Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tráser László
Cédulák (54.)
 
– ne ítélj, hogy ne ítéltess – bibliai bölcsesség. Valóban, jobb hallgatni, meg kényelmesebb is, s így biztosan nem ítélsz. Ítélsz-e, ha bemutatod, elmondod más történetét? Ha fel tudod mutatni önmagad nyomorúságát, bűnös vergődésed, vagy éppen bűntelen szenvedésed – tán példát mutatsz a bátor szembenézéssel. Ezzel szemben felebarátod gyöngeségét láttatni már ítélkezés? Ezért jobb letenni róla? Vagy csupán nem akarod vállalni a kellemetlenségeket, melyek érhetnek? Elvégre jobb a békesség. Milyen mulatságos töprengés, tán álságos is, elvégre az emberi történetek emberekkel esnek meg! De megbánthatod általa a másik embert, aki épp eleget szenved enélkül is! Vagy pont, hogy nem szenved, lévén elvakult önhittségétől? És neked lenne kötelességed fogyatékát bemutatni a többieknek? Tanulságul? Legföljebb, ha kajánul kiröhögik, amiért kibeszélted, de példát kinek adna? Ti leányok ne tegyétek… – inti Dalos Eszter, a megesett lány történetével Arany János a még fogékony ifjúságot. És használt így valakinek? Ki tudja, a Költő mindenesetre a jó oldalra állt. Legalábbis, a mellé, amiben hitt. Mint ismert, mára nincs határozottan, közmegegyezés szerint elkülöníthető jó meg rossz oldal, ítész és megítélhető bizonytalanul félreállnak. Van, aki egész életét végighazudja, sikereit egekbe emeli, kudarcaiban erényt lát, megszépíti, sőt kifényezi nyomorult történeteit – ezt megírni mi végre? Tanuljon belőle, aki olvassa? A világirodalom tömve tanulságos történetekkel, az emberek mégsem okulnak semmiből. És te okultál? Inkább megkoptál, erényed is ebből… Csak azt ne hidd, a hallgatással jobb leszel! Nem akarom bántani az esendőt, hátha tudja, mit hibázott. Igaz, Isten ítél, ti, többiek tévelyegtek, mint a bűnösök! Olykor bűntelen bűnösök…             
 
– egy váratlan tegeződés előzménye. Azokban az évtizedekben örömmel beszélt a nyilvánosság előtt. Valósággal lubickolt a szerepléseken, könnyen, gördülékenyen fonta a szöveget, nem is akart mást tenni, mint folytatni az igehirdetést (akkoriban így nevezték, amit művelt). Nem félt szavai következményétől, bár igyekezett óvatoskodni, de ha elkapta a hév, könnyen kilépett a keretből. Jó tanár volt vagy sem, akkoriban egy szépasszony elismerőn, egyszersmind vádlón úgy fogalmazott: beviszel bennünket az erdőbe, azután egyszerre csak otthagysz! Ami azt illeti, az erdőben nem te szabod a rendet, a fák föléd nőnek, könnyen elveszel közöttük. Manapság már úgy gondolja, a fák árnyékában kiderülhet, mit érsz, ott nagy hangon csak az ostobák kerepelnek. Fölismerte azt is, ha többen jártok a sűrűben, aligha várja mindenki kalauzolásod. Te sem hívsz magaddal mindenkit.  Szóval, kaland az erdőben, jobb, ha éppen, hogy sejteted, hol ér véget a járt út, kik várhatnak a fák alatt, mert ott már különben sincs térerő… A sok szereplés mellett tomboló szerelem uralta a tanerő életét, így azután egyébre már nem is jutott idő, erő se nagyon maradt. Egy alkalommal végzősök hívták meg búcsúvacsorára, és ez elől nem tudott kitérni. A vacsoraasztalnál a diákok között ült, a tantestület a főasztalnál. Köztük egy asszony is, az egyik professzor felesége, aki annyira mereven viselkedett, mintha lenézőn tekintene a jelenlévőkre. Már jóval elmúlt éjfél, amikor a társaság rendje föllazult, többen az utcára vonultak, a langymeleg, barátságos nyári éjszakába. Egy mára bizonyára „beérkezett” végzős szegődött mellé és kifogyhatatlan buzgalommal érdeklődött tervei felől. Mert szerinte ideje a tanerőnek megkomolyodni, tudományos dolgozatot írni, s ezáltal előrekapaszkodni a ranglétrán. Igyekezett volna lerázni alkalmi tanácsosát, de az nem tágított, így aztán a tanerő tűrte, hogy ez egyszer neki hirdetnek Igét. Az asszonnyal később többször találkoztak, de érdemben nem beszéltek, bár tudta róla, hogy valami vezető nővér lett a térségben, sőt egy különös területen dolgozik: haldoklóknak segít békében távozni. Merevsége utóbb már föl sem tűnt, mígnem egy újabb fordulat által megtudta: gyermekkora néhány évét egy hortobágyi munkatáborban töltötte a szüleivel, mint büntetett személy (az apja) hozzátartozója. Hajdanában igehirdető hősünket ekkor már régen leléptették a katedráról, a sajtómunkások kenyerét ette. Mert érdekelte a kitelepítettek története, meghallgatta a zárkózott asszony elbeszélését és újfent tapasztalhatta, milyen könnyű látszat szerint, ostobán ítélni.
 
