SzegediLap

Izmokról mesélek, súlyzók terhétől roppanó csontról, frissen facsart gyümölcs levéről. És a homlokon lecsorgó izzadtságcseppről, ami megfeszülő izmok kínjától vérré válik, színe vörösen vakít. Ez persze nem látszik, mert szétmossa az edzőterem neonjának csillogása, a dübörgő zene, a taposógéptől futópadig sétáló, duzzadó mellű lányok mosolya, csípőjük ringása. Meg aztán ki látna vért, amikor a vékony, műkörömmel koronázott ujjaik szorításában ott fuldoklik az üdítőitalos palack, amiből úgy kortyolják, állukat felszegve, buja kacsintással azok a csodálatos hölgyek a vitaminokkal és nyomelemekkel bélelt, garantáltan cukormentes gyümölcslevet, mintha az örök élet forrásából lopott nektárt nyelnék… – Bátyi Zoltán novellája

…államformaként „egyedül üdvözítő” a demokratikus köztársaság, mely ugyan szétrobbantotta afrikai, ázsiai, közel-keleti államok évezredes rendjét, de ez csöppet sem ingatta meg mindazok önbizalmát, akik a demokrácia vallásának buzgó hívei és papjai… – Tráser László cédulái

A szilvafáról fűrészeltem le az elszáradt gallyakat, egy kis ápolás mindenkire ráfér. Törik és döf a szilvaág, ki hitte volna róla. Morgolódtam vele valamelyest, aztán a fa tövénél halomba raktam a széjjelhullott gallyakat. – Lukáts János novellája

…mindenki csak annyi szeretetre képes, amennyihez tehetsége van, mondja Páskándi Géza özvegye, már 70 fölött, magyarázva néhai anyja szeretetlenségét. Nincs ellenérvem. Talán e kijelentés csak más formája annak, hogy oly igen eltérők vagyunk s voltunk is mindenkor. Mégis érdekes, ha így van, mert akkor ezt figyelembe kéne vennünk – de általában nem tesszük. Mélyen megbántódok, amikor úgy érzem, viszonzatlanul szeretek… Holott a másik alkalmasint csak képtelen kimutatni…  – Tráser László cédulái

Ne mondják, hogy megbolondultam. Igenis, pontosan emlékszem, hogy az utca megtelt a házak leheletével. A huszonnegyedik kilométernél egy háromemeletes, bontásra ítélt bérházból dőltek rám a szagok, régen elhalt szolgálólány sóhajának kesernyés illata, az úrfi kölnijének fanyar-édeskés bűze, aki szerelméhez rohant, amikor errefelé még orgona virágzott. De éreztem azt is: ebben házban sok évtizeddel ezelőtt mosókonyhában marta a lúg az asszonyok torkát-tüdejét, ám tízet lépve eltűnt szemem elől szétmosódott arcuk képe, és akkor már egy másik, kicsiny, földszintes, véletlenül itt hagyott házból hatalmas kondérban főzött káposztaleves savanyú párája csapódott le a homlokomon. – Bátyi Zoltán novellája

A katonák díszegyenruhában, már vállukon a puskáikkal, oldalt, kicsit távolabb álltak a gyászolóktól. Becsörtetett a néma, szomorú kegyeletadók közé, imbolyogva. Rosszul ítélte meg a távolságot, ezért meg kellett kapaszkodnia valakiben. Kevés híján magával rántotta az ismeretlent, de valahogy sikerült félig megdőlve megállnia. – Czipott György novellája

…csak a vak nem látta, hogy újabb népvándorlás közeledik – jelentette ki a minap egy fontos magyar író, Spiró György. Pedig bizonyosan sokan voltunk vakok, tudatlanok, ami aggasztó tény, manapság kivált. Nem ismerjük a vándorokat mozgató intézményeket, személyeket, így az éppen most fölkerekedő százezrek valós indítékaival sem vagyunk tisztában. Nehéz elképzelni, hogy a teljes tudatlanság állapotában vágnak neki az útnak. Elenyésző hányaduk gyermekeiktől és asszonyaiktól kisérve, elsöprő többségük magányosan, férficsapatokhoz csapódva vándorolnak. Tényleg elhiszik, hogy kilométerek ezrein túljutva egyszer csak megérkeznek valahová, ahol a biztonságos, békés élet vár rájuk? Vagy egyszerűen a tömeg erejében bíznak, ami majd legyőz minden gátat, ha kell, életáldozatok árán is beveszi a várat, meghódítja Európát? Bár kegyetlen, de győztesnek is bizonyulhat a stratégia… – Tráser László cédulái

Azt mesélte, három nappal az újesztendő előtt született. Kínok között hozta világra az anyja, de amikor meghallotta, hogyan sír föl a pici lány, már mosolyogva szusszant a világra: be ne írják Ilonkámat a könyvbe! Majd csak elsején. Január elsején. Később öregszik a lelkem. Meg aztán január elsején született Petőfi Sándor, a nagy magyar költő és forradalmár is. – Bátyi Zoltán elbeszélése

Mátyás hajat mosott, felöltözött és indult biciklivel a városba. A falutól odáig jó öt-hat kilométer volt a távolság. Fájós lábbal tekerte a pedált, mikor az úton egy embert látott feküdni. – Talán részeg lehet? – gondolta. Leszállt a bicikliről, odament a férfihez. A közelben talált egy kutat,  próbált belőle vízhez jutni, de addigra a férfi elhajtott a biciklijével. – A nemjóját! – hördült fel. – Dinók Zoltán novellája

A liftajtó előtt sokaság gyülekezett: szépkorúak, tipegők és négylábúak. Mindegyiknek volt fecsegnivalója a többiekhez. Króni visszahőkölt a lépcsőházi perzsavásártól, egy lapos pillantás széjjelosztása után gyalog indult el a hátsólépcső felé. – Lukáts János novellája