Petró János
János vitéz mindig győz – 70 éves a Szegedi Bábszínház –
Van összehasonlítási alapom: gyermekkoromat Budapesten töltöttem, de sohasem jutottam el a budapesti bábszínházba. Általános iskolai csoporttal hamarabb láttam a Vígszínházban Rezeda Kázmér szép életét, mint János vitéz hőstetteit a bábszínházban. Nincs gondom Krúdyval, de így visszatekintve sem igazán értem általános iskolám bérlet- és színházválasztását. A ’80-as évek elején, amikor Szegedre költöztem, az akkori Lenin körúton azonnal feltűnt a Bábszínház felirat, s mivel párom ismert majdnem mindenkit a bábosok közül, igen hamar a nézőtéren találtam magam. A kicsiny terem és színpad látogatása rendszeressé vált gyerekeink születése 
után. Az óvodás és kisiskoláskorú közönségnek megvan a maga varázsa. Nincs őszintébb és aktívabb néző a gyereknél, különösen, ha a szülőkről leválasztva, mintegy nyájhoz csapódva, egymást támogatva és hergelve, tátott szájjal nézi a csodát. Családi bábelőadás látogatásainkból a legtöbbet az első sor mellett a falat támasztva töltöttem el, élvezve az aprónép hihetetlen lelkesedését. Többet láttam akkoriban a gyerekekből, mint az előadásokból. Gyermekeink szerepét lassan átveszik az unokák. Ennek a rövid bevezetőnek tulajdonképpen egyetlen célzott következtetése van: Szeged városában ez az intézmény a kulturális élet szerves része, szinte nincs is olyan ismerősöm, aki ne járt volna a most már Tisza Lajos körúti Kövér Béla Bábszínházban.
C. Gozzi – Erdődy J.: Csodálatos narancsok (1955)
Kányádi Sándor – Rumi László: Szárny és kerék (2001)
Simai Mihály: A nádszálon szippantott tündér (2006)
December 18-án egész napos programmal emlékeztek meg a hetven évvel ezelőtti első bemutatóról, nevezetesen a János vitézről, melyet száznál több darab követett. Annak kiszámolására, hogy ez az időszak hány kisgyermeknek jelenthette a színházzal való ismerkedést, nem vállalkoznék. Délelőtt és délután három előadással, interaktív bábtörténeti kiállítással a legkisebbekkel ünnepeltek a bábosok, estére pedig az idősebbeket várták. A program gerince dr. Gyuris György visszaemlékezése volt, rövid és kivonatos szegedi bábszínháztörténet. A szenvedélyekkel átszőtt előadásból két család, pontosabban két családfő, Kövér Béla és Juray Imre áldozatos és akadályokat nem ismerő színházépítő munkája bontakozott ki. A folyamatos változás és fejlődés, a költözések és a felügyeleti szervek cserélődése okozta problémákra minden esetben a kiemelkedő egyénekből álló közösség találta meg a helyes választ. Hetven év nagy idő, politikai rendszerek dőltek meg, átalakult az önkormányzatiság. A vizuális kultúra elképesztő iramban változik, eszközeiben és 
fogyasztói szokásaiban egyaránt. De a bábszínház mégis az ébredő tudat legnagyobb csodáját szolgálja. Egy élettelen eszközbe életet varázsolni, érzelmekkel felruházni azt úgy, hogy mindez kézzelfogható közelségben zajlik, csakis a bábjáték képessége. És felelőssége is. Az amatőr szintről a professzionalizmus felé haladó társulat a letéteményese a jövő színházlátogatóinak megteremtésének. Gyönyörű feladat, hatalmas felelősség. Könyves ismerősömtől hallom mostanában, hogy észlelnek valamiféle visszarendeződést az olvasás irányába. A jó színházra is vevő a közönség. Miért lenne ez másképpen a bábokkal kapcsolatban. Jöhet a következő hetven év.
Adela Moldovan: Jancsi és Juliska (2010)
Rumi László: Babszem Jankó (2013)
Fotók: Kövér Béla Bánszínház Facebook-oldala, Petró János
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Thealter zóna; A szerencse kedvez kirándulásunknak; A szépség labirintus; Ezek nem az én lovaim; Mit adtak nekünk a rómaiak; Az utcában megrekedt a szörnyű hőség...; A bolondok hajója;Egy laptoptáskányi könyv; Az első 25 év...; Még egyszer a szurkolásról; Én kérek elnézést; Az én váram; Valami fekete érthetetlen szörnyűség; Partizándalok; VB-arany 700 pengő kölcsönből; Mint egy tündér; Hajrá Szeged!; Egy apa-lány kapcsolat; A szegedi Turul; Nemnézőszám; Vidd haza a kapufát; Amikor még nem volt szurkolói kártya; Előolimpia a szomszédan; Kell egy csapat; A Szent Mihály Stadion; A legfurcsább nevű magyar olimpikon; Thealter cédulák 10.; Thealter cédulák 9.; Thealter cédulák 8.; Thealter cédulák 7.; Thealter cédulák 6.; Thealter cédulák 5.; Thealter cédulák 4.; Thealter cédulák 3.; Thealter cédulák 2.; Thealter cédulák 1.; Az álom tenyerén; Két vers a költészet napjára; Karácsonyi ének; Üres papírlapok; Szegedi Jazz Napok; Isten parancsára tettem; „Elszaladni késő, itt maradni kár”, A börtön ablakába...; Tudok énekelni, de nincs hangom; Szukafattyak; Dicső híre-neve fennmaradt örökre; Ha fojtogatsz; A bomlás hideg kabátja lazul; Fájdalmas és bús emlékezés (színházcédulák, Thealter 23); Versek; Rémmese és elfeledett ének; Szt. István tér; Egy nyár vége; Három vers; Akik lebegnek, azok jól vannak; Mágikus realizmus; Haza a bivaly hátán