Petró János
A szépség labirintus[1]
A Metanoia Színház a Thealter Fesztivállal egyszerre ünnepelte, ünnepli huszonötödik születésnapját. Gazdag év volt 1990 a város kulturális életében.
Családias körülmények között, éppen egy kezelhető beszélgetéshez elegendő ismerős ült le Perovics Zoltán „kerekasztalához” a Grand Café mozitermében. Pero személyesen fogadott mindenkit, invitált a kávézóban kiállított fotók megtekintésére. Látod János, ezek nagyon korai képek, de ezek itt, ezekre emlékszel, ugye? És valóban egy-egy előadás hamarabb ugrott be a képekről, mint a címek alapján. Hát huszonöt év ilyen nagy idő? Az igazságot feleségem mondta ki, hiszen akkor a harmincas éveinket éltük, apró gyerekek után szaladgáltunk a Zsina udvarán. Mostanában a nyugdíjkorhatáromat számolgatom. Mindezt úgy, hogy azóta is, megállás nélkül nagyipari mennyiségben fogyasztom a kultúrát. Agyam távoli rekeszeiben ott vannak bepolcolva az egykori Metanoia előadások emlékei is.
A beszélgetés szövegben rögzített kivonata helyett inkább személyes emlékekkel hozakodnék elő. Ez a város elképesztően kicsi. A Kis Zsinagóga környékén lakni annyit jelent, rajta tartod az ujjad az alternatív színházi élet ütőerén. Csak jól kell érezni az áramlás ütemét és irányát. Kilépsz az utcára, szembejön Pero, itt lakik két sarokra. Nézd, az meg a Harsányi, mit kavar megint a Baloggal! Nagyjából ennyi, látom, mikor ki dolgozik éppen valamin. Talán ez is elég lenne ahhoz, hogy kicsit nagyobb figyelmet fordítsak a dolgokra, de aztán egyik lányod gondol egyet és beáll Perohoz egy darab erejéig. Ez a KISPENDRAJV, AVAGY A SZEGEDI PANYIGA (+ EGY FÓKAVADÁSZ-IMITÁTOR) címet kapta és sok mindent megváltoztatott.
Más beülni egy előadásra és más látni a családodon belül, hogy egy szent őrült hogyan veszi rá a gyermekedet a rendszeres próbára, s annak hogyan lesz az élete a folyamatos tanulás. Hogy aztán már ne lehessen szétválasztani a szerepet a valóságtól, a színész a szerepben él, a szerep maga a színész. Valamit tudnia kell ennek az embernek, ha erre az én lányomat rá tudta venni. Ezt a néha makacs és önfejű, a színházért végtelenségig rajongó másik szent őrültet. A Kispendrajvot talán négyszer láttam, a pesti előadás után véleményemmel kicsit meg is bántottam Perot. Aztán a szegedi előadások után Szabadkán, Urbán Andrásék ütött-kopott színháztermében valami történt. Olyan helyen és olyan pillanatban üresedett ki a lelkem, amikor a Kispendrajv hibátlanul összeállt. Csak ültem letaglózva az előadás után az üres nézőtéren, a „gyerekek” pakoltak és feltettem magamnak a kérdést: hogy a fenébe nem vetted észre eddig mindezt? Egy olyan sajátos, világos színházi nyelvet alakítottak ki a szemed láttára, ami végtelenül tiszta és érthető. Nem tolakodó, nem harsány, nem vitatkozik. Nem akar semmit, csak közölni. Látod, ez van a világban? Gondolkozz el!
A Jég-doktrínákat idén májusban néztem meg harmadszor. Előtte két nappal voltam Auschwitzban. A két esemény együttes hatását nem tudom leírni, nincsenek rá szavak. Ezzel az előadással a Metanoia eljutott a folyamat csúcsára. Kíváncsian várom, mit hoz a következő huszonöt esztendő.
Fotó: Tóth Balázs Zoltán
Thealter 25 éves a Metanoia Artopédia: Kiállítás és beszélgetés
[1] Simone Weil
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Ezek nem az én lovaim; Mit adtak nekünk a rómaiak; Az utcában megrekedt a szörnyű hőség...; A bolondok hajója;Egy laptoptáskányi könyv; Az első 25 év...; Még egyszer a szurkolásról; Én kérek elnézést; Az én váram; Valami fekete érthetetlen szörnyűség; Partizándalok; VB-arany 700 pengő kölcsönből; Mint egy tündér; Hajrá Szeged!; Egy apa-lány kapcsolat; A szegedi Turul; Nemnézőszám; Vidd haza a kapufát; Amikor még nem volt szurkolói kártya; Előolimpia a szomszédan; Kell egy csapat; A Szent Mihály Stadion; A legfurcsább nevű magyar olimpikon; Thealter cédulák 10.; Thealter cédulák 9.; Thealter cédulák 8.; Thealter cédulák 7.; Thealter cédulák 6.; Thealter cédulák 5.; Thealter cédulák 4.; Thealter cédulák 3.; Thealter cédulák 2.; Thealter cédulák 1.; Az álom tenyerén; Két vers a költészet napjára; Karácsonyi ének; Üres papírlapok; Szegedi Jazz Napok; Isten parancsára tettem; „Elszaladni késő, itt maradni kár”, A börtön ablakába...; Tudok énekelni, de nincs hangom; Szukafattyak; Dicső híre-neve fennmaradt örökre; Ha fojtogatsz; A bomlás hideg kabátja lazul; Fájdalmas és bús emlékezés (színházcédulák, Thealter 23); Versek; Rémmese és elfeledett ének; Szt. István tér; Egy nyár vége; Három vers; Akik lebegnek, azok jól vannak; Mágikus realizmus; Haza a bivaly hátán