Weiner Sennyey Tibor
Magyar Gólem
14.
Amikor Ármin belépett a Parlament épületébe, még javában zajlott a nemzetgyűlés. Úgy döntött, hogy az egyik erkélyen megvárja, amíg az ülés a végéhez ér, s amikor elhúzta a nehéz brokát függönyt, már hallotta Bozsik Pál hangját, Gyöngyös képviselőjét, amint így szól: „Hogy a zsidóság jelenlegi vezetői milyen érzelmekkel viseltetnek a magyarság iránt, arra kommentár nélkül jónak látom itt előadni, mit mondott Löw Immánuel, Szeged főrabbija Magyarországról és a magyarokról egy hollandi hírlapíró előtt. A Nemzeti Újságból olvasom föl ezt a jellegzetes nyilatkozatot.” – Ármin megremegett, s ahogy erősen megkapaszkodott az erkély karfájában, arra gondolt, hogy elkésett, ismét és végérvényesen elkésett. Botrány támadt közben, és bekiabálások hallatszódtak: „Még nincs letartóztatva?” – „Fel kell akasztani!”. Ugron Gábor javaslatára a nemzetgyűlés indítványkönyvébe bejegyezték, hogy „a Nemzeti Újság 1920 árpilis 23-i számában dr. Löw Immánuel szegedi főrabbinak egy állítólagos nyilatkozata jelent meg, melyet ő hollandi újságíróknak mondott volna. Mivel a főrabbi kijelentései a legsúlyosabban sértik az érzelmeket, amelyek magyar ember előtt szentek, és mivel ha e kijelentések valóban megtörténtek volna, a legsúlyosabb hazaárulással állanánk szemben, indítványozom, hogy a nemzetgyűlés utasítsa az igazságügy minisztert, hogy a kérdés felderítése iránt a szükséges lépéseket a legsürgősebben tegye meg, és a nyilatkozat megtörténte esetén gondoskodjék a legsúlyosabb törvényes megtorlásról.”
A bejegyzést tapsvihar fogadta, Ármin egyre jobban szédült, szíve hevesen vert, le kellett ülnie. Az erkély sarkánál talált egy széket. Arra ült, hátradőlt és mély lélegzetet vett, amikor a miniszterelnök Simonyi-Semadam Sándor szólalt fel: „Az itt hallott adatok oly megdöbbentőek, ez a nyilatkozat olyan halmaza a gonoszságoknak és a hitványságoknak, hogy a kormány egy pillanatig sem hallgathat. Kijelentem, hogy táviratilag intézkedem, a legsürgősebben meg fogom tenni a lépéseket a tényállás kiderítésére, mihelyt hivatalosan beigazolást nyer a nyilatkozat. Az egész kormány becsületével felelek érte, hogy a legszigorúbban fog az eljárás folyamatba tétetni.” – Ármin nagyon jól tudta, hogy itt a vége. Ennyi. Felesleges volt feljönnie Budapestre. Mit remélt? Felsőbb körök? Befolyásos barátok? Ekkor Haller István közoktatásügyi miniszter emelkedett szóra: „A képviselőházban már több beszédben alludáltak arra, hogy azok a hírek, melyek külföldön Magyarország renoméját a legnagyobb mértékben rontják, és amelyek nagyon megnehezítik a békedelegáció eredményes munkáját, innen Magyarországról származnak. Ez is volt a közérzés már hónapok óta. Bizonyítani azonban e feltételek helyességét nagyon nehéz. De ilyen megnyilatkozások, aminőket ez a hollandi újságíró kapott, csakugyan megerősítik azt a közérzést, hogy a nemzet megrágalmazását nemcsak az elmenekült kommunisták folytatják szívós kitartással, hanem itthon is vannak cinkosaik.” – Ármin felállt és elindult kifelé, fejében hosszan visszhangzottak a következő mondatok: „Kétségtelennek tartom, hogy a zsidóság maga is elítéli az effajta információkat. Éppen a zsidóság feladata kirostálni a maga köréből azokat, akik minduntalan újabb hasábokat dobnak arra a tűzre, amelynek lángja azután itt–ott ártatlanokat is meg szokott pörkölni.” – Feje zsongott, tenyere izzadt, ahogy kilépett a tárgyalóterem erkélyéről a folyosóra, ahol a Britannia Szállóban látott két tiszt állt vele szemben. Egyikük Prónay volt.
– Kémkedünk? Kémkedünk? – kérdezte az, amelyiket nem tudott névről beazonosítani. Ármin összerezzent egy pillanatra, aztán kihúzta magát. Tudta, kikkel áll szemben. Egy pillanat alatt összeszedte magát, majd határozott lépésekkel átvágott kettejük között, és elindult kifelé. – Te! – szólt utána az ismeretlen tiszt, de Prónay leintette:
– Engedd szegényt. Engedd csak – és összenevettek.
15.
Még aznap visszatért Szegedre Balassa Ármin. Alig lépett be otthonába, máris kereste Lipót.
