Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„A bűvészkedés arról szól, hogy váratlan és meglepő dolgot mutassunk a nézőknek, amely a csoda illúzióját kelti.”

7 kérdés Boldog Péterhez

Boldog Péter bűvész-pályafutása több, mint 15 évvel ezelőtt kezdődött. Több hazai és nemzetközi bűvészversenyen szerepelt kiemelkedő eredménnyel és az elmúlt másfél évtizedben számos fellépésnek tett eleget. Rendszeresen tart bűvészműsorokat települési, céges és magánrendezvényeken, kulturális eseményeken, különböző fesztiválokon. 2006 óta Szegeden él.

SzegediLap: Mikor kezdtél el bűvészettel foglalkozni?

Boldog Péter: Általános iskolában kétszer is bűvésznek img_9691.jpgöltöztem farsangon (oviban egyébként Batman-nek és Superman-nek is, de szerencsére abból nem lett semmi, mert állítólag nagyon fárasztó szuperhősnek lenni). Kaptam cilindert, palástot, varázspálcát és egy bűvészdobozt is, bemutattam egy műsort, az osztálytársaim azonban valahogy minden trükkre rájöttek. Végül apukám megtalálta a híres budapesti Figaró bűvészboltot, ahol új mutatványokat tanultam és végül sikerrel léptem fel egy másik sulis rendezvényen. (A tapsvihar és virágeső persze elmaradt, de legalább a trükkök titkát megőriztem magamnak.)

SzegediLap: Hol, kiktől tanultál?

Boldog Péter: Az imént említett utóbbi fellépés elég bátorságot adott ahhoz, hogy szüleimmel megkeressük Sugár Péter bűvésztanárt. Majdnem három évig foglalkozott velem, majd egy rövidebb ideig Holcz Gábornál folytattam a tanulást. A bűvészetben nagyon fontosak az emberi kapcsolatok, ezért a bűvésztanárokat gyakran mestereknek is mondjuk. Így, bár szó szoros értelemben mesterem csak kettő volt, meg kell még említenem dr. Szabó G. Gábort is, akitől szintén nagyon sokat tanultam – és nem csak a bűvészetről. Megtanított kapcsolatot teremteni idegenekkel és neki köszönhetem, hogy számtalan nagyszerű külföldi bűvésszel találkozhattam, vagy cserélhettem ötleteket akár éjszakákon át. Szerencsém volt, mert Budapesten nőttem fel, így közel voltam ezekhez a fantasztikus emberekhez.

SzegediLap: Milyen eredményeidre vagy büszke?

Boldog Péter: Nem vagyok az a típus, aki a saját eredményeivel szeret büszkélkedni, a tanítványaimmal viszont annál inkább. Borbély Csabi tavaly második, idén megosztott első helyezést ért el, Pető Andris tavaly 2. lett (idén nem indult) a Corodini Országos Bűvészversenyen. Ezek nagyon szép eredmények – figyelembe véve, hogy Csabi 12, Andris 16 évesen felnőttekkel versenyzett. Különlegesen nagy öröm, hogy Andrisnak, úgy látszik, sikerült valamit átadnom abból, hogy a „sikernek ára van, nem titka”. Az egyik mutatványt például, amely a versenyműsorában szerepelt, majdnem 10 hónapon keresztül kellett napi rendszerességgel gyakorolni ahhoz, hogy a nézők azt lássák, ami látniuk kell…

boldogpeter--2-.jpg

SzegediLap: Cirkusz – varieté – gyerekműsor, ez a három terep, ahol a bűvész mozog a sztereotípiák alapján; illetve a Copperfield-féle látványshowk – szerinted mi az igazi közege ennek a művészeti ágnak?

Boldog Péter: Holcz Gábor barátom a múltkor azt mondta, hogy a „bűvészetnek mindenhol van helye”. A megfelelő műfajok bemutathatók a cirkusztól a színházig, a könyvtártól akár egy borvacsorán át a tévés műsorokig mindenhol. Én a céges fellépések mellett egyre inkább a színházi előadások felé szeretnék nyitni. 2015. december elején, az Algyői Faluház színháztermében bemutattam egy önálló estet.

SzegediLap: Ez számodra is egy új élmény volt, ha nem tévedek. Hogy érezted magad ezen az egész estés műsoron?

Boldog Péter: Nagyszerűen éreztem magam, azért is, mert a távolabbi céljaim felé vezető út első fontos lépése volt. Arról nem is beszélve, hogy egy teljes értékű színházterem állt a rendelkezésemre profi hang- és fénytechnikával, ügyes technikus szakemberekkel. Ez a hakni világában nagyon ritka; jól esett csak azért ki-behúzatni a függönyt, hogy mögötte változhasson a színpadkép és a hangulat.

algyoiest.jpg

Boldog Péter algyői estjének egy momentuma (fotó: Papp Dániel)

SzegediLap: Tervezel-e ehhez hasonló produkciókat?

Boldog Péter: Szeretném az Algyőn bemutatott előadást több helyre elvinni a közeljövőben. Azt hiszem, hogy a közönség nyitott az ilyen jellegű szórakoztatásra. Mostanában egy elvontabb darab kivitelezésén is dolgozom. Egy-két éven belül ez is elkészül, s reményeim szerint alkalmas lesz arra, hogy külföldön is be lehessen mutatni.

SzegediLap: Miben látod a bűvészet lényegét?

Boldog Péter: A bűvészkedés arról szól, hogy váratlan és meglepő dolgot mutassunk a nézőknek, amely a csoda illúzióját kelti, mindig feltaláljuk magunkat és minden helyzetből tanuljunk valamit. Három dolgot tanultam meg a bűvészetnek köszönhetően: kell egy mester (a szakmában és az életben egyaránt), minden nap kell valami újat tanulni és kitartóan kell gyakorolni azt, amivel sikert szeretnénk elérni. Örülök, hogy ezt játszva tanulhattam meg, mert a szemlélet, amelyet így kaptam az élet, minden területén alkalmazható.