Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 
Könyvajánló: Árpás Károly új kötete
 

zegzug.jpg

A napokban látott napvilágot Árpás Károly Zegzugos egy-ösvény című prózakötete. A szerző így vall művéről: „A magyar irodalom legnagyobb mesélője, Jókai Mór fölfedezte az egy szálra fűzhető történeteket; Mikszáth Kálmán is ezt az utat követte, később Krúdy Gyula továbbfejlesztette a módszert, gondoljunk a Szindbád-történetekre. A 20. század egyik legnagyobb magyar írója szintén erre építette műveit. Gion Nándor, a született elbeszélő konstrukciói igazolják az elképzelésemet: például Ezen az oldalon; Angyali vigasság; Mint a felszabadítók. Az egy kiválasztott főhőshöz kapcsolódó történetek nem csupán a főhős jellemének megvilágítását szolgálják: ha egy ember is áll a műalkotás középpontjában, akkor is a többi ember sorsának bemutatása a feladat. Nagyapám életének története newtoni prizmaként megvilágítja a tárgyalt kor: az 1883. április 15-től 1964. június 26-ig terjedő időszak kisemberi világát. A regényszerű novellaciklusomnak az a célja, hogy az olvasókban asszociációkat, emlékeket váltson ki. A meditáció eredményeképpen sikeressé tegye mindenkinek az életét. Ugyanakkor tágítsa minden ember tudását részben önmagáról (Szókratész tanácsát követve), részben a többi emberről.”
 
A novellafüzért az alábbi történettel ajánljuk olvasóink figyelmébe:
 
