Tráser László
Cédulák (20.)
– végiggázoltuk a hőségnapokat. Minden nap számoltam, mi van még előttünk, kibírjuk-e épségben? Hajdanán a töltésoldalon, ha forrón tűzött a nap, lementünk a Tisza-parti ártéri erdőbe. Öreg fűzfák, korhadt törzsükben hatalmas üregek, de jobb volt közöttük nem kutakodni. Százados lombkoronájuk odafönt összeért, alattuk az agyagos ösvény mindig hűvös maradt. Kicsit félelmetes volt a fák alatti félhomály a kisfiúnak, még sok évvel később is. Itt a madarak is hallgattak, de a harkály néha váratlanul, éles hangon felrikoltott. Jobb volt az erdőn kívül, az áldott Tisza-parton. Ha kijutott az erdőből, irány a kőgát, ott, ha forrók is voltak a terméskövek, a hullámok hűsítettek, a köveket felborogatva pedig vadul menekülő, égővörös férgek kerültek hirtelen világosra. Nem volt elég bátor, hogy kézzel kifogja, és horogra tűzze őket, ezért csak nézte, amint eltűnnek más kövek alatt. Itt elfelejtette, visszafelé is át kell menni az erdőn, azzal sem foglalkozott, milyen kevés ennivaló várja majd otthon és amint hazaér, vízért küldik az utca végében lévő kúthoz a kannával. Most boldog volt, kimerészkedett a kőgát végébe, és ahol az aranyló hullámok halk zúgással örvénylettek a köveknél, óvatosan belemerült az áttetsző vízbe. Horgonynak ott voltak a kövek, azokba kapaszkodva kicsit sodortatta magát az árral, majd a kőgát öblébe fordult és kezdődött a játék elölről. Olykor zöld páncélú rákot látott, de azt sem merte megfogni. Akkoriban így szökellt vele a nyár, még a legnagyobb forróság idején is játékosan.
– Corfe Castle angliai falu lakói traktorokkal akarták eltorlaszolni az utakat, így akadályozva meg, hogy a magyar Veres Richárd az olimpiai lánggal keresztülfusson a településen. A falubeliek azért tiltakoztak a magyar kickbox-bajnok megjelenése ellen, mert a település egyik lakója ellen egy marketinges cég összeomlása miatt eljárás folyik Budapesten. A falusiak szerint az angol férfi hónapokat töltött, szerintük borzalmas körülmények között magyar börtönben. Mellesleg Kassai Viktort nagy tapssal fogadták az olimpiai lánggal az angolok, elvégre nem adott meg egy ukrán gólt – ellenük.
– Ciarán Tobin vezető ír biztosítási ügynök 12 évvel ezelőtt, miután előzés közben nagy sebességgel kisodródott az úttestről Leányfalun, a járdán halálra gázolt két testvért, egy öt- és egy kétéves kisgyereket. Tobin egy fél év múlva, félmillió forint óvadék ellenében, legálisan távozott Magyarországról. Később távollétében három év szabadságvesztésre ítélték. Az ír legfelsőbb bíróság idén júniusban jogerősen is elutasította a férfi kiadatását Magyarországnak, azzal az indokkal, hogy fordított esetben magyar állampolgár sem lenne kiadható Írországnak. Az EU „egyeztet” a felek között. (Normális?)
– folytatni akarják nyolcezer kilométeres útjukat azok a magyar lovasok, akiket állatkínzás vádjával őrizetbe vettek Svédországban, majd szabadon engedtek a vád ejtése után – mondta el a lovasok egyike. Csepin Péter, a várpalotai székhelyű „Bakonyi Poroszkálók” Hagyományőrző- és Sport Egyesület vezetője beszámolt arról, hogy társával és két lovukkal már négy napja pihentek a svéd Amal városban, amikor az egyik ló lábán duzzanat keletkezett, azt kezelték, majd állatorvost is hívtak, amikor egy állatvédő feljelentése alapján a rendőrség magánfogdába vitte őket. Néhány nap múlva ejtették velük szemben az állatkínzás vádját. (Normális?)
