T. Ágoston László
Lufi
‒ Te, apa! ‒ szólt ki a tévé elől Kantáné a férjének. ‒ Mi a fene az a turisztikai ballon?
‒ Milyen ballon? ‒ kérdezett vissza a férfi az előszobából a cipő-jét vetve. ‒ Már megint valami gasztronómiai filmet nézel? Gondolom, a borospincében használják valamiféle különleges erjesztéshez. Manapság már a kidobott cipőtalpból is csinálnak valamiféle speciális párlatot és helyi különlegességként árulják a messziről jött turistáknak.
‒ Lehet, de ez nem olyan ‒ folytatta az asszony. ‒ Most mutatják. Te jóságos Isten! Ez egy olyan nagy, kosaras lufi, amivel versenyeket is szoktak rendezni. Tudod, gázpalackkal melegítik a kosárban a levegőt, az emeli föl a ballont. Abban a múltkori krimiben is egy ilyennel akart elslisszolni a pénzhamisító. Berlinben meg kitalálta valaki, hogy ezzel viszik föl a turistákat a város fölé. Egy kötéllel fölengedik, aztán meg lehúzzák. Érdekes lehet…
‒ No, meg jóval olcsóbb is az üzemeltetése, mint a londoni óriáskeréknek ‒ tette hozzá a férfi.
‒ Csakhogy hirtelen vihar kerekedett ‒ emelte meg a hangját az asszony. A kosár meg éppen fönt volt húsz turistával. Képzeld el, hogy a húsz embert húsz percig dobálta a vihar a város fölött. Csak a csodának köszönhető, hogy épségben le tudták hozni őket.
‒ Azt mondod, húsz embert húsz percig dobált a szél a város fölött, és nem esett semmi bajuk? ‒ ingatta a fejét a férfi. ‒ Nyilván a Szuperman, vagy a Pókember segítette őket odafönt…
‒ Ugyan, hogy lehetsz ilyen szenvtelen? Képzeld magad a helyükbe! Szerencsétlen turisták! És ennek ellenére nem estek pánikba! A kamera mutatta az arcukat. Még nevettek is. Na jó, mosolyogtak…
‒ No, de drágám… ‒ horkant föl a férfi. ‒ Akkor ez egy jól meg-csinált, rafinált reklám a hozzád hasonló nagyszívű hölgyeknek! Ügyes..
‒ No, de Lajos! ‒ szisszent föl az asszony. ‒ Képzeld el a szerencsétleneket abban az ingatag kosárban odafönn a város fölött esőben, szélben, viharban!...
‒ Ühüm… Tolongani fognak körülötte a brahista fiatalok, hogy megmutassák, ki a legbátrabb a csapatban. Hajdan mi is így csináltuk. Holnapután meg már pólókat is fognak árulni a pénztárban, a mellén nagy, színes ballonos fotóval. No meg sörös korsót frissen főzött ballon sörrel.
‒ Te mindennek csak a fonákját látod? Miért gondolod, hogy mindez csak üzleti fogás?
‒ Az, mint ahogy minden hasonló bravúr csak látszat körülöttünk, amivel könnyedén lehet nagy pénzt keresni.
‒ Lehet, hogy igazad van, én azért mégis csak kipróbálnám azt a ballonos városnézést, ha már ott vagyok Berlinben.
‒ Pontosan ezért csinálták, s lám, a reklám máris elérte célját. Rajtad kívül most több ezer háziasszony ábrándozik rántáskeverés közben a viharvert berlini turista ballonról, s miközben szénné ég a lábosban a vacsora, gondolatban epedve várják odafönt a Pókembert.
‒ Te aztán jól el tudod venni az ember kedvét az ábrándozástól ‒ mondta az asszony kesernyés hangsúllyal. ‒ Hagyjuk a ballont, meg a Pókembert, de miért éppen rántáskeverés közben? Miért nem köz-gazdász professzorként a katedrán állva?
