Molnár H. Magor
Taxi-út a Partiumban
Egy motel recepciósát kérem meg, hogy hívjon nekem taxit, Érmindszentre készülök, lekéstem ugyanis azt a buszt, amely az Ady-konferencia résztvevőit szállította Nagykárolyból a szülőfaluba. A tizenkét legszebb magyar vers címet viselő sorozat aktuális középpontjában a Kocsi-út az éjszakában áll, mely költemény alapgondolata a történet szerint épp ezen az útszakaszon született meg. Milyen szép is ez, gondolom, de azért előzetesen megkérdezem a sofőrt, hogy mennyi lesz a fuvardíj.
– Érmindszentre? Hány kilométer az innen? – kérdez vissza tanácstalanul.
– Ne haragudjon, én ezt nem tudom, nem vagyok idevalósi.
– Érmindszent… Nem rémlik, hogy melyik az a falu.
– Érmindszent. Tudja, ott született nagy költőnk, Ady Endre.
– Adysat! – hangzik el a heuréka. – Adyfalva, Adysat, vagy Ady Endre – ismételgeti a napjainkban ismertebb helységneveket. – Az innen nagyjából huszonöt kilométer, tehát durván harmincöt lej lesz – számolja ki a költő tarifáját.
Megegyezünk, elindulunk. A taxis kérdezget, hogy mi járatban vagyok, honnan jöttem; az egyszerűség kedvéért azt mondom neki, hogy Magyarországról.
– Jaj, itt Romániában hatalmas a korrupció! A rendőrök, a politikusok, az önkormányzatok szétlopják az országot.
Próbálnám neki bizonygatni, hogy ez Magyarországon sincsen másként, de csak legyint, mint az ostobára szokás.
– Romániában azért ez más – folytatja. – Eladták az országot a franciáknak, németeknek, olaszoknak, szépen, apránként.
Minden szerelem darabokban – jutna eszembe, ha az Egész, ha az egész România Mare a szerelmem volna. És bár hallottam olyan értelmezésről, mely a Minden Egész eltörött sorának a későbbi trianoni békeszerződésekkel teremt kontextust, ezúttal elhessegetem ezt a párhuzamot, hiába rímel ennyire egyszerűen a Partium neve a gondolatra. Engedem inkább, hogy fusson velem most a taxi, s egyébként is, a sofőr kérdezett valamit.
– Magyarországon most sokan szeretik Orbán Viktort, ugye?
– Most igen.
– Meg is értem, az a Gyurcsány egy nagy mocsok volt, nem akart lemondani még akkor sem, mikor kiderült a disznóság. És még most is ott ül a Parlamentben, képviselő. Nem szégyelli magát. Mikor hazudott, mikor azt hazudta kétezer-négyben, hogy a határon túli magyarok majd mind el fognak menni Magyarországra, és elveszik az ottaniak elől a kenyeret, ha állampolgárságot kapnak. Miközben ők voltak, akik elvették. De nem baj, most már úgy hallom, folynak a perek, Zuschlag is megkapja, amit érdemel, és a többiek, Hagyó is, mindenki.
A legkevésbé sincs szándékomban politikai diskurzusba bonyolódni vele, mindössze megemlítem, hogy az akkori népszavazás kiírása szerintem eleve elhibázott lépés volt, politikai kérdéssé silányították azt, hogy tudniillik szereti-e a magyar a magyart, ezzel is okozva egy ki tudja, hányadik törést az Egészen.
Máskülönben kissé meglep, hogy mennyire tájékozott ez a nagykárolyi taxisofőr a magyarországi politikában, mennyire tisztában van a szereplőivel. Sorolja nekem a neveket, Mesterházyt, Lendvait, Horn Gyulát, Kövér Lászlót, Semjén Zsoltot, Szijjártót, Vona Gábort – kedvem támad témát váltani.
– És Băsescu? – kérdem. – Meddig marad még a trónon?
– Figyeljen, én csak annyit tudok, hogy ő most a miniszterelnök. Vagy az elnök? – bizonytalanodik el.
– Az államelnök – bólintok.
– Ja, igen, mert a miniszterelnök egy valamilyen Boc nevezetű.
– Emil Boc.
– Az. Nézze, itt Romániában olyan mindegy, hogy kik vannak kormányon, úgyis csak lopnak, úgyis ugyanaz a cirkusz, mindig. Nem nagyon érdekel ez engem, nem is figyelek oda. Hamarosan magyar állampolgár leszek, bár romániai lakos maradok. Mindjárt itt van Schengen is, ma már szabadok vagyunk. Oda tartozunk, ahová akarunk, akárhol is éljünk, akárhogy is hívják azt az országot.
Lassan megérkezünk Érmindszentre, akárhogy is hívják azt a falut. Fizetek, kezet fogok a taxissal, megköszönöm a beszélgetést, mely végül akárhogy is, de összeillesztette az Egészet. Majd kiszállok a református templom előtt, és nem gondolok többé a tulajdonnevekre, Orbán Viktorra, vagy Băsescura, sem a Nagy Magyarországra, vagy a Nagy Romániára, sem Trianonra, a részekben lobbanó lángra, sem a csonkaságra, a jajszóra, nem, nem, soha.
Molnár H. Magor 1986-ban született Marosvásárhelyen, az SZTE BTK magyar szakos hallgatója, versírással, publicisztikával foglalkozik. Hat éve Szegeden él.