Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dinók Zoltán

Végül az anya szégyenkezik...

 

I.

Géza beteg volt. Igaz, nem ágyban fekvő, nem magatehetetlen, de azért sok gyógyszert szedett. Reggel egy, este kettő szemet. Ráadásul már régtől fogva, hosszú évek óta így ment. S nem hagyhatta el, mert abból bizony baj lett volna belőle.

Géza reggel nyolckor felkelt, bevette az egy szem tablettát, s átadta magát a rajzolásnak. Grafikus szeretett volna lenni, de betegsége miatt csak érettségije volt, nem mehetett főiskolára vagy egyetemre. Nórának, az anyjának meglehetősen sok gondja akadt vele.

Hogy Nóra a maga életét is élje, egyszer úgy döntött, a lányával – mert háromtagú volt a család – elmegy színházba. Ildikó, a lány tanárnőként kereste a kenyerét. Nem Debrecenben lakott, mint az anyja és a testvére, hanem Pesten. Élettársa is volt, ő maga jól keresett, egészséges, mint a makk, semmi gond nem volt körülötte, mindenki szerette. Legalábbis úgy tűnt.

Géza ugyanis ki nem állhatta. Nagyképűnek, gőgösnek, élvetegnek ismerte, amióta az eszét tudta.

Egy hétfő reggel aztán Nóra úgy döntött, felutazik Debrecenből Pestre. Géza mérges volt, méghozzá nem kicsit. Vasárnap este, lefekvés előtt azt mondta az anyjának:

– Jót mulattok majd, míg én szenvedek a nyavalyától?

– Inkább feküdj le! – intette Nóra.

Géza le is feküdt, ám valahogy jobban érezte magát.

 

II.

Napsütéses idő, kellemes meleg terpeszkedett a hétfő reggelre. Nóra készített pár szendvicset a fiának és magának is, az útra. Egy doboz cigarettát is hagyott otthon. Együtt megreggeliztek. Géza arca kicsit felpuffadt, szemei véreresek voltak. Nóra tíz órakor már készülődött. Már tegnap elintézte a haját, megmosta, befestette és bebodorította. A kézitáskáját, a mobilját, illatszeres kis dobozát mind elrakta, s délben indulni készült. Géza alig várta. Most vágyott a magányra. Delet harangoztak, mikor Nóra elbúcsúzott a fiától, még könnyek is jöttek a szemébe.

– Vigyázz magadra, sokat pihenj! És ne dohányozz folyton!

– Rendben! – szólt Géza

A busz hamar felvitte Nórát Pestre. A lánya már várta a Népligetben, arcon csókolták egymást.

– Szia, lányom, hogy vagy?

– Jól! – mondta felvidult arccal Ildikó.

– Mikor kezdődik a Bolondok Grófja?

– Este ötkor. Addig van még időnk. Valahova beugorhatunk enni is.

Beugrottak hát egy közeli presszóba, ahol megettek egy-egy süteményt s ittak egy-egy forró capuccinót. Majd Nóra elment Ildikó lakására. Elámult a látottaktól.

– Ez igen! Ez szép lakás!

– No, nem annyira! – szerénykedett Ibolya

– A közepesnél messze jobb, hidd el!

Ildikó nem válaszolt, de érezte hogy az anyjának igaza van. Megkínálta egy pohár likőrrel, magának is töltött. Ízlett nekik.

– Gyakran iszol szeszes italt? – kérdezte az anya.

– Nem! – mosolyodott el Ildikó.

– Ne is tedd!

Készülődni kezdtek, Ildikó átötözött.

– Látom felkészültél az estére alaposan! – jegyzete meg Nóra.

– Igen, színházba illik így járni.

Miközben a metróra vártak, Ildikó megkérdezte, mi van Gézával.

– Á, már torkig vagyok vele! – vallotta be az anyja. – Azért is örülök, hogy végre kicsit kimozdulhattam mellőle. Zsörtöl, kötözködik. Nehéz.

Este ötkor megérkeztek a színházba. Helyet foglaltak. Végignézték a darabot, igazán tetszett mindkettőjüknek. Utána a büfében megittak egy kis konyakot. Az anya hamarosan búcsúzott a lányától.

– Mennem kell Gézához, nem lehet egyedül egész éjjel. S akármilyen is, már biztosan vár!

– Dehogy vár! – legyintett Ildikó.

– Azért mégiscsak beteg! – komorult el Nóra, sietve összeszedte magát, s a legutolsó busszal visszautazott Debrecenbe.

Géza éppen olvasott, mikor hazaért. De nagyszerű grafikákat is alkotott a nap folyamán. Ahogy megjött az anyja, Géza szívéből elszállt a magány okozta boldogság.  Újra azt érezte, mint korábban Hogy magára hagyják, nem törődnek vele.

– No, jól megvoltál? – kérdezte Nóra.

– Persze, anyu, minden rendben volt!

Nóra azonban túl hidegnek és közömbösnek találta fia stílusát és modorát, fürkészve nézte az arcát.

– Ildikóval mi van? – kérdezte Géza

– Semmi, dolgozik rendesen.

– Fogadni mernék, hogy panaszkodtál rólam! – fakadt ki Géza.

– Már hogy jut ilyesmi az eszedbe! – védekezett az anya.

– Ismerlek – mondta Géza ridegen. Azzal folytatta az olvasást. Nóra átment a maga szobájába, levetkőzött s közben elgondolkodott a fia szavain. Kiment a konyhába, rágyújtott. Igen elszégyellte magát. Leginkább azon szégyenkezett, hogy képtelen volt megállapítani, valóban szégyenkezik-e...

 
 
 

dz.jpgDinók Zoltán 1981-ben született Kecskeméten. Volt hírlapárus és könyvkereskedő. Leginkább novellákat ír, de versekkel is próbálkozik. Ezeket a Partium, a Kapu, a Napsziget, a Várad, a Kláris, Látó, a Palócföld, a Népújság, a Napút, a Szabadság, a Muratáj, az Újnautilus, az Ezredvég, a Nappali Menedékhely és a Stádium közölte.

A szerző írása korábban a SzegediLapon: A randevúMózes, a munkanélküliA zongoradarab