Gáspár Ferenc
„A nemzet az első mindig és minden időben!”
Indiai út
Sofőrünk fél kézzel és elegánsan veszi a kanyarokat, közben lehúzza az ablakot a hajnali csípős szélben. Még sötét van, s ő már messziről szeretné meglátná az elefántokat, hogy idejében elmenekülhessünk előlük. Hiába, no, az indiai Haridwar nemzeti parkján átszáguldani nem veszélytelen vállalkozás.
A pályaudvart csak a nemzeti parkon keresztül érhettük el, reggel le van zárva a függőhíd, melyen keresztül a belvárosba lehet érni. Innen indul tovább a vonatunk, ezért kellett átrodeóznunk az elefántok uralta erdőn. Haridwar, melyet éppen elhagyni készülünk, a négy legszentebb város egyike. Visnu, a nagy Isten repült valamikor erre, korsójában a halhatatlanság vizével, amelynek birtoklásáért egyaránt küzdöttek az Istenek és a démonok. A négy város felett egy-egy csepp víz hullott ki a korsóból, ezért lett Haridwar szent hely. No meg bizonyára a Gangesz miatt, amit Indiában természetesen Gangának mondanak. (Csak mi európaiak ejtjük Gangesznek, Indusnak, stb., ezeket a tulajdonneveket, az ókori görög szóhasználat miatt.) A Ganga itt a Himalája közelségében még vad vizű hegyi folyó, rohan, hogy a hatalmas hindusztáni síkságra érve nyugalmasabban hömpölyöghessen a végtelen óceán felé. Ennek megfelelően a vize jéghideg, ám a rituális fürdőzők nem válogathatnak. Háromszor kell megmerülni, kötelekbe kapaszkodva, különben elsodorná őket a haragos áramlás. Siva, kinek hajfonatain ereszkedett le a Tejút az égből, hogy aztán Ganga legyen belőle Haridwarnál pusztító, Benáresznél, ezer kilométerrel odébb már megőrző Isten.
A fürdőzők, ha túlestek a kötelező borzongáson, nyakukba veszik a színes szalagokkal feldíszített vándorbotot, melynek két végén kis vizes csöbör himbálózik, benne a Ganga cseppjei. Ezt viszik haza, kétszáz-kétszázötven kilométerre is elgyalogolva, hogy a családjuk egész évre megtisztulhasson a szent folyó vizétől. Sok ezer éves hagyomány ez, s talán az egyetlen ország a földkerekségen, ahol ki tudja mikortól, mily ősidőktől fogva teszik meg ugyanazokat a szertartásokat, hisznek ugyanabban az istenekben. És bárkivel szóba elegyedik az ember, a hotelportástól az autóriksásig mindenkit átitat az ősi indiai filozófia, akár a Gangába mártott ruhák.
– A tolvaj is jó ember – mondja hotelünk recepciósa –, mert a maga szempontjából azt gondolja, hogy neki jó, amit ő tesz. Azért kell rabolnia, hogy jóllakjék.
Akkor nekem is igazam van, ha kupán vágom a betörőt, és jó ember vagyok – gondolom megtévedt közép-európaian Fülig Jimmy-s gondolkodással. Pedig nincs igazam: az indiai kultúra egyik alapszabálya a másoknak való nem ártás, az ahimsa. Persze a gyakorlati életben ez is másképpen működik: sok helybéli erős botot visz magával, hogy az útját zavaró kóbor kutyákat, bivalyokat, majmokat elhessegethesse. Hogy aztán ez erőszaknak számít-e, vagy nem, azt döntse el az olvasó.
Meg hát a tülekedés, a dudálás itt általános dolog, hiszen mindenki haladni akar. Óvatlan Fehér Utazó! Ne csodálkozz, ne ijedj meg, ha neked mennek motorbiciklivel, nem rosszakaratból teszik azt! És nem is lesz semmi bajod, úgy vigyáznak rád, mint a szemük világára! Utolsó pillanatban lefékeznek, s az ártó kerekek éppen hogy a cipőd, nadrágod szegélyét érintik majd!
