Tráser László
Cédulák (27.)
– kicsit több, mint száz évvel ezelőtt történt, hogy − amit elsüllyeszthetetlennek hittek − a Titanic mégis elsüllyedt, éppen első útján, miután összeütközött egy jégheggyel, 1912. április 14-én éjjel. Egy hónap és két hét múltán pedig, 1912. május 26-án Fiumében megszületett Csermanek János, aki később a nevét Kádár-ra változtatta. (Apám is ebben az évben született, idén éppen száz éves lenne.) Mi, akik Kádár országlása idején eszméltünk, nem tekintettünk előre, nem néztünk a Jövőbe. Számomra évtizedekig változatlannak látszott a világ. Annyira, hogy amikor megkezdődött a földindulás, készületlenül ért. Nem hittem benne… Még hogy a legyőzhetetlen Nagy SZÚ csak úgy feláll és kisétál Magyarországról?!?! Mi végre? Ki kényszerítené? Kiskunmajsán például sokan sírtak, amikor kivonultak Ivánék. Mert náluk tankmotort lehetett vásárolni egy marmonkanna pálinkáért, 5 forintos órabérért dolgoztak a katonák a földeken, a parasztok marhát hizlaltak, almát, meggyet, szőlőt termesztettek, pulykát, kacsát, libát, disznót tartottak, azután jó pénzért eladták a ruszkiknak. Mindenki jól járt. Ivánék ugyan néha kézigránáttal fogtak halat a parányi halastóból, pár fel nem robbant eszközt ott felejtettek a parton, majd másnap letagadták, hogy az övék lenne − de különben „aranygyerekek” voltak. Kádár után mindez véget ért. Most megjelent Huszár Tibor többedik könyve Kádárról. Számomra szinte le nem tehető olvasmány. Bár utóbb egyértelműen megállapítottam: megfekszi a gyomrom, nem való már nekem ilyen tömény, ilyen komoly adag Kádár országlásából.
– végre valami igazi példázatot találtam „a Kor falára”. Íme, néhány sor a Kulturális kézikönyv-ből, amelyet amerikaiak készítettek afgán katonák számára: Ne tekintse támadásnak, ha felesége hogylétéről érdeklődik a koalíciós partner. Válaszolja neki azt, hogy az afgánok nem tárgyalják ki női rokonaikat. Az afgán védelmi minisztérium által kiadott kézikönyv elmagyarázza, hogy a külföldiek a fényképezést és a kacsintást sem megalázásnak szánják, és nem kell túlzásba esni (fegyver után kapni!) egy káromkodás, vagy dühös kézmozdulat miatt sem. Hasonló tájékoztatást kapnak persze a NATO-katonák is koalíciós partnereikről, tehát az afgánokról. Történik mindez az afgán háború több mint három évtizedes históriájának idei esztendejében. Civilizációk ütköznek mindig. 2012-ben is. A „másság” szépsége és hasonló eszmeiségű lózungok itt édeskevésnek bizonyulnak. Amiként a hal helyett a halász-háló ajándékozása. Azok az afgánok, akik lőnek a fényképészre, persze nem azonosak azokkal a kabuliakkal, akik már megszokták az idegeneket. Köztük a magyar katonákat.
– megint Huszár Tibor most megjelent könyve a 100 éve született Kádár Jánosról. Címe is kifejező, igaz minden politikusra: A hatalom évei 1956-1989. Személyesen soha nem láttam Kádárt. Tudomásom szerint csak egyszer járt Szegeden, még a ’60-as évek elején, akkor sem igazán tehetett rá jó benyomást a város − és nem csak a Csillag-börtönbéli emlékei miatt. A szerző egyetlen helyen említi meg „a megyei főispánként regnáló” Komócsin Mihályt, az MSZMP Csongrád megyei első titkárát, akit párhuzamba állít a Brusznyai Árpád kivégzését követelő és azt 1957-ben el is érő Pap János Veszprém megyei első titkárral. Ezek ketten „pokróc modorukról híresültek el”, teszi hozzá H. T. (Jelzem, Pap János megyei KISZ-titkára most is bent ül a Parlamentben. Gazdaság-politikus. Esze ágában sincs emlékezni egykori főnökére.) Átolvasva ezt a Kádár-könyvet, pontosan megmutatkoznak annak a ma sokak által idealizált rendszernek a nyomorúságos oldalai. A tudatlanul, képzetlenül magas, nagyon magas posztokra felemelkedett káderek bunkósága. (Nincs más szó, nem érdemes már púderezni.) Kádár János mélységes szerénysége, ami persze ugyanúgy kőkeményen gyakorolt hatalommal és mindenáron történő akarat-érvényesítéssel párosult, mint ha éppen ki kellett volna függeszteni az arcképét minden állami intézményben (lásd a szovjet blokk akkori összes országát, vagy éppen Jugoszláviát). Nálunk a Párt első titkára nem kapott