Tráser László
Cédulák (23.)
– James Joyce: Ulysses. Magyarul először 1947-ben jelent meg, amikor még minden lehetségesnek látszott, majd szinte órák múlva 1949-ben, a Rajk-perrel mi
nden remény elveszett. (Muszáj ideírnom, hogy az általam használt ketyere, amin kopogok, standard szókészlete nem ismeri a Rajk-per kifejezést, amit jelzés-értékűnek vélek.) Ezután nem az Ulysses, de az SZK(B)P rövid történetét ontották a nyomdagépek, amit Sztálin generalisszimusz jegyzett. A rövidítést fölösleges lenne feloldanom, legyen elég annyi, hogy „a” Párt volt, aminek vezére a jelszó szerint, uralta a világ egyhatodát. Szóval az Ulyssesnek akkor befellegzett. Majd egyszeriben, hipp-hopp, elkövetkezett 1974 esős nyara és néhai Koncz Jánossal, az MSZMP akkori Csongrád megyei ideológiai főnökével majdnem egyszerre léptünk be a könyvesboltba, megvásárolni a könyv új kiadását. Különösebbet nem beszéltünk, de a kék borítós vaskos kötetet megszereztük. Akkoriban ez könyv sláger volt, 50 (!) ezer példányban nyomták ki és néhány nap alatt, elkapkodtuk. Kemény 78 Ft-ért mérték, vittük, mint a cukrot. Ismét elrohant néhány évtized, és a mostani elvadult nyár közepén, több helyen is olvastam: újra kiadták. Ezúttal nagyméretű, tekintélyes küllemű könyv formájában jelent meg, amelyet az 1974-es mű fordítója, Szentkuthy Miklós szövegének felhasználásával, a Magyar James Joyce Műhely készített. Magán ügy, de azt a 78 forintos kiadást büszkén hazavittem, mint leendő Ulysses-olvasó, ám sajna, néhány rövid próbálkozás után letettem. A próbán elbuktam, képtelen voltam elolvasni. Most 4.500 Ft helyett, némi kedvezménnyel jutottam hozzá, és elárulták: a bolt készletének kis töredéke kelt el. Viszont ez a kiadás olvasható, bárhol kezdhető és folytatható, elismerés Kappanyos András fordító és utószóíró, valamint munkatársai részére. Már régen nincs kinek dicsekednem, hogy akár JJ olvasó is lehetnék, ha bírnám idővel, meg főként annyira érdekelne a szöveg, hogy erre fordítanám maradék, gyorsan fogyatkozó erőm. Amiért jó lapozni, azt Hamvas Béla véleményével igazolom „Az Ulysses, mint maga a szerző mondja — minden. Tragédia, regény, szatíra, komédia, eposz, filozófia. Szintézis. Az egész világ, a maga rendezett rendszertelenségében, vagy rendszertelen rendezettségében, felbontva, összefoldozva, ahogy egy hétköznapi ember agyán átcsurog. Felidéz átélt, olvasott, hallott gondolatokat és képzeteket, aztán eltűnik, de nem nyomtalanul, mert újra feltűnik, mint szín vagy részlet, vagy ha szín és részlet volt, mint mozgatóerő vagy központi probléma.” Eddig Hamvas, és itt akár véget is vethetnék a könyv széljegyzetének, ám még valakiket ide kell citálnom. Szerb Antal bájos iróniával, de élt a gyanúperrel és a blöff minősítő jelzőt is megemlítette, bár hozzáfűzte: halottakról jót vagy semmit. Nádas Péter pedig az európai kultúra irtózatos robajjal történő összeomlását vizionálta JJ Ulyssese kapcsán, igaz 1978-ban, amely megállapítás igazságát, az általunk is átélhető művészeti látvány azóta csak erősített. Magyarán, Ady úr látnoki szavával: minden egész eltörött. Már régen, akár 100 éve is lehet. Igaz, tavasszal beszélgettem egy tűzzománc készítő művésszel, aki állította: az internet segíti az egységesülést, lévén egyidőben látható, ki mit készít. Számomra Arany balladái aligha fölülmúlhatók, Ady költői képei és Istennek hála, még hosszan sorolhatnám, akár a Halotti beszédtől kezdve kincseinket, amelyeket mert lefeledünk, nincsenek nekünk. Akkor mi végre JJ? Az Ulyssesben tényleg elárult valamit abból, ami utána, mint műalkotás, teszem azt irodalom formájában, leginkább bekövetkezett. De, mint már Platón jelezte, a Világ nem múlik el, mert felettünk lebegnek az Égben, eme általunk látható, megélhető árnyképek valói, az árnyékok okozó Ideák. Úgy is mondhatnánk köznapian, Isten még mindig örömét leli az Emberben. Akkor meg szüret, Felebarátim!