S ha elvetődsz aztán Benáreszbe, s hajnalban megnézted a napfelkeltét a Ganga fölött, viseld türelemmel, hogy minden szembe jövő kezet akar szorítani veled, ne félj: meg lesz a jutalmad! Mert délutánfelé aztán, mikor a nap már hanyatlani kezd az aranytemplom fölött az égen, egyszerre csak elkap majd egy kis ember, s úgy megmasszíroz a halottégető gát közelségében a parti betonon, piszkos rongyaira fektetve, hogy azt hiszed egyenesen a mennybéli apszaraszok karjaiba kerültél. S ha közben még meg sem tisztel egy arra tekergő bivaly, akkor aztán a nap méltó befejezéseképpen nyugodtan megtekintheted a szertartást a parton, melyet egyszerre hét fiatal pap celebrál hét virágágy előtt, égő kandeláberekkel a kezében. S akkor a nézők sokaságán végigtekintve már elhiszed, hogy nem közhely volt a mondat, amit még Delhibe olvastál egy transzparensen, kifeszítve az utca fölött, embernagyságnyi betűkkel:
„A nemzet az első mindig és minden időben!”
Persze még mindig rengeteg a nyomorult éhező, a koldus, de évente tízmilliónyi ember emelkedik fel a középosztályba, így aztán nemzet helyett írhattak volna gazdaságot, esetleg kultúrát, vagy vallást is, de tulajdonképpen mindegy. Az indiai nemzet fékevesztett gyorsasággal fejlődik, lakótelepek nőnek ki a földből, rengeteg az új autó, autópályák épülnek, s ma még egyszer-egyszer előfordul, hogy Delhiben elefánt jön szemben az utcán, de holnapra ő is visszaszorul majd az őserdőbe.
– Maguk csak ne féltsék Indiát! – mondja alkalmi ismerősünk a vonaton, akinek feleségem azt fejtegeti, hogy aggódik, mert lassan felemészti Indiát a nyugati civilizáció, egyre kevesebben járnak népviseletben, a tévé tele van agymosott, hülye reklámokkal, s bizonyos éttermekben már sörözni is lehet. – Az emberiség technikai fejlődése eddig csak átalakítás volt – fejtegeti a az ifjú indus ékes angol nyelven. Szintén Haridwarból jön, ám tehetősebb gyalogos társainál: vonaton viszi haza a szent vizet. – A gondolkodás pozitív erejét még nem fedezték fel! – fejezi be büszkén, s felveti a fejét. Hinnünk kell neki, az aznap reggeli Hindusztáni Times megírta, hogy a világon Indiában a legboldogabbak az emberek.
Gáspár Ferenc 1957-ben született, Budapesten él. Novellái és más rövidebb írásai jelentek meg különféle napilapokban, valamint a Lyukasórában, az Élet és Irodalomban, a Pannon Tükörben, a kolozsvári Szabadságban, a Spanyolnáthában és különböző gyűjteményes kiadványokban, így például 2007-ben, 2008-ban és 2010-ben a Légyott antológiában és a 2010-es Miskolc KapuCíner, valamint a 2009-es Mobil kávéház kötetekben. Regényei: A strucc vére (2001), A strucc terjeszkedik, A strucc halála (2002), A sárkány pallosa (2003), A sárkány harca (2004), A sárkány álma (2005), A holló felrepül (2008), Pogányokkal táncoló (A holló jegyében, 2011). 2007-ben a Pont Kiadó adta ki Ördögvér című művét, amely a Magyar Napló regénypályázatán különdíjat nyert kézirat szerkesztett változata. A Magyar Prózaíró Műhely Egyesület elnöke és a Coldwell Kiadó vezetője.