semmilyen „extrát” és a káposztás cvekedli meg grízes tészta maradt kedvenc étele a hatalom csúcsán is; tévét már csak uralkodása végén nézett − de a szava akkor is törvény volt minden helyzetben. Ameddig a megtorlás, majd a konszolidáció tartott (a korszakhatár 1963) a pártapparátusban megtűrte, sőt „használta” a névtelen helytartókat, akik uralkodhattak akár egész megyék fölött is, akár „modern” tartományurak. Kádár szépirodalmat ismerő, olvasott ember volt, bizonyítja ezt H.T. könyve is. Amiért kinevezte, alkalmazta és megtartotta azon elvtársait, akik a rémület és a szorongás eszközeivel uralkodtak a kezük alá juttatott területek fölött, abban benne volt egyrészt a bosszúvágy, másrészt a félelem az ’56-ban forradalmat kirobbantó népe iránt és népétől. De a politikát mindig is odafönt, az ő szobájában alakították. Helytartói itt lent nem kaptak ilyen feladatot. Huszár Tibor Kádár-monográfiájának főhőse, hazánk 33 évig korlátlan ura, ha tehette, nem is foglalkozott mással, mint személyes hatalma megtartásával, Moszkva szándékainak hol kiszolgálásával, hol tompításával, s a vélelmezett forradalmi erők (nagyipari munkásság, Budapest lakói) „kezelésével”. A Vidék? A tsz-parasztok jobban élnek, mint a városi munkásság! Ez a gondja.
– Tiszatáj-ügy. Egy fejezet H.T. könyvében. 1986 nyarán robbant a költői bomba, amikor a szegedi irodalmi folyóirat közölte Nagy Gáspár versét. Jóllehet csak egy vers volt, s ugyan mit ér egy vers? Forradalmat nem csinál! Ennyire féltek odafönt mégis? Egy verstől? Vagy éppen Őt, hazánk mindenható urát teperték le démonai, akiknek szellemalakjai, Rajk László és Nagy Imre élete végén folyvást előbukkantak múltjából és rámeredtek a bitófáról? Örök nyár; elmúltam kilenc éves… NIncs sehol / egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI… Mit ér tehát egy vers? Fegyver? Gyerekség. Kádár beteges félelmei a nem feledhető múlttól, tulajdon múltjától. Bűneitől. És hiába mondanák neki (ha meg merészelné nevezni démonait), hogy „parancsra tetted” − önmagának nem tud felmentést adni. Erkölcsös ember? Huszár Tibor szerint számára a közerkölcs az eszme, a párt védelme. Ez pedig megkövetelte az ellenség likvidálását. A magánember gyilkost kiált és évtizedekkel később is felriad álmából. Kádárral valami hasonló történ(hetet)t. A vers számára azt mutatta, szörnyű titkait nem védi már semmi, íme, egy ismeretlen gyerek kiáltja rá a Halált. Hiába titkolta, semmisítette meg a dokumentumokat, mindent tudnak! Ezért robbant föl, ezért követelte a Tiszatáj „elzárását”. H.T. a Politikai Bizottság ülésén, Kádár fékezhetetlen indulatú, jegyzőkönyvbe mondott szavaival igazolja állítását, nincs ok kételkedni. A betiltás okául a városi legenda akkoriban nem is erre a néhány sorra gyanakodott. Többen tudni vélték, Pozsgai Imre írt egy dolgozatot a Tiszatájba, aminek megjelenését akadályozandó tiltották volna be a lapot, és mellékesen Nagy Gáspár versét is hozzácsapták. Szóba jött a Pozsgai, Aczél György, Berecz János közötti ellentét, az ő háborúskodásuknak esett áldozatául a Tiszatáj. Azt akkoriban nemigen tudtuk elképzelni, hogy Kádár elé kerüljön egy Tiszatájban közölt vers. A Huszár Tibor által idézett dokumentumok szerint tévedtünk. A jegyzőkönyv szerint, először Berecz hozta szóba a Politikai Bizottság ülésén Nagy Gáspár versét. De neki vajon ki szólt erről, mert róla sem tételezhető az elmélyült Tiszatáj-olvasás. Miként valaki azt is kitalálta és megbízottjai által elterjesztette, hogy Pozsgai írt egy dolgozatot… a kádári udvartartás homályos mélységei. És megint a démonok árnyai.
Tráser László 1940-ben született Szegeden. 1967-től 1993-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék filozófia- és etika-oktatója volt. Ezzel párhuzamosan oktatott a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Radnóti Miklós Gimnáziumban és másutt. 1993 óta főként újságíró, jelenleg a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának külső munkatársa. Számos közéleti publikáció szerzője a legkülönbözőbb újságokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.