– a fennkölt Tudomány látszat szerint emelkedett művelői valójában úgyannyira kiszolgáltatottak a Sors szeszélyes fordulatainak, mint mi, gyarló emberek. Teller Ede a Los Alamoson folyó atombomba-előállítás idején, különösebb előzmény nélkül egy alkalommal javaslatot tett az ellenséges német birodalom frontvonalaktól távol élő lakosainak megmérgezésére. Az élelmiszerük által. Neumann Jánost fölkérték, vegyen részt az atombomba bevetése előtt alakult „célpontkijelölő bizottság” munkájában, amely végül Hisroshima és Nagasaki mellett döntött. A két óriás a magas Tudomány művelésére szerződött, majd egy váratlan, bár munkaterületükből következő sorsfordulattal bekerültek az amerikai atombomba előállítói közé. Onnantól egyenes út vezetett részt venni a gyilkoló gépezetben. Igaz, emelkedett magasságban, de mégis. A Háború kegyetlen, még a jók oldalán is. „Az atombomba – hangsúlyozza egy Hirosimáról és Nagaszakiról szóló japán tanulmány – a tömegmészárlás eszköze.” „A nukleáris fegyver a totális pusztulás eszköze. Amit ez a két város megtapasztalt – idézi R. Rhodes Az atombomba története című könyvében – az emberiség lehetséges megsemmisülésének nyitófejezete.” A bombázások óta eltelt majd 70 év, de a kérdésekre még (vagy már?) nincs válasz. Az emberiség tudományos csúcsain és alant is, mással foglalkoznak. Pedig olyan felhőtlenül indult minden, amikor elkezdődött a látható világ alatti tartomány, az elemi részecskék világának föltárása… Az emberi elme diadalútja. Akkor még senki sem gondolta, mindeme Nobel-díjakkal kísért nagyszerűség – tömeggyilkosságba torkollik.       
 
mit árt neked a Nyugat? Hisz összefut
Minden térképen Nyugat és Kelet:
Feltámadáshoz a halál vezet.
          (részlet John Donne verséből, Vas István fordításában)
Ezt a néhány sort idézte magyarázatul Oppenheimer, az atombomba projekt menedzsere Groves tábornoknak, a vállalkozás parancsnokának kérdésére: miért a Trinity (Szentháromság) elnevezést adta a bomba tesztelésének?  
 