– Ármin bácsi! A papát letartóztatták! – Ármin leült az íróasztala mögé és nem szólt semmit, úgy érezte, elfogytak a szavai – Éppen a ház mögötti kertben volt, mikor Bottka Sándor, a főkapitány megjelent. Valamit tennünk kell!
– Hová vitték?
– Az ügyészségre, Harsányihoz. – Ármin bólintott, majd újra érezte azt a kegyetlen rossz érzést, csak már a szíve is feszített hozzá.
– Induljunk.
Amikor megérkeztek Harsányi Elemérhez, az közölte velük, hogy „Löw Immánuelt az 1919. évi 4039. számú miniszterelnöki rendelet 4. paragrafusa alapján, vagyis a Tanácsköztársaság érdekében elkövetett bűncselekmény” címén tartóztatták le. Arra kérdésükre, hogy hol van most a rabbi, Harsányi tömören csak annyit válaszolt:
– A főrabbit az ügyészség legfelső emeletén, a bádogtető alatt lévő vizsgálati fogdába zárták – Balassa látogatási kérelmét elutasították. Amikor Harsányival kifelé mentek az irodából, Ármin még visszafordult és megkérdezte:
– Elemér, mondd csak, a Müller-üggyel mi lesz?
– Nem aktuális.
16.
Mindez pénteki napon történt. Az esti istentisztelet után, a zsinagóga előtt Beidl Samu, Lipót és Ármin azon vitatkoztak, hogy mihamarabb védőt kell találni a rabbinak, de a védő személyét illetően nagyon megoszlottak a vélemények. Bár Lipóték Wégman Ferencre – az ügyvédi kamara akkori elnökére – gondoltak, de igen hamar kiderült, hogy Wégmant csak az érdekli, mennyit kaphat, így Ármin javaslatát megfogadva Baracs Marcellt, a legendás védőügyvédet, Löw Immánuel unokaöccsét választották. Baracs nem mellesleg a Lipótvárosi Kaszinó elnöke, a Pesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese volt, ráadásul sikerrel védte a proletárdiktatúra idején a fellázadt ludovikás hallgatókat.
Ahogy erről beszélgettek, egy finom úriember lépett oda hozzájuk, és bemutatkozott Balassának és Baracsnak. Krausz Simon bankár volt, a Löw család régi barátja, aki – ismerve a helyzet súlyosságát – felajánlotta, hogy fedezi a perköltséget. Ármin hazáig kísérte a Löw család tagjait, és némán fogadta el Lipót invitálását a házba. Löw felesége teát töltött nekik, mindketten sokáig szótlanul ültek és kortyoltak, végül Lipót törte meg a csendet:
– És mi lett a film vége?
– Ne haragudj, Lipót, milyen film vége?
– Hát a Gólemé – Ármin előtt néhány pillanat alatt lepörögtek az elmúlt napok eseményei, felállt, így éppen kilátott az utcára, majd halkan válaszolt.
– Nem tudhatom – ekkor mintha mennydörgés hasított volna végig a Löw házon, szinte egyszerre törtek be az ablakok. Kövek csattantak, egy hatalmas durranás, és szilánkos törések sora. Lipót összerezzent, lentről női sikítás hallatszott. Ármin mereven állt, kezében a teáscsésze mozdulatlan maradt. A törött ablakon keresztül nézett farkasszemet legfiatalabb fiával. Fia ott volt a felbujtott suhancok között, akik bezúzták Löw rabbi házának ablakát. Nem felsőbb parancsra, nem pénzért, hanem dühből és haragból. Miközben ott állt térdig a szilánkokban Ármin, azon gondolkozott, hogy mikor és hol távolodhatott el ennyire legkisebb fiától, hogy miképpen épülhetett közéjük ez a világnyi fal. Látta fia arcát, ahogy kétségbeesetten felismeri apját, aztán, ahogy a többi suhanccal elszalad. Ármin mozdulatlan maradt.
Weiner Sennyey Tibor Egerben született 1981. május 10.-én. Költő, író. Szegedi egyetemi évei alatt két évig irodalmi- és tervezőszerkesztője volt a szegedi bölcsészkar Bölcső, majd további másfél évig a Szabad Ötletek című lapjának. Négy éven át a Győrből indult, Szabadka-Szeged-Győr háromszögében működött periodikának, a Drót-nak alapító alkotójaként is szerepelt. A Déltenger antológia szerkesztője. Békássy Ferenc szövegeit gyűjtötte össze, gondozta, szerkesztette és adta ki. A kötet utószavaként jelent meg az első, teljes Békássy-életrajz. Verseit, esszéit magyarországi és erdélyi lapok mellett közölték, különböző külföldi folyóiratok is, többek között Olaszországban, Törökországban, Finnországban, Mongóliában és Koreában. Több verses és prózakötete jelent meg. A Drót.hu főszerkesztője. 2005-ben Gérecz Attila-díjat kapott. Békássy Ferencről szóló, Költő és huszár című tanulmánya 2009-ben Nívó-díjat kapott a Honvédelmi Minisztériumtól és a Magyar Írószövetségtől.