nden remény elveszett. (Muszáj ideírnom, hogy az általam használt ketyere, amin kopogok, standard szókészlete nem ismeri a Rajk-per kifejezést, amit jelzés-értékűnek vélek.) Ezután nem az Ulysses, de az SZK(B)P rövid történetét ontották a nyomdagépek, amit Sztálin generalisszimusz jegyzett. A rövidítést fölösleges lenne feloldanom, legyen elég annyi, hogy „a” Párt volt, aminek vezére a jelszó szerint, uralta a világ egyhatodát. Szóval az Ulyssesnek akkor befellegzett. Majd egyszeriben, hipp-hopp, elkövetkezett 1974 esős nyara és néhai Koncz Jánossal, az MSZMP akkori Csongrád megyei ideológiai főnökével majdnem egyszerre léptünk be a könyvesboltba, megvásárolni a könyv új kiadását. Különösebbet nem beszéltünk, de a kék borítós vaskos kötetet megszereztük. Akkoriban ez könyv sláger volt, 50 (!) ezer példányban nyomták ki és néhány nap alatt, elkapkodtuk. Kemény 78 Ft-ért mérték, vittük, mint a cukrot. Ismét elrohant néhány évtized, és a mostani elvadult nyár közepén, több helyen is olvastam: újra kiadták. Ezúttal nagyméretű, tekintélyes küllemű könyv formájában jelent meg, amelyet az 1974-es mű fordítója, Szentkuthy Miklós szövegének felhasználásával, a Magyar James Joyce Műhely készített. Magán ügy, de azt a 78 forintos kiadást büszkén hazavittem, mint leendő Ulysses-olvasó, ám sajna, néhány rövid próbálkozás után letettem. A próbán elbuktam, képtelen voltam elolvasni. Most 4.500 Ft helyett, némi kedvezménnyel jutottam hozzá, és elárulták: a bolt készletének kis töredéke kelt el. Viszont ez a kiadás olvasható, bárhol kezdhető és folytatható, elismerés Kappanyos András fordító és utószóíró, valamint munkatársai részére. Már régen nincs kinek dicsekednem, hogy akár JJ olvasó is lehetnék, ha bírnám idővel, meg főként annyira érdekelne a szöveg, hogy erre fordítanám maradék, gyorsan fogyatkozó erőm. Amiért jó lapozni, azt Hamvas Béla véleményével igazolom „Az Ulysses, mint maga a szerző mondja — minden. Tragédia, regény, szatíra, komédia, eposz, filozófia. Szintézis. Az egész világ, a maga rendezett rendszertelenségében, vagy rendszertelen rendezettségében, felbontva, összefoldozva, ahogy egy hétköznapi ember agyán átcsurog. Felidéz átélt, olvasott, hallott gondolatokat és képzeteket, aztán eltűnik, de nem nyomtalanul, mert újra feltűnik, mint szín vagy részlet, vagy ha szín és részlet volt, mint mozgatóerő vagy központi probléma.” Eddig Hamvas, és itt akár véget is vethetnék a könyv széljegyzetének, ám még valakiket ide kell citálnom. Szerb Antal bájos iróniával, de élt a gyanúperrel és a blöff minősítő jelzőt is megemlítette, bár hozzáfűzte: halottakról jót vagy semmit. Nádas Péter pedig az európai kultúra irtózatos robajjal történő összeomlását vizionálta JJ Ulyssese kapcsán, igaz 1978-ban, amely megállapítás igazságát, az általunk is átélhető művészeti látvány azóta csak erősített. Magyarán, Ady úr látnoki szavával: minden egész eltörött. Már régen, akár 100 éve is lehet. Igaz, tavasszal beszélgettem egy tűzzománc készítő művésszel, aki állította: az internet segíti az egységesülést, lévén egyidőben látható, ki mit készít. Számomra Arany balladái aligha fölülmúlhatók, Ady költői képei és Istennek hála, még hosszan sorolhatnám, akár a Halotti beszédtől kezdve kincseinket, amelyeket mert lefeledünk, nincsenek nekünk. Akkor mi végre JJ? Az Ulyssesben tényleg elárult valamit abból, ami utána, mint műalkotás, teszem azt irodalom formájában, leginkább bekövetkezett. De, mint már Platón jelezte, a Világ nem múlik el, mert felettünk lebegnek az Égben, eme általunk látható, megélhető árnyképek valói, az árnyékok okozó Ideák. Úgy is mondhatnánk köznapian, Isten még mindig örömét leli az Emberben. Akkor meg szüret, Felebarátim! – Olimpia. Az ókori görögök játszottak ilyet először. Gondolom szellemi, kulturális előbbre-valóságukat mutatta a Játékok méltósága, barbár szomszédik fölött. Az idő alatt nem háborúztak! És a résztvevők, az olimpikonok kiléptek az egyébként át nem hágható társadalmi ranglétra hatálya alól, mindenki annyit ért, amennyi sikert a Játékokon elért. Ó, a liberális demokraták azóta is vágyott ideája… Érj annyit, amennyit teljesítesz! Mit tudnak a mai London 2012 versenyzői minderről? Vélhetőn keveset, alkalmasint és konkrétan semmit. De sportolói élményük, tapasztalatuk mégis ilyen irányba ösztökélheti szemléletüket, mondom gyermeteg hittel. Mintha a „jugoszláv” családok nem robbantak volna szét napok alatt egymást megölő szerbekre, horvátokra, bosnyákokra… Mégis reménykednünk kell a résztvevők demokrácia élményében, elvégre megélték mindezt…
