Hegedűs Réka
Maszk nélkül is ragyogó Szabó Gabi a negyvenéves Odesszai fiókkönyvtárban
„A színházban a nézők kikapcsolódni szeretnének, hiszen a való életben épp eleget kell sokkolódniuk” – Isabelle Huppert, 
francia színésznő szavait idézve, az idén negyvenéves fennállását ünneplő Odesszai fiókkönyvtár vendége, Szabó Gabi elképesztő őszinteséggel fogalmazta meg gondolatait erről a sokak által vágyott, de nem éppen könnyű hivatásról, amelyet színészetnek hívnak. A szakma, amely olykor örömet okoz, olykor bánatot, egy igazi védőburok, nemcsak a közönség, hanem a színész számára is, hiszen milyen jól esik néha messzi tájakra kalandozni, egzotikus emberek bőrébe bújni, még ha csak két felvonás erejéig is. Milyen színésznőként a világ? – Márok Tamás, régiség-, és újságíró erről kérdezte a könyvtár vendégét, így a közönség nemcsak betekintést nyerhetett a kulisszák mögé, hanem egy őszinte beszélgetés részese lehetett, amelyen szó esett hivatásról és hétköznapokról, nehézségekről és szerepekről, generációkról múltban, jelenben és jövőben.
Szabó Gabi, aki jelenleg a Szegedi Nemzeti Színház közkedvelt művésze megtapasztalta milyen a fővárosban – vagy, ahogy ő maga nevezi – egy „nagy faluban” boldogulni. „Akkoriban a XIII. kerület nevű falu színésznője voltam, kalapban sétálgattam az utcán, a helybéliek pedig nagy, kerek szemekkel néztek rám, legnagyobb meglepetésemre, hiszen szülővárosomban, Szegeden akkor már teljesen természetesnek számított, hogy minden magára valamit adó nőnek van a szekrényében legalább egy szép kalap” – tekintett vissza a Vígszínházban eltöltött éveire a művésznő. A színésznő őszintén vallott arról is, hogyan furakodott be egy színész életébe, már akkoriban is a bulvársajtó, miért döntött úgy, nem szeretné úgy élni az életét, hogy csak egymás után pipálja ki a napokat, ezért inkább visszatér Szegedre. „Semmiképpen nem szerettem volna Budapesten gyereket nevelni. Édesapám arra tanított, hogy mindig legyen időd azokra, akiket szeretsz. A lányom születése után én eldöntöttem, hogy nem szeretnék más lenni, csak az ő anyukája, s ezzel tökéletesen elégedett is voltam” – mondta a művésznő, aki csodálattal tekint díszlet-, és jelmeztervezőnek készülő lánya generációjára, akik globális gondolkodásukkal egészen máshogy látják a világot, mint ahogy azt szüleik és nagyszüleik teszik.
Amikor Szabó Gabi szerepeire terelődött a téma, a közönség látta maga előtt Pipás Pistaként férfiruhában vagy éppen özvegy Karnyónéként műfoggal és végtelennek tűnő, ősz hajjal. A színésznő, aki a hétköznapokban egyáltalán nem visel sminket magán, örömmel bújik bele olyan jelmezbe, amely nem mutatja előnyösen az alakját vagy visel olyan maszkot, amely öregíti az arcát, ha olyan karaktert játszhat el, amelyben megtalálja önmagát. Közel hatvan szereppel a háta mögött, hiszi, hogy minden egyes figurájából tovább tudott vinni valamit az évek során és szerencsésnek érzi magát, mert soha nem kapott olyan szerepet, amelyet nem érzett magáénak.
„Egészen más ma megélni azt, hogy színész vagy, mint 20-25 évvel ezelőtt. Úgy érzem, a legnagyobb változás az, hogy sokkal fájdalmasabban éljük meg a nézők nem-szeretését. Azt azonban csak remélni tudom, hogy a közönség még mindig védőburokként tekint a színházra, mert egy színész legfontosabb feladata, hogy fenntartsa ezt az állapotot. Ez mit sem változott az évek során” – osztotta meg gondolatait a már-már baráti beszélgetéssé formálódó délután zárásaként a közönséggel mindenki Pipás Pistája, a maszk nélkül is ragyogó Szabó Gabi.
