Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Weiner Sennyey Tibor

Magyar Gólem

Előzmények

7.

 

Aztán a filmen megjelent a felirat: „RENDELET A ZSIDÓK ELLEN! A számos súlyos, zsidók elleni vádakat többé már nem lehet elhanyagolni. Keresztre feszítették a mi Urunkat, megvetik szent keresztény ünnepeinket, veszélyeztetik életünk és vagyonunk biztonságát, fekete mágiát gyakorolnak. Mától kezdve az újhold kezdete előtt minden zsidót evakuálni kell városnegyedükbe, ismertebb nevén a gettóba.” – ekkor kis lámpással a kezében belépett egy árny a moziba, és egyenesen Balassa Ármin felé tartott. Ott megállt. Megfogta a vállát. Ármin meglepetten felnézett.

– Balassa Ármin?

– Igen.

– Kérem, jöjjön velem, uram.

– Mi történt?

– Gyilkosság, uram. Gyilkosság. Várják a Britannia Szállóban.

 

8.

 

A Britannia szálló patinás épületéhez a lehető leggyorsabban hajtattak, miután Fényes Gyula közölte velük, hogy Ármin fia telefonált az imént a hírrel, Balassa József. Ahogy megérkeztek, a bejáratnál előbb át kellett verekedniük magukat a sűrű tömegen. József már várta őket, s ő segített nekik bejutni. Ahogy a hallon keresztülmentek, Ármin észrevette, hogy legidősebb fia remeg, szolidan megérintette karját és úgy kérdezte:

– Mi történt, Józsi?

– Ne haragudjon, apám, még mindig remegek – aztán bejutottak a gesztenyebarna bútorokkal telirakott és historikus falfestményekkel díszített kávéházba. A terem közepén, mintegy ravatalon. feküdt fehér és átvérzett lepedővel letakarva egy test. Lipót megrettent, és zsebkendőt tett a keze elé. A test körül két csendőr, egy nyomozó és egy civil állt. A nyomozó barátságosan és együttérzően szorította meg Balassa Ármin kezét, de aztán rögtön  távolságtartóbbra váltott:

– Én hívattam ide a fiával, Balassa úr. Befejeztük a tanúk kihallgatását.

– Tanúk? – kérdezte Ármin.

– Igen, a fia, és ez az úr itt... – a remegő, szemüveges civil előlépett, és kezét nyújtotta Ármin felé.

– Majoros Dezső, szolgálatára. – Ármin csodálkozva megrázta a felé nyújtott kezet, majd a nyomozóra nézett kérdőn.

– Befejeztük továbbá az áldozat vizsgálatát is.

– Áldozat?

– Müller István, mérnök – és a nyomozó nagyon lassan leemelte a véres lepedőt a holttestről. A fej teljesen szét volt roncsolva, egyetlen szeme maradt csupán épen.

– Úristen, ki tette ezt? – borzongott meg Ármin. Lipót összerándult a szoba sarkában, majd a nyomozó így szólt:

– Szeretnénk, ha azt, ami maradt az áldozatból, segítene eljuttatni a hozzátartozókhoz, Szegedre. Ez a két csendőr segíteni fog. Maga mint ügyész tanúskodhat majd a tárgyaláson. – azzal becsukta a noteszét és elindult kifelé a teremből.

– Ennyi? – kérdezte megdöbbenve Ármin.

– Hogy érti, hogy ennyi? – fordult vissza a nyomozó, majd közelebb lépett Balassához, annyira, hogy az szinte magán érezte a leheletét – Örüljön, ember, hogy ennyivel megúszták. A fia él. A másik is. Tudja, hol vagyunk? A Britanniában. A maguk zsidói nem épelméjűek, hogy ide jöttek kártyázni. Ez az övék. Menjenek Szegedre, amilyen gyorsan csak tudnak. – majd a nyomozó ismét megfordult, de mielőtt elmehetett volna, Balassa szinte suttogva még megkérdezte:

– És a gyilkos? – a nyomozó lehajtotta fejét, úgy válaszolt:

– Ismeretlen – majd nagy lépésekkel elment és magára hagyta őket. Balassa Ármin Lipóthoz lépett, csendesen súgta neki, hogy azonnal telefonáljon Müller édesanyjának és a rabbinak. Utána fiára és Majoros Dezsőre nézett, azok teljesen összetörve, rettenetes állapotban voltak. Megkérte őket, hogy várják meg a hallban.

