SzegediLap

Lázasan dolgoznak pályaműveiken a Játékok igazgatóaspiránsai. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben: a kiírás a karácsony előtti utolsó percekben látott napvilágot, és mindössze 30 napot nyújt arra, hogy körvonalazódjék Magyarország legjelesebb nyári fesztiváljának következő ötéves terve. Ha pályáznék, behozhatatlan lenne az előnyöm. Az alábbi koncepció végére 2011. augusztus 17-én tettem ki a pontot. Mint az időzítésből is kitetszik: nem a pillanatnyi helyzet, hanem a Játékok ügye iránti felelősség késztetett a megírására. Egy leütést sem változtatok rajta, mivel az utóbbi hetek tükrében úgy vélem, az intézmény előtt álló kihívás ugyanaz, mint amit másfél éve megneveztem. Pályázók és döntnökök felelőssége ma is az, hogy válasszanak: a pénz technokratája, azaz a menedzser, avagy a teremtő szellem elhivatottjának kezébe helyezik a Fesztivál jövőjét. A hely szelleme kötelez rá, hogy ne hagyják figyelmen kívül: Klebelsberg tere épp a pénzügyi összeomlás káoszában mutatott lelki és egzisztenciális kiutat, jó előre rácáfolva a marxista-fogyasztói érvrendszerre. Ha az internetes közlés világában léteznék még levéltitok, azt is jelezném: az alábbiak szűk körben 2011 óta ismertek. Amennyiben közzétételük hozzájárul a legjobb pályázó megtalálásához, fáradozásaim nem voltak hiábavalóak. Amennyiben eltorzítva, ideologikusan köszönnek vissza a Játékok közeljövőjében, úgy – nem értek véget. – Marton Árpád írása 

2012. október 6. és 15. között rendezték meg az Armel Operafesztivált a Szegedi Nemzeti Színházban. A vendéglátó szegediek Umberto Giordano: André Chénier című művét állították színpadra, emellett a new yorki Center for Contemporary Opera társulata révén William Mayer: Haláleset a családban című művének európai bemutatóját, a cseh A Josef Kajetán Tyl Színház produkcióját, a Kafka-novellát feldolgozó A fegyencgyarmaton című Philip Glass-operát, az újvidéki Szerb Nemzeti Színház előadását, Aleksandra Vrebalov: Milevá-ját, valamint a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház révén Roland Baumgartner művét, a Mária Teréziá-t láthatták a nézők. Az Operafesztiválról Képiró Ágnes írását olvashatják.

A Bujdosók természetesen és szerencsére azok számára is élményt jelent, akik mit sem hallottak Mikes Kelemenről. A szerző – noha egyetlen nap történetét meséli el – valójában élesen exponálja a fejedelmi kamarás és a rodostói magyar kolónia életének főbb eseményeit. Megjelennek a színen a történelmi figurák, Mikes mellett II. Rákóczi Ferenc, Bercsényi, a török nyomdászat megteremtője, a valószínű erdélyi unitáriusból lett müteferrika, Ibrahim. (…) Ám a Bujdosók nem válik pillanatra sem didaktikussá. Nem, mert a szerzőnek sikerül két fronton is drámai feszültséget keltenie, s amikor a szálak összeérnek, akkor valósággal szikrázik a színpad. Egy keserédes szerelem elfojtásának és az értelmiségi lét drámai megélésének lehetünk tanúi, részesei. – Ambrus Attila kritikája Bene Zoltán drámájának előadásáról (a darabot a Móra Ferenc Népszínház társulata mutatta be) 

Karusszel éjfekete holland frízekből és vakító arab telivérekből, spanyol magasiskola-lovaglás, a hajmeresztő „magyar posta” és a tüzes zsokéhajrá; valcer-álom á’la Wiener Hofreitschule, selyemszalagok fonása és lovakra koreografált ír sztepp – számainak egynémelyike szerepelt már korábban az előző Richter-alapítás, a Magyar Nemzeti Cirkusz műsorában. Egy műsorfolyamba, egységes látványdramaturgiába fűzve mégis a lenyűgöző, a sodró, a fölfoghatatlan jelzők tolulnak tollunkra. Amit lóval, lovakkal – vagy harmincnyolccal – művelni lehet, az mind a szemünk előtt áll: egy lovas élet, artistaősöktől örökölt, dacos és büszke szilajság; a születés jogán vett nemesség eleganciája ötvöződik ebben a páratlan produkcióban kérlelhetetlen esztétikai igényességgel, a teljesítményével soha meg nem elégedő művész törekvéseivel. − Marton Árpád a Horse Evolution show-ról

