Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Cserenkó Gábor
Aluljáróérzés
 
Felfelé köpködte az embereket a mozgólépcső. A metróból szálltak ki, és az aluljáróban dőlt el, vajon merre rohannak tovább. Táblák segítették a közlekedést, de a legtöbb ember már rutinosnak mondhatta magát és tudta, hogy merre kell mennie. Mégis az egész egy totális káosz leképezésének tűnt. Egymásnak szaladó, az auráknak bezavaró hangyabolynak tűnt ez, ahol a legjellemzőbb a tiszteletlen sietség.
De akadtak olyanok is, aki nem siettek. Ők a falak mentén húzódtak meg, és alig érintkeztek a rohangászókkal. Mosdatlanok voltak, lassabbak, részegebbek és kiszolgáltatottabbak.
Egy ilyen kiszolgáltatott férfi azzal tengette napjait, hogy szájharmonikázott rendületlenül, és közben az arra járó, megsajnáló, pénzt dobott az előtte tátongó fordított kalapba. Fehér botja előtte hever a földön.
Sok pénz tudott összegyűlni egy átlagos napon, hiszen sokan jártak arra. Egy nem átlagos napon meg jóval több. Ezen vette meg aztán a férfi a mindennapi kenyeret, a sajtot, a Koccintós bort.
Egyszer odalépett a kiszolgáltatott férfihez egy orvos.
– Figyelem egy ideje uram. Ön régen látó volt, ugye? Én tudnék segíteni magán, hogy újra lásson! Itt a névjegyem, belecsúsztatom a zsebébe. Bármikor eljöhet a klinikámra, meg tudom gyógyítani magát!
Aztán elköszönt, és a kiszolgáltatott ember rájött, hogy valaminek vége van.
Ugyanis szedhette sátorfáját egy újabb aluljáróba, olyanba, ahol talán nincsenek mindent látó orvosok.
 
 
 

cserenko-gabor2.jpg

Cserenkó Gábor 1978-ban született Kalocsán. Könyvtárosként végzett a bajai Eötvös József Főiskolán. 2002 óta ír. Novellái elsősorban online felületeken olvashatók. 2012-ben jelent meg az első kötete, Talán a dalok címmel. Azóta több írását fordították le olaszra és angolra. Budapesten él.
 

A szerző korábbi írása a SzegediLapon: Közös szobaArditi