 

9.

 

Ezután a két csendőrt utasította, hogy szedjék le a lepedőt a halottról, s ekkor maga is megvizsgálta mindazt, ami Müller Istvánból, az egykori szegedi mérnökből megmaradt. A feje egy nagy, szabálytalan, véres gombóc volt csupán, amiből csak az egyik szem tűnt ki kissé. A másik szeme helyén, ökölnyi daganat közepén, csak egy fehér csík keskenyedett. Láthatóan nem kiszúrták, hanem kiverték az egyik szemét. Ahogy a többi sérülést vizsgálta, meg kellett állapítania, hogy nem kasztrálták az áldozatot, hanem valószínűleg szöges drótkorbáccsal verték le a heréit. Az egész teste – az egész – csupa gennyes fekete seb volt, amelyről nem lehetett eldönteni, hogy égetésnyomok lehetnek, vagy pedig a szöges drótkorbács volt rozsdás, amivel végig verték. Az áldozat kezeit és lábait megvizsgálva arra jutott, hogy nem biztos, hogy tüzes vassal, lehet, hogy egyszerűen csak bicskával, de az egészen biztos, hogy valamilyen éles tárggyal a húsról felfeszítették az összes körmét. Az összeset. Egyenként. Mind a két kézen és mind a két lábán. Lassan visszahelyezte a lepedőt a halottra, majd végignézett a két csendőrön, s mielőtt megszólalt volna, mielőtt bármit mondott volna, nagyot nyelt, aztán bólintott, és elcsukló hangon így szólt:

– Elvihetik – ezután kiment a hallba, majd odahívatta a pincért és rendelt egy dupla konyakot. A hallba már bejutottak az újságírók, s a Britannia Szálló lakói is kíváncsian gyülekeztek. Miközben itta a konyakot, nagyon lassan végigmért mindenkit. Először nyolc–tíz embert választott ki szemmel a tömegből, aztán már csak négyet, két katonatisztet és két újságírót. Miután megitta a konyakot, már mellette volt fia, József, és Majoros Dezső, aztán Lipót is visszatért, és azt mondta:

– Várnak minket Szegeden.

Balassa Ármin kihúzta magát, előrelépett és hangosan, határozottan a következőket mondta:

– Müller István mérnököt különös kegyetlenséggel meggyilkolták. – közben folyamatosan a két újságírót és a két katonatisztet figyelte felváltva. – Az áldozatot szülővárosába szállíttatjuk. Kérjük, hagyják el a hallt, hogy a csendőrök teljesíthessék feladatukat. – szinte mindenki kiment, egyedül a két katonatiszt és a két újságíró maradt a teremben. Balassa Ármin még néhány pillanatig farkasszemet nézett az egyik katonatiszttel, majd az megfordult és társát átkarolva elindult kifelé.

– Tudod kik ezek? – kérdezte Lipótot.

– Prónay az egyik. Prónay Pál – a két újságíró még ezután sem ment el, hanem rárontottak Balassa Árminra, s faggatni kezdték. Ármin nagyon szigorúan és határozottan elzavarta őket. Végül miután meggyőződött a halottaskocsi indulásáról is, ők is kocsiba szálltak, és nekivágtak az útnak Szegedre.   

A hátsó ülésen kezdte el faggatni Majorost és a fiát. Majoros láthatólag sokkot kapott, és eleinte képtelen volt értelmesen bármit is mondani. Ármin határozottan fiára nézett, aki lassan, csak nagyon lassan tudta elkezdeni.  

– Fiam...

– Müllerrel jöttünk fel Pestre, kártyáztunk a vonaton, s Müller folyamatosan nyerésben volt. Szegény. Nagyon elbízta magát, hogy akkor most nyerő passzban van, és meghívott minket revansra a Britannia szállóba – József Majorosra nézett, és már majdnem elkezdett remegni megint, amikor Ármin nagyon nagy nyugalommal a kezére tette a kezét, és úgy mondta:

– Folytasd.

