Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hegedűs Réka – Tóth Edit
Nyolcvanhat év után újra Szegeden
Othello-közönségtalálkozó a Somogyi-könyvtárban
 
Nyolcvanhat év után ismét Szegeden látható William Shakespeare Othello, a velencei mór című drámája Bodolay Géza rendezésében, amelyhez január 16-án közönségtalálkozót szervezett a Szegedi Nemzeti Színház és a Somogyi-könyvtár. A rendezővel, illetve a két főszereplővel, az Othellot alakító Kárász Zénóval, valamint Jago szerepében Pataki Ferenccel Gortva Tamás beszélgetett.
 
img_7049.jpg
 

img_7043.jpg

A Somogyi-könyvtár és a Szegedi Nemzeti Színház szervezésében létrejött Othello közönségtalálkozó elsődleges célja az volt, hogy a nézők a bemutató előtt személyesen is találkozhassanak az alkotókkal és meghozza a kedvet a darab megtekintéséhez. Az immár nyolcadik Shakespeare műből készült színdarabját jegyző rendező, Bodolay Géza szerint az Othello a szerző egyik legizgalmasabb és a nézők érdeklődését leginkább fenntartó drámája. Állítása szerint egy darabot csak rendezés közben lehet igazán megismerni, mert ezáltal válik személyes élménnyé. Egy mű színpadra állításakor a két legfontosabb tényező a szereposztás és a szöveg. 1928-ban a legutóbbi szegedi bemutatón még csak Szász Károly fordítása állt az alkotók rendelkezésre, melynek színpadra vitele a nyelv folyamatos változása miatt mára már elképzelhetetlenné vált, ezért is kell különös figyelmet fordítani a megfelelő fordítás megválasztására – tette hozzá a rendező.
Az Othello kulcskérdését az jelenti, hogy kit is tekintünk a darab főszereplőjének. A Jagot megformáló Pataki Ferenc szerint ezt a kérdést nem az határozza meg, hogy melyik karakternek van több szövege, hanem hogy ki mozgatja a fő cselekményszálakat és ki motiválja a többi szereplőt. Jago alakját sokan a „nagy gonosz” szerepével azonosítják, a színész szerint azonban ő sokkal inkább egy sértett ember, aki nem ott tart az életében, ahol szeretne. Jó emberismerőként képes megtalálni mások legsebezhetőbb pontját. Éppen ezért a cselszövő szerepének a megformálása nagy kihívást jelentett Pataki Ferenc számára, valamint elmondta, hogy ez volt a legösszetettebb karakter, amit valaha is játszott. Shakespeare eredetijéhez hasonlóan Bodolay darabjában is Jago az, aki folyamatos kapcsolatban van a közönséggel, megszólítja őket, s már-már velük együtt „szervezkedik”. Ezek a kiszólások jó vagy akár rossz irányba is terelhetik a nézők megítélését a figura jellemét illetően.
 
img_7041.jpg
 
Kárász Zénó szerint a darab aktualitása abban rejlik, hogy párhuzamba állítható a mai korral. Az Othello egy olyan családi dráma, amellyel nap mint nap találkozhatunk a modern médiában vagy a hollywoodi filmekben. A történet és az emberek motivációja nem változott sokat több száz év alatt sem, így Shakespeare műveinek mondanivalója napjainkban is releváns – tette hozzá a színész.
A közönségtalálkozó csúcspontjaként a könyvtárba látogatók, a rendező és Pataki Ferenc előadásában egy rövid részlet erejéig ízelítőt kaphattak a január 24-től a Szegedi Nemzeti Színházban megtekinthető darabból. A bemutatón készült képekből pedig kiállítás nyílik a Somogyi-könyvtárban, melyet február 5-ig láthatnak az érdeklődők.
 
  
heged_s-reka.jpg
Hegedűs Réka 1990. június 14-én született Gyulán. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Kommunikáció- és Médiatudomány Mesterképzésének végzős hallgatója. Az egyetemi alapképzés során a fő szakiránya, a Public Relations mellett, elvégezte a Nyomtatott sajtó szakirányt is. Tanulmányai során több egyetemi lap munkatársa volt. Legfőbb érdeklődési területe a kulturális kommunikáció, jelenleg a szegedi Somogyi-könyvtár kommunikációs munkáját segíti. Szabadidejében is szereti az aktív, szellemi kikapcsolódást, gyakran jár moziba, színházba és múzeumi rendezvényekre.

toth-edit.jpg
Tóth Edit 1986. október 4-én született Békéscsabán. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Kommunikáció- és Médiatudomány mesterszakon végzős hallgató. 2010-ben anglisztika szakon, amerikanisztika szakirányon szerzett üzleti angol és turizmus specializációs alapszakos diplomát. 2012-ben pedig a Kommunikáció- és Médiatudomány alapképzésen a Public Relations szakirányt végezte el. Pillanatnyilag a szegedi Somogyi-könyvtárban lát el PR gyakornoki feladatokat. Szabadidejében szívesen olvas, és érdeklődést mutat a környezetvédelem iránt.
 
A szerzőpáros korábbi írása a SzegediLapon: Esztergapad és faforgács„a csend nem zavarja a zenénket”