– hontalanná tettek idén tavasszal a Felvidéken egy századik születésnapját ünneplő, még a Monarchiában magyar állampolgárnak született tanítónőt, elvéve mostani (szlovák) állampolgárságát, miután nyilvánosan bejelentette, hogy a közel-múltban felvette (visszavette egykori) magyar állampolgárságát. A magas EU ebben az esetben hallgatott, mondván, ez a tagállam belügye. Belügy, ahogyan belügy a baszkok, katalánok, a szorbok, az ausztriai szlovének, a lipovánok kellemetlen létezése – föl sem lehet sorolni az ősbűnnel, a nemzeti kisebbség Káin-bélyegével e világra született, gyakran mindenétől megfosztott, kisemmizett szórványban élő kisnépeket. Akik azt hitték, mindezt majd az EU-tagság megoldja, naiv idealistának bizonyultak. Nem akarnak megoldani semmit Brüsszelben, semmit, ami kényelmetlen. Ők pusztán továbbra is jól akarnak élni, ahogy megszokták hosszú évtizedek óta. Igaz, ezt az életnívót egyre nehezebben tartják fenn nekik a kormányaik. A világképük pedig oly ismerősen „elavult”, „előítéletes”, mint az mifelénk megszokott. Csak mi szegények voltunk mindig, s maradtunk máig is.
– milyenné változnál szíved szerint? Ha kérdené mögötted az Angyal, tudnál-e válaszolni? Lennél inkább szebb, mint jó? Szörny, aki a sötétben rémiszti az embereket? Lennél fiatal, erős, megtorlója minden sérelmednek? Gazdag! Egészséges! Végre minden lányt, fiút, aranyat, gyémántot, örömet megvehetnél – magadnak! Elbírnád a súlyukat? Legyintesz, elvégre egyszer élünk, ha nem bírnám, kiterítenek úgy is… De (ha még nem mondtam volna:) kívánságod által nem lehetnél sem fiatalabb, sem öregebb és maradnod kellene ott, ahol vagy. Így is viselni tudnád teljesült kívánságaid terhét? Mert azt sem feledhetnéd, honnan lettél az, akivé lettél. Így is vállalnád? Netán csak annyit kérnél az Angyaltól: enyhítse kissé ismerős gyötrelmeid… meglehet.
– időnként elnyomja cirpelését az autók dübörgése. Ráadásul napok óta ugyanazt a nótát húzza, nincs semmi változatosság a ciripelésben. Mintha már az őszt idézné, amely, ha akarja az Ég, eljön, mint a szemvillanás. Még itt a nyár, de látod amottan a téli világot… Petőfi már akkor tudta, az Idő gyorsabban múlik, mint szeretnénk. Mire elmélyednénk egy évszakban, már vége is… Közben a tücsök csak húzza régről ismert, dallamtalan muzsikáját. Mégis jó hallgatni.
– a The Sun angol bulvárlap vezető híre: egy 97 éves budapesti férfit gyanúsítanak háborús bűnök elkövetésével. 1944-ben Kassáról irányította több mint 15 ezer zsidóember deportálását Auschwitzba. Azóta eltelt 68 év, de még akadnak szemtanúk és följegyzések is. A férfi évtizedekig élt Kanadában, az utóbbi időben költözött vissza Budapestre. Ilyen a Sors, mondhatnánk töprengőn, félretolva az azonosítás kételyeit, melyeket vélhetően majd az ügyészség fog tisztázni. Azt viszont a történészeknek kellene megválaszolni, miért nem találnak a román Antonescu tábornok Vasgárdájából, Jozef Tiso fasiszta szlovák bábállamából, Tito gyilkos szerb partizánjaiból soha egyetlen háborús bűnöst sem...
– kora reggel, még munkába indulás előtt találkoznak az utcán egy már nem fiatal férfi és egy érett asszony. Öltözetük színei harmonizálnak, mintha egyeztették volna. Külön autókkal érkeznek, a járdán érzékeny üdvözlés, a férfi közben hátra teszi a kezét, az asszony kicsit pipiskedik. Gyorsan beülnek egy közeli kávézóba, utána vissza az autókba és egymást követve elhajtanak. Titkolt szerelem, fájdalmas fogadalom, különös színjáték… – kívülről rejtély.
Tráser László 1940-ben született Szegeden. 1967-től 1993-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék filozófia- és etika-oktatója volt. Ezzel párhuzamosan oktatott a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Radnóti Miklós Gimnáziumban és másutt. 1993 óta főként újságíró, jelenleg a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának külső munkatársa. Számos közéleti publikáció szerzője a legkülönbözőbb újságokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.