– Mikor fölkeltünk és a ruhatárban a kabátunkat felvettük, odalépett hozzánk egy tiszt, s nagyon udvariasan és csendesen megkért, hogy kövessük. Automobilba szálltunk, ami roppant sebesen rohant velünk a kelenföldi kaszárnyáig. Amikor beérkeztünk, fölkeltették doktor  Kiss hadnagyot...

– ...főhadnagyot! – szólt közbe reszketve Majoros.

– A Prónay-különítmény ügyészét – tette hozzá szomorúan József.

– Hát a Prónaynak külön ügyésze is van? – kérdezte Lipót, miközben Ármin megdöbbenve figyelt.

– Doktor Kiss leült egy asztalhoz, minket felállítottak egymás mellé... és akkor az egyik tiszt Müllerhez lépett. Óriási tenyerébe vette Müller kis fejét. Olyan volt, mintha egy tojást vett volna a tenyerébe. A bal tenyerébe. A jobbal aztán, egész erejével elölről, fölülről egyenesen belecsapott Müller arcába.

– S közben azt kiabálta... – szólalt meg Majoros – ...hogy „Kinek mondtad te, hogy csirkefogó, te zsidó?”

– Aztán minket, kettőnket egy cellába löktek. Müllert csak később. Talán három napig voltunk bezárva. Müller ott halt meg a karjainkban. Nem tudtunk neki segíteni – Balassa József ekkor elsírta magát.

– Álljunk meg – mondta Ármin. Egy csárdánál parkoltak le. Majoros határozottan rosszul volt, félrevonult a mezőre hányni. Lipót és József Ármint figyelték, ahogy halkan cigarettára gyújtott. Balassa Ármin nagy ritkán sodort magának egy cigarettát, vagy néha elszívott egy vékony szivarkát, de azért határozottan állította, hogy nem dohányzik.

– Aztán? – kérdezte fiát.

– Végül megint egy másik automobilba raktak minket és kilöktek a Britannia előtt mindhármunkat, ahonnan azonnal telefonáltam előbb haza, majd megtudtam, hogy Pesten vagy, s akkor már ott volt a nyomozó, s mondta, hogy hívjalak.

– Értem – szólt Ármin és csöndesen nézte az országutat. Ekkor érte be őket egy másik autó, benne a két újságíró, akiket a Britannia Szálló halljában elkergetett. Az autó szélsebesen hajtott el a csárda mellett. Árminban újra felerősödött a rossz előérzet.

– Szedjétek össze Majorost – mondta.

– Elég rosszul van.

– Nem számít. Indulnunk kell. Most azonnal – Majoros csak nagyon lassan tért vissza a mezőről, Lipót és József támogatásával, miközben Ármin egyre feszültebb lett. Gyorsan betuszkolta a fiatalokat a kocsiba, és határozottan rászólt Lipótra, hogy hajtson, amilyen gyorsan csak tud.

– Mi történt, Ármin bácsi?

– Rossz előérzetem van – és résnyire kihajtotta az ablakot, hogy a hűvös, friss tavaszi levegő teljesen betöltse a kocsit.

Folytatjuk

 
 
2010_szeged.jpegWeiner Sennyey Tibor Egerben született 1981. május 10.-én. Költő, író. Szegedi egyetemi évei alatt két évig irodalmi- és tervezőszerkesztője volt a szegedi bölcsészkar Bölcső, majd további másfél évig a Szabad Ötletek című lapjának. Négy éven át a Győrből indult, Szabadka-Szeged-Győr háromszögében működött periodikának, a Drót-nak alapító alkotójaként is szerepelt. A Déltenger antológia szerkesztője. Békássy Ferenc szövegeit gyűjtötte össze, gondozta, szerkesztette és adta ki. A kötet utószavaként jelent meg az első, teljes Békássy-életrajz. Verseit, esszéit magyarországi és erdélyi lapok mellett közölték, különböző külföldi folyóiratok is, többek között Olaszországban, Törökországban, Finnországban, Mongóliában és Koreában. Több verses és prózakötete jelent meg. A Drót.hu főszerkesztője. 2005-ben Gérecz Attila-díjat kapott. Békássy Ferencről szóló, Költő és huszár című tanulmánya 2009-ben Nívó-díjat kapott a Honvédelmi Minisztériumtól és a Magyar Írószövetségtől.