Dinók Zoltán
A zongoradarab
Kéken ragyogott az alkony. Csendes, kellemes délután volt. Győző a szobájában éppen Beethoven egyik zongoradarabját játszotta. Nagyon beleélte magát. De milyen csodásan tudott játszani! Zongoristának készült. A zongoratanára szerint nagyon tehetséges volt. Érzelemmel játszott, nagy igyekezettel, mintha maga lett volna Beethoven.
A másik szobában nagyanyja feküdt lázasan, betegen. Győző a Holdfény szonátát kezdte játszani. Böbe néni felismerte a német zeneszerző darabját. Először tetszett neki. Aztán a háborús emlékekre gondolt. Tudta, mivel ő már a második világháborút is átélte, a poklok poklának időszakát, hogy a nácik is odavoltak Beethovenért. Az öreg néni nagy nekirándulással felkelt, s Győző szobájába ment.
– Ne játssz ilyen zenét! – mondta.
– Miért? Ez a Holdfény szonáta!
– Tudom! A háborút juttatja eszembe!
– De miért? – kérdezte meglepődve Győző.
– Hát… azért... Mert a nácik a hangversenyteremben Beethovent hallgattak.
Győzőt szíven szúrta a válasz. De nem volt ma született bárány, s így válaszolt:
– Hitler volt a nácik feje! Beethoven viszont csak egy zeneszerző volt, méghozzá a világ legjobbja, aki az emberiség szeretetét hirdette, nem a kiirtását.
Erre Böbe néni nem tudott mit mondani.
– Ez igaz! – ismerte be.
– Na látja! – szólt Győző.
– Mindenesetre a szomorúság ott van Beethovenben, ahogy az egész német népben.
Azzal visszasétált az ágyához.
– Az is lehet, hogy csak Beethoven szomorú, nem a német nép – gondolta a fiú és nem is értette – talán túl fiatal volt –, hogy mondhat ilyet egy öregasszony, hiszen inkább az ő korosztályának való Beethoven, nem az övének. Chopint kezdett ezután játszani, mire az öregasszony elaludt. Pedig ő pont ezt a lengyel zeneszerzőt nem szerette.
Miközben nagyban játszik, horkolást hall Győző. Átmegy a nagyszobába, s látja, Böbe néni mélyen alszik. Kezeit arcára teszi, s szíve mélyén megsajnálja. Megígéri, hogy többet nem játszik a jelenlétében Beethovent. Pedig egyáltalán nem adott neki igazat.
De talán Böbe néni is tudja, hogy nincs igaza, csak makacskodik valamilyen okból…
Dinók Zoltán 1981-ben született Kecskeméten. Volt hírlapárus és könyvkereskedő. Leginkább novellákat ír, de versekkel is próbálkozik. Ezeket a Partium, a Kapu, a Napsziget, a Várad, a Kláris, Látó, a Palócföld, a Népújság, a Napút, a Szabadság, a Muratáj, az Újnautilus, az Ezredvég, a Nappali Menedékhely és a Stádium közölte.