– az egész ott van elrontva, hogy nem én írok rólad, hanem te rólam, vélem hallani Halász Mici síron túli szavait. De ez csak önmentő gonoszkodás, mert valójában Mici itt maradt velünk, távozta ellenére, élete után is. Halász Miklós Szeged legújabb kori történetének most már mindörökké részese marad, és ezen nem változtatnak a következő évtizedek sem. Ha volt ennek a városnak valóságos ismerője, aki nem a szövegek, hanem a köznapi valóságban ismerte az itt élők gondjait, örömeit, Ő volt az. Előttem a kép, amint nagy barna vagy kék spirál füzetei egyikéből, órákon át, nem szűnő zsurnaliszta teremtőerővel diktált Hernádiné Katikának. Egyikük sem fáradt el a munkában. Ismerte az olajos ügyeket, a Város mindenkori vezetőinek viselt dolgait, a művész világot, s persze amennyire ezt tehette, az alvilágot. Hat évvel ezelőtt, alig 60 évesen, akkoriban úgy tudtuk, meglehetős rejtélyes körülmények között eltűnt közülünk, az Örökkévalóság irányába távozott. Szegényebbek lettünk hiányától. Emberszeretete, megértő mosolya is nagyon hiányzik. Igaz ember volt.
– fahangú tücsök muzsikás. Lenyűgöző hangerővel s főként kitartással. Jó tudni hogy megvagy, és éjszakai nyugalomra pökve, húzod rendületlen, kivált úgy éjjeli 1 után, amikor itt a mi fertályunkon, tiéd a pálya egészen. Már hogy a tücsök lánykák bolondulnak–e utánad vagy sem… de hiszen oly ingatagok lehetnek a te fajtádból is, miként a szépséges ember-lányok. Te csak tarts ki, és húzzad, amikor idejét véled. Hanem azért legyen erőd s időd, győzelmed learatására is!!! Ügyelj rá, mert a hegedélés fontos, de a beteljesülés, ami utóbb következik – végül is azért teszed! Tévedek? Öncélú művészféle vagy?
– mint rejtélyes fölbukkanó, egyszer csak ott volt váratlanul, magával hozva a titkokat. Három színe van, s még így, utcára kicsapva, éhesen, girhesen is Macska egészen. Narancs-szín, fehér és barnás. Talán sziámi lehet, de egyetlen tiszta perc sem igen adódott, mikor szemtől-szembe figyelve, méregettük volna egymást. Falatka táplálékot is csak egyszer juttattam részére. Azóta visszajár. Ha egy gazdagabb világban élnék, boldogan vállalnám társul. Amikor mint szfinksz lefeküdt, mellső lábait előrenyújtva, pompás, hosszú sötét farkát maga mögé fektetve, méltóságot sugárzott. Ezt az erkély alá járó fajtárs kosztosokkal összevetve, egyértelműen állíthatom. Szívem szerint boldogabb jövőt remélek számára és gyakori látását magamnak.
– látásrontó szemüveg. Egy újabb vallási bigottságot jelző őrület, netán nyomorult, esendő védekezés a világ sodró árja ellenében. Ortodox zsidók viselnek ilyet Izraelben tömegével, hogy ne vegyék észre, ne lássák a kihívóan öltöző lányokat. Vezeklő szerzetesek viseltek (s teszik ma is) szúrós, a bőr alól vért serkentő szőr- vagy szöges övet a csuha alatt. Fanatikus keresztények korbácsolják véresre testüket, keresztre szegezve magukat (látszólag, de emelkedettség nélkül, ezért csak élethűn) másolva Jézus szenvedését. Ám aki a való világban él, tudja, milyen rettenetes feszültségeket, gyomorszorító görcsöket élünk át a húsvéti misztériumok nélkül is. És egy idő után arra is ráeszmélünk: nem szükséges szándékkal gerjesztenünk fájdalmainkat, rontani testünket, történik az magától is, gyorsabban, mint szeretnénk.
Tráser László 1940-ben született Szegeden. 1967-től 1993-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék filozófia- és etika-oktatója volt. Ezzel párhuzamosan oktatott a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Radnóti Miklós Gimnáziumban és másutt. 1993 óta főként újságíró, jelenleg a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának külső munkatársa. Számos közéleti publikáció szerzője a legkülönbözőbb újságokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.