertőzött ember szúnyognak adja át a vírust, s az terjeszti tovább. A fertőzés tünetei az esetek többségében enyhék és maguktól elmúlnak, de néhány haláleset is előfordult már. Ennél ijesztőbb, hogy a magzatoknál szinte bizonyosan fejlődési rendellenességet okoz, és felelős lehet a maradandó szellemi fogyatékossággal járó kisfejűségért. Azért csak „szinte bizonyosan”, mert az egyébként már másfél millió fertőzésért felelős vírust csak azt követően hozták kapcsolatba a kisfejűséggel, hogy Brazíliában hirtelen megugrott az ezzel a rendellenességgel született csecsemők száma. – Erről kérdezte Bálint Gábor szegedi virológus professzort Tráser László. (hanganyag)