Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tráser László

Cédulák (72.)

 

cedulak_szepia.jpg– Ottó bá’ különös alak volt. Öregkorára eltört keze-lába, mégis mutatkozni akart, látszani minél többeknek, minél többet. Még „békeidőben” uralkodott a Kultúrpalotában, akkoriban a kinevezések zöme nyugdíjig szólt, az övé is. Honfoglalás-kori csontokat keresett a föld alatt, nyilakat, szablyákat, lószerszámokat, hajdani dicsőségünk darabjait. Számára a múlt megannyi momentuma igazából nem okozott meglepetést, úgy tűnt, már várta a fölbukkanásukat. Ha magyarázhatatlan, a sorba nem illő lelet került fölszínre, helyére tette azt is, az ismeretlenek fiókjába. Imádott mesélni, számára a távolság nem volt akadály, rendszeres rádióműsora volt Ausztráliában is, mesélt az ottani magyaroknak. A száraz tudomány nem volt terepe. Áradt belőle a delej, ha megjelent, figyelni kellett rá. Rettenetes büntetés lehetett számára a tolószék, lévén világéletében örökmozgó elevenség. Másként kezelte a tudományt, mint megszoktuk. Igaz, a régészet okot ad a mesélésre. Egyik mesekönyvének címében a régészetre vonatkoztatva szerepel a „csacskaságok, marhaságok” minősítés. Emlékezetesen beszélt, bármiről is. Most már csak odaát hallgathatjuk, már ha a közelébe kerülünk…    

– imádságunkban csupa lehetetlent kérünk Tőled. De mi mást kérnénk, és kitől kérhetnénk ilyeneket: bocsásd meg bűneinket, szabadíts meg a Gonosztól és ne vígy minket kísértésbe? Nem bocsáthat meg senki, nem szabadíthat meg senki és mástól nem is kérhetnénk olyat, ami a kísértésektől megmentene. A megbocsátás maga Csoda, ilyet tenni csak Te vagy képes. A Gonosztól megszabadítani nincs hatalma senki emberfiának, egyedül Te teheted. És a kísértés? Életünk vég nélküli kísértések sora. Folyvást választunk Jó és Rossz kínálatából, de ami rossznak látszik, utóbb jóvá válthat s fordítva is. Ki látna előre, folyton-folyvást? Egyedül Te, Uram.     

– „csak nyilam szökhet rajta át: a vágy” – mely, ha legyűröd is, veled marad. Ó a vágyakozás, Barátim, izzása szíved átmelegíti, küzdesz ellene, hisz nem vagy már gyerek! Mégis, ha megölnéd, üresség támadna utána, és ez nem lenne győzelem. Szólni se róla, mit képzelsz, még megtudnák! Szemed se rebben, hangod se hallik, kezed kicsit remeg, de ez máskor is… Ne nézz rá, még elárulod, vidd csak magaddal perzselő kívánásod a sírba, de most ne lássák, ha lehet. Végre itt az emelet, a lift megáll, kinyitod az ajtót, ez máskor sem megy valami délcegen, de ha beszorulnátok… a szégyen megölne – őt meg a szánalom, bár úgy tartják, az nem pusztít. És ha tévedsz? Ha ránézhetnél, megtudnád, mit érez, s lehet meglepődnél, mint korábban másnál is… De a kötések – erősebbek.  Különben vágyakozni... Egyszerűbb megnevezni, mi után nem lehet… És ha ezt is csak hiszed? Mondanád, vágyakozni csak kívánatos emberek, teremtmények, tárgyak, jó érzések után szokás – tévedés. Az ember nem befejezettnek teremtett lény, vágyait számba venni éppúgy, mint félelmeit, hiábavalóság lenne.

– széplány fal mentében az utcán, csókos ajakát nagyratátva harap – hja, az a kultúra, amelyben nemzedékem még felnőtt, már tapasztalhatón elsüllyedt, mint Atlantisz egykor. Nem kell megkongatni a harangokat, történt ilyen nem egyszer, s ha Isten akaratából az Ember megmarad, a Világ mostani kihívásai ellenében is, születnek majd újabb kultúrák, mindig így volt. De mint eddig is, most és a Jövőben is, az új világ születésének árát fizetni kell. A Múltat tanulás híján könnyű feledni, talán adódik is magától. Aki ismerni akarná a múltat, valami cserepeket kikereshet a Google adattárából. Ám a Tudást külső hordozókon tárolni kockázatos. Folyvást adódnak élethelyzetek, amikor a Léleknek hiányzik az örökölt, tanult, benne gyökerezett erős fogódzó. Újra tanulni az ősi törvények erejét, dacolni a parancsolatok megszegésével – erősen veszedelmes. Ne hozza rád az Ég!