Ha akad gyöngéje a Dóm téri Mágnás Miskának, az itt, azaz a darabválasztásban – a mű húzása és előhúzása körül – jelölhető meg, egyebekben nemigen lehet kifogásunk. Alföldi angolosan szituálja a darabot: nem a rendre látókörébe kerülő angolszalonnák, inkább az úr-cseléd kettősség mindig mulattató alaphelyzete okán (Csengetett, Mágnás?). Szigorúan személyes és egyéni véleményem szerint kissé tovább is merészkedhetett volna ezen az ösvényen: a frivol avagy blőd vonulat erősítése közelebb hozhatta volna egymáshoz a színi világot és a nézőteret, mint a jópofa, noha alkalomszerű kikacsintások az aktuális nagyfejűek irányában. Fájdalom, de a Csehovhoz méltó alapossággal kifundált játék sokat veszít hatásából, ha az ember nem a Róma és a London szektorokból látja – azokon a drága székeken meg úgysem igen dekódolják az új középosztálynak szánt izenetet (Jó estét, képviselő úr!). Értem én, okosabb lesz csak finoman packázgatni – botor dolog volna összekötni a bajuszt a legmagasabb helyárak vevőivel. Csak hát a tizenötödik sornál hátrébb bizony nem mindig ülnek, inkább le-leülnek a nem épp riposztos dialógok, túlontúl lassú tűzön, igen bő lére eresztve fődögélnek a fazékba merített töfifejek. A második felvonás oly hosszas, hogy az ember arra gondol: több estén, folytatásokban kellene adni a művet, mint akár a Ringet, volnánk Szirmai Bayreuthja, örvendnének a szállodások. – Marton Árpád kritikája a Mágnás Miska 2012. augusztus 17-i, Dóm téri bemutatójáról

A recenzens tudatában van történelmi felelősségének. E sorok alighanem a kevés tanúság egyikét képviselik majd a hálás utókor szemében – Szarka Tamás első musicalje aligha marad fönn. ­− Marton Árpád a Mária című darabról

„Kerényi Miklós Gábor Magyarország legjobb zenés rendezője. Sajnos.” – Ha húsz esztendővel ezelőtt vet papírra valaki efféle kijelentést, értetlenül olvastuk volna. Kerényi új színt, életet, mozgást hozott divatba. Csakhogy a divatok hamar múló természetűek, és az eltelt két évtized bizony beérlelte a hivatkozott, eredetileg Victor Hugóra vonatkozó, André Gide-féle csipkelődés méreganyagait. Aki látott már egyszer is Kerényi-showt, mindent látott: megosztott játéktereken parallel zajló akciókat, beforgó enteriőrökkel és tolófalakkal apelláló kulisszázást, példásan spontánkodó tömeget és hiperaktivitásra idomított szólistákat. A menetrend szerint balról áthaladó triciklisták történelmi távlatban kitennének egy Kerényi-osztályt a Színművészeti Egyetemen. Miss Saigon és Elisabeth, Álarcosbál és Hoffmann meséi; Rómeó és Júlia vagy Carmen – opera, operett és musical egy kaptafára húzatik a védjegyes színházműhelyben. Mindez egy kínosan aprólékos mesterember, egyben voluntarista színházcsináló keze alatt, ami – modorrá inkább, mintsem stílussá váltan – a nagy mágus hiányosságait is mindjobban fölfedi. − A Szegedi Szabadtéri Játékok 2012. évi harmadik előadásán, a Parasztbecsület-en Marton Árpád járt…

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadját a Jekyll és Hyde musical-thriller előadásával indította, melyet három egymást követő estén (július 6-7-8.) láthatott a Dóm tér közönsége. A darab újfajta rendezői koncepcióval került színre, amely leginkább a díszlet újszerűségében mutatkozott meg. Képiró Ágnes a mágikus dobozba zárt, vetített látványelemekről kérdezte a sokoldalú művészt, Kentaurt.

„Játsszunk lakodalmast!” – kiáltotta a bezúduló gyermeksereg egyik tagja, és máris még egyszer annyi táncos növendék szaladt fel a Szabadtéri színpadára. „Nyolcvanat kértem, és 190 lett belőle. Hát, ez csoda a városban, hogy 190 néptáncos gyereket ki tudnak állítani egy produkcióhoz!” – nyilatkozta Novák Ferenc, a Hegyen-völgyön lakodalom rendezője a július 13-i premiert követő napon. A Kossuth-díjas koreográfus nyolcvanadik születésnapja alkalmából kapott felkérést a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóságától az idei évadban egy dramatizált táncmű megrendezésére. A választás a Hegyen-völgyön lakodalomra esett, melyet negyven évvel ezelőtt, 1972-ben adtak elő először, majd 1983-ban ismét a Szabadtérin. – Novák Ferencnek Képiró Ágnes tette fel 7 kérdését

Örvendetes, hogy a Székhelyi József által száműzött néptáncgála végre visszatért a dómszínpadra. A féldramatikus táncjáték, e hungari- és szegedicum atyjának, Novák Ferencnek 80. születésnapja kiváló indokot szolgáltatott a vállalkozáshoz, de az érvek sokszorosak. Negyven esztendeje zajlott első ízben monstre lakodalmas mulatság a tornyok alatt – utóbb még kétszer ezidáig -, a szegedi nyarat huszonötödször színesíti a néptáncfesztivál tarka serege, mely utóbbi tény önmagában is figyelmeztető jel a sör- bor- palacsinta- és vattacukor-fesztiválok világában: van mire alapoznunk nívós fesztiválnyarunkat. Balázs Béla 1946-beli cikke mit sem vesztett érvényességéből: a Tér kiválóan alkalmas a folklórjukat büszkén Szegedre hozó nemzetek örömteli találkozására. Ha lesz folytatás, talán ez irányban érdemes majd profilbővítés után nézni: világzenés globalizációnk tálcán kínálja a tradíció forrásaiból így-úgy merítkező zenei és színpadi produkciókat, és nem is föltétlenül a nézőijesztő, muzeális népieskedés szellemében. – Marton Árpád a Szegedi Szabadtéri Játékok második produkciójáról, a Hegyen-völgyön lakodalom-ról