Árpás Károly
Félrehajlanak az ágak
Az újpesti Wolfner-bőrgyár igazgatósági irodájának ablaka nyitva volt, a májusi szellő a cserzőanyag mellett akácillatot sodort be.
– Ahogy a kormányzótanács kívánja, Framovics elvtárs, szükségünk van munkásokra a Vörös Hadseregbe. Ötödikén, hétfőn délelőtt tartjuk az újabb összetartást.
– Schneider elvtárs, megértem az utasítást, ám ahogy a monarchiának fontos volt, a Vörös Hadseregnek is szüksége van a hadiüzemek működésére.
– Igazsága van, Framovics elvtárs, ám éppen most nagyon fontos lenne, hogy katonaviselt emberekkel töltsük fel a hiányokat.
– De hát a Wolfner-gyár a világháború alatt is hadiüzem volt.
– Viszont a káder adminisztrációs anyagai, amelyek az ellenőrzésünk alá kerültek, bizonyítják, hogy itt is vannak katonai tapasztalattal rendelkezők.
– Vajon a Habsburg szoldateszka adatai megbízhatóak, Schneider elvtárs?
– Itt van például Árpás József.
A kormánybiztos egy paksamétát tett maga elé az asztalra.
– Schneider elvtárs, Árpás József nem vett részt a háborúban. 1908 óta dolgozik a gyárban.
– Szabadság, elvtársak! – köszöntött be egy simléderes sapkás.
– Jó napot, Pásztor elvtárs. Schneider elvtárs, bemutatom Pásztor Emil szakszervezeti főbizalmit.
– Nem szükséges bemutatnia, Framovics elvtárs, ismerjük egymást a vérvörös csütörtök óta.
– Miért hívattál, Schneider elvtárs?
– Árpás Józsefről szeretnék tudni egyet-mást.
– Árpás szaktárs 1908 óta szakszervezeti tag, fizeti a tagdíjat, és részt vesz a szakszervezeti életben.
– És a pártnak tagja-e?
– Sem az MSZDP-nek, sem a KMP-nek. Viszont az énekkar oszlopos tagja, s mint ilyen minden megmozduláson ott volt. Tegnapelőtt, május elsején, csütörtökön is ő vezette a kórust, sőt ő vitte a zászlót is.
– Hátha ennyire mellettünk van, akkor be kellene hívni katonának. Az adatai szerint huszárkiképzésben részesült, s a vörös huszárokra nagy szüksége lenne Stromfeld Aurélnak.
– Hát, ami igaz, az igaz, Schneider elvtárs, a főszabászunk ott volt Boszniában.
– Framovics elvtárs, ezt honnan tudja? Mert az adataimból ez hiányzik.
– Schneider elvtárs, tudod, jankováci rokonaim vannak, akik körül egy-kettő még őrzi az ősi kapcsolatot. Ugyanis az 1700-as évek közepén bunyevácokat telepítettek az elnéptelenedett faluba. S akadt olyan, akinek rokonával Árpás őrmester találkozott a megszállt területen.
– Framovics elvtárs, ez nagyszerű! Az én anyagomból hiányzik, hogy Árpás József őrmester lett volna!
A szakszervezetis ökölbe szorította az asztalra tett kezét.
– Elvtársak, ne foglalkozzatok a múlttal. Árpás szaktársat nem szabad bevitetni. A gyár egyik legkiválóbb dolgozója. Maga Wolfner járt közbe érte nem is egyszer, hogy ne vigyék el frontszolgálatra.
– Schneider elvtárs, Pásztor szakinak igaza van. Árpás főszabász hihetetlenül ügyesen és szorgalmasan dolgozik, sőt a keze alá beosztott embereket mesterekké neveli. Hátország nélkül működésképtelenné válik a Vörös Hadsereg is. Őrmesterből meg annyi van, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük
A kiküldött összeszedte a papírjait.
– Igazatok van elvtársak. Csakhogy a monarchia őrmesterei pénzért szolgálnak csupán. Azért kellenének a munkások, mert hívő emberek kellenek a hadseregbe.
– Schneider elvtárs, higgyen Framovics elvtársnak és nekem: Árpás József nemcsak kiváló szaktárs, hanem a mozgalom híve is.
A három férfi kiment az irodából, majd a mellékkijáraton az udvarra értek. Az egyik oldalépületből zeneszó hallatszott.
– Mi ez, Pásztor elvtárs?
– Tudja, Schneider elvtárs, az öltözőben próbál a zenekarunk és a kórusunk.
Odaértek az épület mellé. Megálltak az ablak alatt. Ekkor megszólalt a fúvószenekar. Framovics és a kiküldött összekacsintott, felcsendült a „Fel vörösök, proletárok…” dallama.
– Tudja, Framovics elvtárs, olyan jó erre menetelni!
– Mindenesetre jobban hangzik, mint a „Kun Béla katonája vagyok”.
– Mit nem mond, Framovics!
A zene véget ért. Egy hang hallatszott bentről.
– És mi lenne, Jóska bácsi, ha ezt énekelnénk hozzá?
A szakszervezetis megjegyezte:
– El is felejtettem mondani, hogy most Árpás szaki a dalárda karnagya is.
Ekkor felzendült egy tenor.
Megjött a Győrből a Sá-ári
Nem tud a szőrtől pisá-álni
Le kell a szőrt borotvá-áálni
Hogy tudjon a Sári pisáálni
Pásztor úgy röhögött, hogy bele kellett kapaszkodnia a villámhárítóba.
– Framovics elvtárs, ezt az embert nem szabad a Vörös Hadseregbe engedni!
– Schneider elvtárs, legyen nyugodt, a munka közben vigyázunk rá.
Ismét megszólalt a fúvószenekar, a három ember pedig a gyárkapuhoz ment.
Árpás Károly Jánoshalmán született, 1955. június 21-én. Író, költő, műfordító; irodalomtörténész, történész, középiskolai tanár; közoktatási szakértő. 1980-ben végzett a szegedi JATE magyar-történelem-finnugor szakán. Általános és szakközépiskolai évek után 1988-tól alapítóként a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban tanít. Első művei 1970-ben jelentek meg. 1983-ban summa cum laude doktorált észt kultúrtörténetből. Szépírói és oktatói munkája mellett a 19. század irodalmával, mások közt Jókai Mórral és Madách Imrével foglalkozik, s bekapcsolódott e klasszikusok szövegkiadásába is. A jelenkori alkotók közül Baka István és Gion Nándor életműve érdekli – monográfiaszerű köteteket jelentetett meg róluk. 2007 júliusa óta a Szeged folyóirat szerkesztőbizottságának a tagja. Munkája elismeréseként 2001-ben és 2008-ban a MTA Kutató Pedagógus Díját kapta, 2004-ben Szeged város Kölcsey-érmét és a Szegedi Akadémiai Bizottság ezüstérmét. 2011-ben megkapta a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tanári Toldy-díját.