‒ Tőlem akár ott is álmodozhattok, édes, egyetlen Hajnalkám ‒ csókolta homlokon a feleségét a férfi. ‒ A lényegen mit se változtat. Az asszonyok álmodoznak, a férfiak meg mérlegelik a lehetőségeket és számba veszik a tényeket. Ezért van az, hogy a reklámok többsége nektek készül. Mint például ez is. Ti csak üljetek a rózsaszín felhők szélén, mi meg majd elkapunk benneteket, ha netán leszédülnétek róla.
Aznap csak eddig jutottak, mert rájuk csöngetett a gázóra leolvasó, aki nemcsak felírta az óraállást, hanem le is fényképezte a gáz-órát.
‒ Ez azért van ‒ magyarázta ‒ mert sok fogyasztó reklamált, hogy ő nem is használt annyi gázt, mint amennyit kiszámláztak neki. Csalt az óra, vagy a leolvasó. Így már csak a látszat csalhat. Fénykép van róla.
Másnap Kantáné munkahelyén is szóba került a ballon. Az asszonyok egymás szavába vágva mesélték, hogy a férjük, az a szívtelen, kérges lelkű medve miket nem mondott arról a berlini ballonról. Pedig hát bárki láthatta a tévében, micsoda katasztrófa lehetett volna belőle, ha valahogy le nem húzzák a kosarat. Csoda? Hát persze, hogy csoda, de ezek a szőrös szívű férfiak csak nevetnek rajta. Bármikor visszanézhető, fénykép is van róla.
‒ Fénykép, az van ‒ bólintott rá Konta Lajos. ‒ Manapság már okos telefonnal is lehet művészi felvételeket készíteni. Ha nem elég jó a kép, jön a fotosop, és máris előtted áll a kilencven éves Maris néni tizenhat éves korában. Ha jól meggondolom, így még belőlem is lehet Szuperman, vagy Pókember.
‒ Hát bizony, így harminc év után már nem ártana egy kis felfrissítés… ‒ mondta az asszony turmix géppel a kezében, merthogy éppen vacsorát készített volna. A gép meg egy halk reccsenéssel megadta magát és nem mozdult többé. ‒ A francba, még ez is…‒ mondta felháborodva, aztán higgadtan még hozzátette: ‒ Mindegy, úgyis öreg volt már, ideje kicserélni. Rendelek egyet az interneten. Holnap kihozza a futár. A reklám szerint huszonnégy órán belül itt kell lennie.
Másnap délután a megadott időpontban csöngetett a futár. Fiatal férfi volt, a kezében egy kartondobozzal.
‒ Itt tessék aláírni! ‒ adta az asszony kezébe a tollat, és már indult is volna tovább. ‒ Még két fuvarom van ma.
‒ Legalább hadd bontsam ki ‒ nézett rá feddően Kantáné ‒ valóban az van-e benne, amit rendeltem!
‒ Én csak a futár vagyok, kezét csókolom, az a dolgom, hogy átadjam. Doboz, doboz. Itt tessék aláírni! A reklamáció nem az én asztalom. Engem ezért fizetnek.
‒ Jól van ‒ gondolta az asszony, és nem adott neki borravalót. Amint elment a futár, rögtön kipróbálta a gépet. Bárhogy nyomta, nem működött! Elővette a használati utasítást, olvasgatta elölről hátra, hátulról előre, hátha valamit rosszul csinált. De nem. Magasra szökött a vérnyomása, s idegesen lapozgatta a kis könyvecskét. Felhívta telefonon a garancialevélben megadott számot. Az ügyintéző azt mondta, vigye be a szervizbe, majd megjavítják. Mikor? A szerviz nem az ő asztala. Őt azért fizetik, hogy meghallgassa a panaszt. Különben akár le is vásárolhatja az árát, vagy ha úgy tetszik, visszaadják a pénzt.
‒ Úgy is van, azonnal adják vissza! ‒ kiabálta magáról megfeledkezve ‒ és be fogom írni a panaszkönyvbe.