– ha egyáltalán lehet értékelni egy emberi életet, akkor lehetőségei felől tehetjük meg. Mennyiben használta ki a halandó testi/lelki adottságait, életkörülményeit? Ennek tárgyilagos megítélése azonban emberi nézőpontból szinte lehetetlen, még egy hozzánk közel álló egyén pontos körülményei és személyi adottságai ismeretében is. Ehhez az Angyal emelkedettsége szükséges, aki képes áttekinteni, összképet alkotni, belülről is látni a halandót, s mégsem veszik el a részletekben. Embertársai közül talán a Költő, az elkötelezett Szerető és a Látó tud mindebből valami kicsikét megvalósítani. Azután, hogy megérti-e valaki és fontos-e még az a földieknek…
 
– szép halál, könnyű halál. De mi, még darabig itt maradók, csak kívülről ítélünk. A távozó van belül – és egyedül.      
 
– lehet, orvgazda leszek, ha seprűt veszek néhány száz forintért. A seprűt csak akkor tudnám megvenni, ha a munkavállaló megszerzi, majd nekem eladja. Láttam ugyanis a minap, amint egy vadiúj sárga seprűt vitt az egyik lakónak, aki szótlanul átvette, eltette. Üzentem a dolgozónak, vevő lennék én is, de mint a közvetítő a fejére mutogatva jelzi: nem érti! Kérdem a közvetítőt, mivel foglalkozik ez a rendes ember, civilben is seper? Ja, bólint, a KKIV-nél dolgozik, onnan a seprű, csippent a szemével. Értem már, bólintok én is, elvégre így működik a világ, főállásban seper, mellékesen seperőt árul. Illetve nekem nem akar eladni. Bizalomhiány, összegzem a tényállást, másnak igen, de nekem nem seper. Jelzem, időközben tettem még egy kísérletet, meghosszabbítva a tranzakcióra való szándékomat: holnap még vevő lennék. Bár a közvetítő a fejére mutogatott, mondván – a seprőbeszerző zugárus nem érti az ajánlatot. Korszerűtlen, élhetetlen flótás. Bezzeg tiszta kezű milliárdosaink, már az induláskor tudták, mit kell tenni! 
 
– megláthatod, ha észreveszed, az áldott Jó egyben Szép is, az istentől, embertől teremtett Szép – akár Jó is lehet. Ha az. De ha a széplány boszorka, a jófiú mulya, az erdő szépe gyilkos galóca, a bájos mosoly mögött számító kígyó lapul, az ijesztő képű hadfi együgyű szívét leplezi, az uzsorás gyermekeinek gyűjt, a reverenda kéjsóvárt takar, a megejtő arcú politikus hataloméhes csaló, akiben hittél, meglopja bizalmad – akkor? Ilyen az Ember, mondják megértőn – sokféle. Hiába a tiltás: meleget és hideget egyszerre ne fújj! Szép és jó, mégis mindig összetart, mint egykor volt – a Teremtés idején. Azóta persze szétcsúszott az embervilág, s hogy egyszer újból egymásra leljenek – még lehetőségük is csak hajnali remény… Igaz, mit az Úr ültetett, leveles ág, növekedhetett volna tovább, lehetett volna termése gazdag virágzatú – de az Ember letért az útról. Indoka sötét titok, jövője homály. 
 
– egykor a vallási eszmék jelenléte volt a globális elem a köznapokban, attól szárnyalt a lélek. Manapság földhözragadt mindennapjainkban globális elem a pizza, a mobil, meg a többi kütyü. Rémisztőn nagy különbség a korábbiakhoz képest. Az okos telefon csak eszköz, az isteni lény eszméje kihívás – mérkőzz meg érte magaddal!
 
   
 
 
traser.jpg
Tráser László 1940-ben született Szegeden. 1967-től 1993-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék filozófia- és etika-oktatója volt. Ezzel párhuzamosan oktatott a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Radnóti Miklós Gimnáziumban és másutt. 1993 óta főként újságíró, jelenleg a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának külső munkatársa. Számos közéleti publikáció szerzője a legkülönbözőbb újságokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.