T. Ágoston László
Gólyabíró
Az Üveghegyen túli Brilltenger menti szél zúgatta nagyerdőben bíróválasztásra gyűltek össze a választási korhatárt elért nagykorú lakosok: úgy, mint a süldő mangalicák, a fészekből kirepült gerlék, anyjukat elhagyó medvebocsok, oroszlánék hosszúkörmű kölykei, meg a többiek. Szóval mindenki, aki kidobta már maga alól a pelenkát. A bölcs bagoly, aki eddig ítélkezett a bűnözők és az utat tévesztettek fölött, egy reggel arra ébredt, hogy az ő okos feje fölött is el-járt az idő. Hullik a tolla, és billeg az orra hegyén az okuláré. Homályosan látja a legújabb törvényeket, és a bírói kalapács is meg-megremeg a kezében. Leó, az oroszlán szánakozva nézte az igazság-szolgáltatás kivénhedt bajnokát, és nyugdíjba küldte, mielőtt fölfal-ták volna az örökké és mindenre éhes hiénák.
‒ No igen, de hogyan tovább? ‒ dörmögte Mackó bácsi, a kor-elnök és rögvest benyújtotta a legújabb törvényjavaslatát. ‒ Én azt mondom, hogy az új bíró legyen hosszú lábú, hogy megfelelő rálátása lehessen az ügyekre. Mint például a zsiráf koma.
‒ Nono! ‒ szólott sziszegve a boa. ‒ Aztán majd lelegeli a fejünk fölül a fák leveleit és mint aki jól végezte a dolgát, tovább áll a hosszú lábaival. Alattunk meg észrevétlenül kiszárad a fű. Az én barátom, a pápaszemes sokkal közelebbről látja a problémát.
‒ Más se hiányzik, mint egy csupasztestű hipnotizőr! ‒ tiltakozott a nyuszi. ‒ Addig bűvöl, addig néz a szemedbe, míg be nem vallod a szomszéd bűnét is, aztán hipp-hopp, fölfal a bűneiddel együtt.
‒ Az én rokonom, az öreg vadkan biztosan kitúr miden igazságot‒ röfögte a göndörszőrű mangalica. ‒ Olyan agyara van, hogy még a fákat is képes kiforgatni a földből gyökerestül. Előtte semmi se maradhat titokban.
‒ Az ám! ‒ nevetett föl a gerle. ‒ És közben még jól is lakik makkal. Potyogtassátok csak neki a makkot, és hálából kitúrja az igazságból az i-t. Nektek meg ott marad a pocsolyában a gazság. Felőlem akár meg is szavazhatjátok neki az állást, de én máris kiszállok a buliból! ‒ mondta és szárnyra kelt.
‒ Ez az ‒ bólintott rá a sas. ‒ Olyan bíró kell nekünk, aki a hétköznapok, meg az erdő fölé tud emelkedni, akinek magasröptűek a gondolatai, és a csőrében tudja tartani a jövő igazságát. Ugye milyen szépen mondtam, anyukám!?
‒ Ki lehet az, aki az összes követelménynek megfelel? ‒ töprengett magában a kócsag. ‒ Tulajdonképpen én lennék erre a posztra a legalkalmasabb, hiszen makulátlan hófehér a tollam, a bóbitám is királyi, tekintélyt parancsoló, a lábam hosszú és kecses, a szárnyam akár a felhők fölé is fölrepít. No igen, de az erdőszéli mocsárban az idén nagyon elszaporodtak a halak, békák, meg egyéb vízi finomságok. Ha semmi mást nem teszek, mint beállok a vízbe és eltátom a csőrömet, akkor is fél óra alatt degeszre tömhetem a begyemet anélkül, hogy végig kellene hallgatnom az oroszlán üvöltését, a medve bömbölését, a hiénák ugatását, vagy a nyulak sirámait. Akkor inkább nyitok egy ügyvédi irodát, és a lábam elé hordják a klienseim a mocsár összes kincsét. Már csak azt kell eldöntenem, melyik lábamra álljak. A jobbra, vagy a balra. No, ezt majd eldönti a SORS. Mihelyt sztárügyvéd leszek, és megválasztanak képviselőnek, én terjesztem be a törvényjavaslatot. Villám lesz a dombtetőn, csónakházam a tavon, és repülőgépet is veszek pilótával, hogy ne kelljen koptatni a szárnyamat. Ja, és a kanalas gém lesz a portásom.