‒ Azt lehet ‒ felelte az ügyintéző ‒ szép nagy panaszkönyvünk van, de a pénzt csak holnap utalják vissza, mert az adminisztrációnak lejárt a munkaideje. A gépet még ma visszahozhatja, ha egy órán belül ideér.
Odaért, leadta, átvették. A pénzt majd átutalják holnap. Mármint az ügyintéző kislány. Neki az a dolga.
Kantáné fújt egy nagyot, és két sarokkal arrébb vett egy ugyan-olyan típusú turmixgépet a másik üzletben. Kipróbálták. Működött.
‒ No látod ‒ mondta Kanta Lajos ‒ ezt is reklámozzák. Kényelmes vásárlás, olcsó ár. Sok helyen bevált. Nálunk éppen nem működik. Attól tartok, hogy ha netán nálunk is kipróbálnák azt a bizonyos turista ballont, itt tíz percen belül elkötné a vihar. Merthogy azt meg azért fizetik…
Hajnalka nem szólt, mit is mondhatott volna, de azért fúrta az oldalát a kíváncsiság. Egyik délután hazafelé menet benézett az utazási irodába, ahol éppen a nyári üdülési reklámplakátokat ragasztották a kirakat üvegére. Volt köztük egy ballonos is. Nem akart ő semmit, csak úgy kíváncsiságból rákérdezett, hogy nem indul-e véletlenül egy csoport Berlinbe július közepén. Indult. Sőt, volt még két szabad hely is.
Lajos, a férje tágra nyílt szemekkel nézte a két jegyet. Se névnap, se születésnap, mi ütött ebbe az asszonyba? Különben is abban állapodtak meg karácsonykor, hogy a mamánál töltik a nyári szabadságukat. Aztán arra gondolt, hogy akár pótnászút is lehet még ebből ennyi év után. Nagyot nyelt hát és megölelte az ő gondolatolvasó Hajnalkáját.
Amint a szállodában kipakolták a bőröndjeiket, az asszony meg-kereste az idegenvezetőt és izgatottam érdeklődött:
‒ Azt a bizonyos turisztikai ballont mikor próbálhatjuk ki?
‒ Sajnos az a program most elmarad ‒ tárta szét a karját az idegenvezető. ‒ Tegnap értesítettek, hogy karbantartás miatt nem fogad bennünket az üzemeltető. Az úton azért nem mondtam, mert nagyon sokan emiatt tartottak velünk és nem akartam csalódást okozni nekik. A belépőt reggel visszafizetem mindenkinek. De azért lufis pólót lehet venni a pénztárnál. Hadd lássák az ismerősök, hol jártunk!…
T. Ágoston László író, újságíró. 1942. október 14-én született Tasson. 1970-től újságíró. 1971-73. között végezte el az újságíró iskolát, majd 36 évesen főiskolai diplomát szerzett. Üzemi, intézményi lapok munkatársaként, szerkesztőjeként dolgozott. Első novellája 1966 decemberében jelent meg a Csepel újságban. Novelláit, elbeszéléseit, szatíráit, meséit közölte a Népszava, Népszabadság, megyei lapok, Somogy, Hévíz, Hevesi Szemle, Új Hevesi Napló, Lant, PoLísz, Ezredvég, Új Horizont, Keresztény Élet, JEL, Amerikai Magyar Népszava, Amerikai Magyar Szó, Bécsi Napló, kanadai Krónika, Kaláka, belgiumi Kilátó, stb. Írásait mintegy két tucat antológiába válogatták be, de önálló kötete csak 2001-ben jelenhetett meg. 1989-ben Krúdy Emlékérmet kapott, majd 1999-ben dicsérő oklevéllel ismerte el munkásságát a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége (Washington). Díjat nyert a rádió irodalmi pályázatán, majd 2000-ben különdíjat az országos millenniumi pályázaton. Több írószervezet tagja.