CHG
Ó! Olimpia…
Sonka komám átjön mostanság, nézzük együtt az olimpiát. Sör, virsli. Meg káromkodás. A magam részéről (milliónyi honfitársammal együtt) már a Kővágó-ügy kapcsán szentségelni kezdtem. Vajon ha Kővágó Zoltán Jimmy Stoneripping néven készül a játékokra a kies Nevadában, eljátsszák-e vele ugyanezt az aljas, sunyi tragikomédiát? A kérdés, mielőtt bárkiben felelet születne, költői… Bevallom, lenne nem költői kérdésem is az ügy kapcsán, szívesen föl is tenném a húgyvadászó osztrák sógornak. Nem lenne tőle boldog. Lehet, válaszolni se tudna. Persze, a szívlapát arcba csapódása után nem is könnyű megszólalni… Sonkával sírtunk az első aranyunk után is. Kétszeres örömkönnyeket ejtettünk: egyfelől Áron ríkatott meg, másfelől Mariann. Szilágyi Áron csodálatosan vívott, dagadozott a kebelünk a büszkeségtől − Sonkáé kivált, végtére is zsenge gyermekként egyszer járt egy vívóteremben, izzadt kezében percekig szorongatta a kardot, míg ki nem világlott totális tehetségtelensége a vívósporthoz. Áron diadalát külön beccsel toldotta meg Horváth Mariann. Végtelenül emberi módon és tiszteletet parancsoló hozzáértéssel közvetítette az asszókat. Nagy boldogságot jelentett Sonkának meg nekem. Abban a gyalázatos „riporter”-mezőnyben, amivel a tévé bünteti a hazai sportrajongókat, üdítő színfolt Horváth Mariann. Szemben például azzal a „kollégával”, aki az atlétikát szpíkeli. A nevét nem jegyeztem meg, pedig érdemes volna, hogy előre készüljek a nyugtatókkal, ha megtudom, rá osztották valamelyik versenyt. A manus napok óta dumál, de még nem ejtett ki értelmes mondatot. Ezen felül olvasni se tud: a maratoni futást nyerő etióp Gelanát következetesen az oroszos hangzású Galena névvel illette, holott öles betűkkel írták a futónő elejére-hátuljára, hogy hívják...
Sírtunk máskor is. A Szilágyi Áronnak eljátszott, egy egész országot megalázó himnusz miatt, Hídvégi Vid miatt, Cseh Laci miatt, másokért. És dühöngtünk is sokat. Szegény Pierre de Coubertin báró, ha látná, mit művelnek manapság az olimpián! A bírák például egészen különös szemszögből nézik a küzdelmeket, sőt, ahol szükségét érzik, nem restek maguk is bekapcsolódni. Cselgáncsosaink közül többet is pontozással gáncsoltak el, a vízilabdás lányokat ugyancsak megpróbálták víz alá nyomni az oroszok elleni meccsen − sikertelenül, szerencsére (vélhetően mossák is a fejüket ezért valahol). Vagy: veszélyes játékért bátran ki lehetett volna állítani azt a mérkőzésvezetőt, aki Bácsi Péter térdét kitörette. De semmi sem történt. A fair play szellemében, gondolom… És bizony hosszú, nagyon hosszú a sor!
− Én nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani, de ezek látványosan utálnak bennünket − jegyezte meg Sonka, mikor a lólengés fináléjában a mi emberünkkel azonos pontszámmal jutalmazták azt a brit legényt, aki tagadhatatlanul ügyes gyerek, de ebben a műfajban speciel oly távol áll a mi Berki Krisztiánunktól, akár a Makó nevű vitéz Jeruzsálemtől. Még szerencse, hogy valami nehézségi faktor, vagy mifene révén nem sikerült elcsalni Berki aranyát.
− Nem akarod, csak gyártod − mondtam én, csak hogy ellenkezzek Sonkával. − Inkább szurkoljunk. És bizakodjunk. Mondjuk bízzunk abban, az osztrák húgyvadásznak nem jut hirtelen eszébe, hogy Pars Krisztián pisáját is begyűjtötte volna, csak nem sikerült neki.
− Bízzunk − hagyta rám Sonka. Nézte Berkit, ahogy föláll a dobogó tetejére…
CHG közíró, filozófus és életművész. Nevéből csak három betű ismeretes, ám általános vélemény szerint e három sem a sajátja, inkább a jeles latin-amerikai forradalmár, Ernesto Che Guevara iránti tiszteletének jele. Tárcákat jegyez, aztán elveszíti őket. Egyesek szerint a Vörös Hadsereg Frakció (németül: Rote-Armee-Fraktion, röviden RAF) utolsó sejtje, mások szerint az Ír Köztársasági Hadsereg (Irish Republican Army, azaz IRA) és a Baszkföld és Szabadság (Euskadi ta Askatasuna, vagyis ETA) nevű szervezetek összekötője, ismét mások úgy vélik, nem létezik. Mindazonáltal közismert figura Szegeden, a Googol utca egyik elhagyott lakását lakja. A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Macskaháború; Víziváros; Kihalt; Évek könyvei; Ursula és Árész; Kisesti; Brüsszel felemelkedése