‒ Igen, ez így lesz. ‒ szusszant nagyot Kócsag úr. ‒ Legyen hát a gólya a bíró. Őt már így is elegen szapulják. Ha visz gyereket, azért, ha nem, akkor meg azért. A szeme is elég gyenge, a háztetőn is csak a kéményt látja, onnét kelepel. Ha kell, ha nem, kelepel. Pont neki való ez az állás. Ha netán összetéveszti az éppen aktuális törvényeket, Isten majd megbocsátja a vétkét. Éljen a gólya, az ítélkezés tudora! ‒ rikkantotta a kócsag, és a legszebb tollát tűzte az oroszlán sörényébe.
‒ Gólya? ‒ álmélkodott a nagysörényű, aztán megvonta a vállát. ‒ felőlem akár ő is lehet, ha jól olvassa a törvényeket, és meg-mossa a lábát, ha kilép a mocsárból.
Mackó bácsi rábólintott, a vadkan sértődötten vakargatta a hátát egy fatörzs kérgén, a fiatalok meg elmentek bulizni a tisztásra.
A gólya elfoglalta hivatalát a kéményen, és várta a panaszosokat. Elsőként a nyúl kopogtatott be hozzá, és félszeg félmosollyal mesélte, hogy a róka elkergette őt a répaföldjéről, holott az a rőt-farkú nem is szereti a répát.
‒ Na látod ‒ mondta a bölcs bíró ‒ örülhetsz, hogy csak a ré-pádat vette el. Amilyen ravasz, akár a farkadat is leharaphatta volna.
‒ Tényleg ‒ kapott a farához a nyúl. ‒ De jó, hogy nekem nincsen is farkam…
Aztán a halak jöttek, a békák, meg a seregnyi vízi népség. Sírva mesélték, hogyan irtják őket a kócsagok. Csak állnak ott lesben a lápban, nyitva a csőrük, és egyszer csak hopp, máris eltűnt a szomszéd a hosszú torokban.
Beidézte a gólya a kócsagot a bíróság színe elé. Törvényszegéssel vádolta, mert a béka védett állat, tilos bántani. A halak közül is többen védelem alatt állnak.
‒ Te mondod nekem, hogy hosszú a csőröm? ‒ nevetett föl az orvhalász. ‒ Tegnap még te is ott álltál mellettem a tóban, a bögyödben talán még ma is ott a tegnapi békaláb. Én nem halásztam, csak a csőröm volt a vízben tisztálkodás miatt. Tehetek én róla, hogy a béka kíváncsi és belemászik? Válogassam ki a halak közül a védetteket? Ha jól meggondolom, én vagyok itt a sértett. Büntesd meg őket, mert zavarják a nyugalmamat és korlátozzák a személyi szabadságomat!
‒ Jogos ‒ bólintott a gólya és hosszan kelepelt. ‒ A kócsagnak joga van a tóhoz, akár a csőrét is belemerítheti. A hal meg a béka a bűnös, ha galád módon zaklatja a bölcs gondolkodót!
S hogy kellőképp súlyt adjon az ítéletének, bekötötte a szemét és a csőrébe vette az igazság mérlegét. Fél lábra állt és a szárnyát lengetve észre se vette, hogy kardjával a kígyó helyett a törvény fonalát vágta át…
T. Ágoston László író, újságíró. 1942. október 14-én született Tasson. 1970-től újságíró. 1971-73. között végezte el az újságíró iskolát, majd 36 évesen főiskolai diplomát szerzett. Üzemi, intézményi lapok munkatársaként, szerkesztőjeként dolgozott. Első novellája 1966 decemberében jelent meg a Csepel újságban. Novelláit, elbeszéléseit, szatíráit, meséit közölte a Népszava, Népszabadság, megyei lapok, Somogy, Hévíz, Hevesi Szemle, Új Hevesi Napló, Lant, PoLísz, Ezredvég, Új Horizont, Keresztény Élet, JEL, Amerikai Magyar Népszava, Amerikai Magyar Szó, Bécsi Napló, kanadai Krónika, Kaláka, belgiumi Kilátó, stb. Írásait mintegy két tucat antológiába válogatták be, de önálló kötete csak 2001-ben jelenhetett meg. 1989-ben Krúdy Emlékérmet kapott, majd 1999-ben dicsérő oklevéllel ismerte el munkásságát a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége (Washington). Díjat nyert a rádió irodalmi pályázatán, majd 2000-ben különdíjat az országos millenniumi pályázaton. Több írószervezet tagja.