SzegediLap

...a körülmények bénító, ösztönző, serkentő, csüggesztő, reménytelen, bátorító hatással vannak ránk. Mikor milyennel. Manapság, szétnézve a világban, pozitív képet aligha rajzolnak elénk. A Nyugat örökölt gazdagságának dekadens ernyedtségében az ablakok alá érkező nyomorultak tömegei egyszeriben idehozták, megkerülhetetlenül jelezték, hogy fényes, törékeny álomvilágban élünk. De az úton a Sötétség közelít. Nagy munkákba fogni, távlatos szemléletű képet vizionálni… mivégre? Vihar szele érződik, már reteszelik a spalettákat. Megszokott világunk bomlik, szálai szertefoszlanak, eresztékei megcsúsztak – mi jön utána? Előre nem vezet út, visszalépni nincs hová, a remény fogyatkozik, szürkület közeleg. Mit tegyünk? Európa elfordult Istentől, az Ember tanácstalan és magára maradt. És talán az Isten is elfordult már Európától... – Tráser László cédulái

Álmosan botorkált a fürdőszoba felé. Felcsapta a villanyt.  A gazdaságos izzó fehér fényétől hunyorogni kezdett. Csak egy pillantást vetett a tükörbe, majd szinte színültig vizelte a piszoárt. Megkönnyebbülve a tusoló alá lépett. – Wilhelm József írása

Amikor feloszlatták Sárrétpusztán a Rákóczi TSZ-t, Bogdán Balázs, a volt főmezőgazdász vette meg a falu alatti legjobb földeket. Tehette, hiszen évek óta benne dolgozott, úgy ismerte a szövetkezet egész birtokát, mint a tenyerét. Másrészt meg tehette ezt azért is, mert okos ember volt, fillérekért fölvásárolta a munka nélkül maradt emberektől a kárpótlási jegyeket. Azok meg örültek neki, hogy pénzzé tehetik azt a semmit nem érő papírt, és legalább egyszer-kétszer jóllakhatnak az árából. Mit is kezdhettek volna vele, ha például a Szikora dűlőben, a falutól több mint három kilométerre visszakapják azt a kis darab szántót, amit egykor a nagyapjuktól elvett a téeszcsé? Némelyiknek még egy ásója se volt hozzá, hogy megművelje. Meg aztán a vér se volt már a régi. Az apjuk, nagyapjuk még parasztember volt, aki élt-halt a földért, aki még a virágos kertben is tudott krumplit termeszteni. Nekik nem kellett megmondani, mikor kell elvetni a búzát, vagy kiültetni a görögdinnye palántáit. Az unokák többsége segédmunkás volt a Pestről letelepített gyáregységben. – T. Ágoston László novellája

...Ágyba menekült, könyvét a sötétben takaró alatt rejtegetve, ujjai begyével próbálta megfejteni, mit is írt Krúdy úr bizonyos Szindbádról, aki libbenő szoknyák táncát leste, és prémkucsmát húzott fejére, amikor szánon vitorlázott a Tátra hólepte ösvényein. De leginkább az tetszett a lánynak, amikor Krúdy úr vasútállomásokról írt, restaurantban ebédjükre váró vendégekről, mélyen meghajló pincérekről, peronon pocakját kidüllesztő állomásfőnökről, aki büszkén simított pödrött a bajszán, ha pontosan érkezett a pesti gyors, szélről, ami besodorta a váróterembe a pöfögve-zúgva-lihegve induló mozdonyok füstjét... – Bátyi Zoltán novellája

...tulajdon bajaidra panaszkodni rút önzés, miért olykor csúful megfizetsz. Már leült a padra fájdalmában, amikor odaért a kar nélküli asszony. Valami olyat mondott a kézben tartott járóbotra bökve, hogy látom, magának is fáj a lába. Egyszer hajdanában már találkoztunk, beszélgettünk, valami riport is készült. Mindketten mosolyogtunk, megérintettem a csonkolt felsőkart. Olyan megértően nézett rám, hogy – enyhíteni helyzetét – bevallottam, hogy fáj. Szinte jólesett neki, lám, másnak sem jó annyira… – Tráser László cédulái

Egy dunántúli sokadalomban találkoztak először ezzel a különleges nevű eszközzel. Viola meglátta, rákérdezett, és azonnal a szívébe fogadta. Kézbe vette, latolgatta a súlyát, simogatta a hideg rézedényt. Óvatosan Krónira sandított, a balga férfiú persze semmit sem értett a dologból. Az árus nem nézett ki se hindunak, se egyiptominak – Viola úgy hallotta, ezek a népek használják a hangtányért –, tisztességes dunántúli kézműves képe volt. Ujjával megkocogtatta az edényt, visszanyújtotta az árusnak, és sóhajtva eltávoztak a sokadalomból. – Lukáts János novellája

...Neki is megvolt a maga Patics Jóskája. Őrült nagy szerelem volt. Majd megzabálták egymást. Még házasokként is összeölelkezve jártak az utcán. Egyszer a mozi előtt kiröhögte őket egy pasas, mert a reklámposzter alá álltak, és pont úgy smároltak, mint a plakáton a színészek. Ez a hülye Jóska meg visszakézből akkora fülest akasztott le neki, hogy majdnem körbecsavarodott a feje. Aztán persze a filmet nem látták, mert gyorsan olajra kellett lépni, mielőtt kiérnek a zsaruk. A jegy meg ott lapult a zsebükben.... – T. Ágoston László novellája

Ötéves korában ütötte meg először az apja. De az első nagy pofont hétévesen kapta. Azt hitte, a plafon szakad rá és a padlás, talán még a felhőket cipelő ég is. Kiejtette kezéből a könyvet, s miközben feje az asztal sarkához csapódott, riadtan nézte, hova esik a szétrongyolódott papírban élő sok-sok mese, hova a legkisebb fiú, aki vándorútra indult, majd elnyerte a szépséges királylány kezét, és hová a vasorrú bába, akit bűneiért tűz emésztett el. Nagyon remélte: a szavak is kipottyannak a papírról, és kirohannak az ajtón, mielőtt még apja sáros csizmával taposná szét őket. – Bátyi Zoltán novellája

A Nap sugarai felmelegítették a külvárost. Ernő támolygott az út szélén. Eléggé részeg volt, Isten bocsássa meg neki. Hiszen most született meg az unokája. Közgazdász lánya a Rita nevet adta a kicsinek. – Dinók Zoltán novellája

A busz jobb üléssorába zöttyent le, az ablak mellé, közel a hátsó ajtóhoz. Így ültében csak hátra kell majd nyúlnia a leszállás-jelző gombhoz. A fűzfavessző kosarat maga mellé tette, a benne rejtőző kopott, bordó válltáskán eligazgatta a konyharuhákat, újságot. Kigombolta a bundáját, meglazította a kötött sálat a nyakán, kicsit fészkelődött, hogy jó helye legyen a lábainak. – Dezső Anna frissen megjelent, Mégsem jön el ma című kötetét Almás című novellájával ajánljuk