– hat és fél évtizede ültek iskolapadban utoljára. Kinek-kinek az egyetem következett, ám ott már fiatal felnőttek voltak. Előtte még érettségiztek (ahogy az ő idejükben mondták: maturáltak). Most araszolnak a 90 felé. Idén a majd félszáz hajdani diákból még több mint tucatnyi (!) összejött, de már nem ment el még egyszer a hajdani, azóta lebontott, kolostorból lett diáktanya helyére. A régi iskolába… Volt közöttük a Ludovikáról érkezett kisdiák, őt érettségi után természetesen kitiltották az ország összes felsőbb iskolájából, majd csak a 40. életévét betöltve végezhette el a testnevelés szakot és alig ötven évesen – már taníthatott is! Örök újrakezdő, túlélő, bolond magyar hazám, Tőle ki kér bocsánatot? De miért is tennék, hiszen túlélte még ezt is, jár ma is délcegen. Ezüst sétapálcáját Kanadából küldte haza az unokája.      

– „tessék sak nézni, ott fönn, a sillagokat. Ott sillognak és villognak. Úristen! Az egész égbolt tele van velük. És kérem, ha az ember fölfelé néz és meggondolja, hogy sok ilyen sillag, állítólag százszor akkora, mint a föld, mi fogja el akkor a lelkét? Ha oda föltekintünk, akkor megsap minket annak a tudata, hogy alapjában sak férgek vagyunk, nyomorult földi férgek és semmi már – igazam van, vagy nincs igazam? Úgy van uram, férgek vagyunk! – felelte saját magának és alázatos töredelemmel nézett föl az égboltra.” Eddig Thomas Mann ironikus szövege, mely egy évszázad előtti hamburgi kereskedőt idéz, aki a magas műveltségű novellaszereplő, világhíres író, Tonio Kröger mellett a hajókorlátnak dőlve föltekintett az éjszakai égboltra, és egyszeriben csak költői szavakkal tudta kimondani lelkéből föltörő érzelmeit. Mint látható, selypített, olykor tán’ elfúló hangon, mert a végtelen világ látványa megérintette kufár lelkét s összeroppant addigi önhitsége. Rádöbbent ő is, mily parány az ember. Pascal már századokkal korábban leírta ezt, bár hozzátette, nádszál az ember, semmi több, a természet leggyengébbike, de – gondolkodó nádszál!

– Uram, teremtményeid vagyunk, hitünk szerint mindent tudsz rólunk, látod utunk előre. De akkor mivégre formáltál ilyenné? Értelmünk sziklába ütközik, szándékod nekünk kifürkészhetetlen. A porból kérdezzünk, miért képes az Ember bármikor „kilépni” a helyzetből, talán egyedüli élőlényként? Végső soron akár a Halált is választhatja menedéknek, ha úgy ítéli, nincs más nyiladék. Főbenjáró bűn, de az Első Ember is lázadt, Éva iránti szolidaritásból, társa iránti szolidaritástól vezetve megszegte Teremtője parancsát. A Kígyó rászedhette Évát (tudatlan asszony) de Ádám? Nem alázattal kért kegyelmet, vétkét megbánva, könyörögve Éváért – kész helyzet elé állította az Urat. Tehetett volna mást, de nem! Igaz, elbújt, ami gyerekes észjárásra vall, elvégre tudhatta volna, az Úr elől hová? Ezzel „könnyült” az ítélkező helyzete, hiszen a „közös bűnt” választva, embertársa mellé állt – ellenedben. Uram. Mikor töltjük le büntetésünk, s ki más dönthetne felőlünk, mint akivel szemben vétkeztünk… eljön még itt a Földön is a Te országod – tudhatatlan titok… Ámen.

– a körülmények bénító, ösztönző, serkentő, csüggesztő, reménytelen, bátorító hatással vannak ránk. Mikor milyennel. Manapság, szétnézve a világban, pozitív képet aligha rajzolnak elénk. A Nyugat örökölt gazdagságának dekadens ernyedtségében az ablakok alá érkező nyomorultak tömegei egyszeriben idehozták, megkerülhetetlenül jelezték, hogy fényes, törékeny álomvilágban élünk. De az úton a Sötétség közelít. Nagy munkákba fogni, távlatos szemléletű képet vizionálni… mivégre? Vihar szele érződik, már reteszelik a spalettákat. Megszokott világunk bomlik, szálai szertefoszlanak, eresztékei megcsúsztak – mi jön utána? Előre nem vezet út, visszalépni nincs hová, a remény fogyatkozik, szürkület közeleg. Mit tegyünk? Európa elfordult Istentől, az Ember tanácstalan és magára maradt. És talán az Isten is elfordult már Európától...

 
 
traser.jpg
Tráser László 1940-ben született Szegeden. 1967-től 1993-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék filozófia- és etika-oktatója volt. Ezzel párhuzamosan oktatott a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Radnóti Miklós Gimnáziumban és másutt. 1993 óta főként újságíró, jelenleg a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának külső munkatársa. Számos közéleti publikáció szerzője a legkülönbözőbb újságokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.