Sultanus Beatus
Doktor Olimpia
Kovács doktor életének legnagyobb részében fitt és egészséges volt, mert háziorvos lévén ezt tartotta hiteles állapotnak betegei előtt. Mindössze két esemény zökkentette ki a normális kerékvágásból. Amikor új Nádas Péter-kötet jelent meg, azonnal három hetes szabadságra vonult. Olykor, például a Párhuzamos történetek olvasása közben neurológus barátjától kért hosszabbítást, mert már a pihenő közepén érezte, kifut az időből. Megfejthetetlen vonzalmat érzett az író történetvezetése iránt, választott szellemi társához hasonlóan ő is önkéntes vidéki magányba zárkózó értelmiséginek tartotta magát, és legsötétebb pillanataiban a mezőre járt ki kaszálni. Hadd lássák az emberek, hogy egy vagyok közülük, gondolta, pedig valójában a nyers életerőt szerette érezni a testében.A másik alkalom, amely törést okozott Kovács doktor kiegyensúlyozott életében, az olimpia volt. Ilyenkor a doktor a gálaműsor előtt néhány nappal már kiporszívózta tévénéző fotelét, rácsosra engedte a reluxát a nappaliban, és egy hónapra elegendő nassolnivalót halmozott fel kamrájában. Jó előre megrendelte és méretre igazíttatta a magyar csapat hivatalos sportzakóját, és abban ülte végig a versenyszámokat. A kaszálástól, az esti kocogástól és a mindennapi fekvőtámaszoktól dagadó izmokra a sportközvetítések hetei alatt arányos zsírréteg rakódott, arca, tokája megereszkedett, bőre sápadt, tekintete kiélt, szeme vérágas lett. A sörre gyakran nyugtatót szedett, hogy elviselhetővé váljék a négyszáz pillangó és a kétszáz mell. Azokon izgult a legjobban. Az úszásban nem ismert irgalmat, győzni kellett a versenyzőknek. Ha magyar állt a dobogó tetején, a lassú zászlófelvonás alatt patakzottak a könnyei, és életének csakis ezen pillanataiban érezte, hogy magyar. Szólhatott neki kánonban a magyar és a székely himnusz a Vereckei-hágó visszhangjaival, kizárólag ez az egyetlen esemény ébresztette fel hazafiasságát. Meg az a néhány Nádas-mondat, amitől borsódzott a háta.
Mondhatni, Kovács doktor az olimpiával élt lelki életet, mert a pártfegyelem korán kinevelte belőle az istenhitet. Csak ült a tévé előtt, imádkozott testével mit sem törődve, mindezt az erő ünnepén, amely éppen elhagyta őt. Mert Kovács doktor saját gyengeségének beismerésével tudott csak kikapcsolódni, ehhez pedig elengedhetetlen szüksége volt arra, hogy csúcsformában lásson másokat. Ezzel gyászolta ugyanis a belőle hiányzó együttérzést, a nemzettudatot, az írót. Anyja elvesztése óta négyévente az olimpia tanította meg újra és újra sírni.
De az olimpia elmúltával lekerült róla a sportzakó, lepörögtek róla a betegek kifogásolta felesleges kilók, és Kovács doktor újra a régi, egészséges és fitt, tehát tökéletes háziorvos lett. Nem rettent meg az egy-egy gyermeknél diagnosztizált agytumoron, a haldoklóknak is fád arccal adta be az utolsó morfiumot, és miközben nyugdíjasoknak írta fel jutalékért a drágább szívgyógyszereket, újabb négy évig nem gondolt az olimpiára, az Istenre, de még a sírásra sem.
Sultanus Beatus tárcaíró és blogger. Tárcái leginkább az Irodalmi Jelen Online oldalain olvashatók, blogja a http://sultanusbeatus.freeblog.hu.