Felebaráti kötelesség
 
A júniusi meleg úgy áradt be az Ipartestület gondnoki lakásának ajtóin, ablakain, mintha árvíz lenne.
A pödrött bajuszú gondnok kiszól az udvarra.
– Irén, Eta, Laci! Fejezzétek be a játékot, és gyertek be!
Mire a gyerekek bejöttek a nagyszobába, az asztalon már ott volt négy vizespohár, két szódásüveg, egy kancsóban málnaszörp és egy boros palack.
– Gyerekek! Üljetek le az asztalhoz! Egy nagyon fontos ügyről lenne szó.
– Anyuska nincs itt? – kérdezte Laci.
– Fiacskám, anyuska elment a Ferenczi házba a nagymamádhoz. Lányok, ti tudjátok, hogy anyuska el szokta mondani a családi ügyeket. A Dudások híresek arról, hogy nem tudnak titkot tartani. Amiről most beszélgetni fogunk, arról nem szabad szólnotok senkinek!
– Gyónáskor a tisztelendő úrnak se? – kérdezte Eta.
– Nem, Etuska! Nem a Tízparancsolat megsértéséről lesz szó.
Az apa töltött mindenkinek szörpöt és hígította szódával.
– Laci, hozzál a konyhából három kanalat, hogy megkeverhessétek!
Míg a nyolc éves fiúcska oda volt, az apa fröccsöt készített magának.
A fiú visszajött, elosztotta a kanalakat. megkeverték.
– Egészségetekre!
– Köszönjük, apuska! – mondták együtt.
– Olyan finom ez! Honnan van? – kérdezte a legidősebb lány.
– A söntésből hoztam, Irén. A szörpöt Tusoréktól vettem.
Mindenki letette a poharát, és hátradőlt a székén.
– Gyerekek! Tegnap, huszadikán, vasárnap Irén Karcsi bátyátoknál volt látogatóban Szegeden. Hozott tőle egy nagy borítékban levelet, amelyben a segítségünket kéri. Segítetek?
– Igen, apuska – jelentette ki a fiú; a két lány bólintott.
– Az utász katona bátyátok Szegeden találkozott három jánoshalmi munkaszolgálatossal. Schwarz Jakabbal, aki három vagy négy évvel felette végzett az elemiben; Glied Károllyal, aki alatta egy évvel járt a polgáriban és Sípos Imrével, aki az osztálytársa volt. Segítséget kértek tőle.
– És mi lesz a mi dolgunk? – kérdezte Eta.
– Először is, mindhárman egyenként elmegyünk a családjukhoz, és a nagy borítékban kapott, noteszlapra ceruzával írt leveleiket elvisszük. Utána megbeszéljük, hogy mikor jöhetünk a csomagokért.
– Milyen csomagokért? – kérdezte Irén.
– Karcsi megírta, hogy társai kérnek otthonról cukrot, aszpirint, száraztésztát, tarhonyát, sót, szárított, füstölt vagy pácolt birka-, kecske- vagy baromfihúst.
– Szalonnát miért nem? – szakította félbe az apját a fiú.
– Laci! Ne szakíts félbe! Különben tudd meg, hogy az izraeliták nem ehetnek disznóhúst.
– Bocsásson meg, apuska! – kérte a fiú.
– Folytatom – mondta az apa. – Kértek még szamár- vagy marhaszalámit, meg kacsa- vagy libazsírt.
– Ez tényleg nagy csomag lesz – szólt Irén.
– Laci! Te elmégy Eisel bácsihoz, és kérsz tőle vagy három szövethátizsákot, vagy három zsáktarisznyát. Majd az árát lerendezem. Ebbe fogjuk majd tenni a viendőt.
– Akkor ki hova menjen? – kérdezte Eta.
– Te, Etuska Schwarzékhoz. Tudod, arra a bajai temető felé laknak. Majd megmondom az utcát és a pontos házszámot. Írén, te Gliedékhez mégy. Viszed a levelet is; mindet beleteszem egy kis borítékba. Én meg elmegyek Sipos bakterékhoz.
– Apuska! Inkább én mennék Síposékhoz! A leventeparancsnokságon az iratokból láttam, hogy már régen kikeresztelkedtek. Nem szeretném, ha a munkahelyemen zsidóbarátnak bélyegeznének.
– Igazad van, Irén! Ne kockáztassuk az állásodat! Csak Síposék messze laknak, túl a vasúton.
– Nem érdekes ez, apuska! Csak kerüljük el a bajokat!
– Rendben. – zárta le a titkos megbeszélést a gondnok, s megpödörte a bajuszát.
Az apa megint töltött mindenkinek. Ittak egyet.
– Nem sokára indulnunk kell, mert nekem vissza kell térnem öt órára. Akkor nyílik a söntés.
– Akkor mit mondjunk még – kérdezte Eta.
– Tehát átadjátok a kis borítékokat. Aztán elmondjátok, hogy mi mindent kérnek a családtagoktól. Majd megadjátok, hogy pénteken, szabbath előtt elmentek a csomagokért. Viszitek vagy a hátizsákot, vagy a tarisznyát. Tehetnek bele levelet is.
– Pénzt? – kérdezte Irén.
– Azt ne, de ha nektek adják, akkor eljuttatjuk.
– Mikor?
– Irén és Eta huszonhetedikén, vasárnap elmennek a délelőtti vonattal Szegedre. Karcsi el tudja tenni a csomagokat a raktárba. Lassan másodéve utász, vannak kapcsolatai.
– Tényleg – tette hozzá Eta. – Tavaly, ezerkilencszáznegyvenkettő őszén vonult be.
– Te se szakíts félbe, lányom – szólt rá a gondnok. – A bátyátok majd megoldja, hogy hogyan juttassa el a küldeményeket a muszosoknak. Megértettétek?
– Igen, apuska – felelték kórusban a gyerekei.
– Még egyszer! Ne felejtsétek el, hogy senkinek se beszélhettek erről! Laci, akkor indulj Eisel szatócshoz. Mi meg mindjárt indulunk.
Miután a bajuszos adott egy-egy borítékot a két lánynak, elköszönt tőlük.
A gondnoki lakás kiürült.
 
 

arpaskarcsi.jpg

Árpás Károly Jánoshalmán született, 1955. június 21-én. Író, költő, műfordító; irodalomtörténész, történész, középiskolai tanár; közoktatási szakértő. 1980-ben végzett a szegedi JATE magyar-történelem-finnugor szakán. Általános és szakközépiskolai évek után 1988-tól alapítóként a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban tanít. Első művei 1970-ben jelentek meg. 1983-bansumma cum laude doktorált észt kultúrtörténetből. Szépírói és oktatói munkája mellett a 19. század irodalmával, mások közt Jókai Mórral és Madách Imrével foglalkozik, s bekapcsolódott e klasszikusok szövegkiadásába is. A jelenkori alkotók közül Baka István és Gion Nándor életműve érdekli – monográfiaszerű köteteket jelentetett meg róluk. 2007 júliusa óta a SZEGED folyóirat szerkesztőbizottságának a tagja. Munkája elismeréseként 2001-ben és 2008-ban a MTA Kutató Pedagógus Díját kapta, 2004-ben Szeged város Kölcsey-érmét és a Szegedi Akadémiai Bizottság ezüstérmét. 2011-ben megkapta a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tanári Toldy-díját.