SzegediLap

Sajnos Pali úr portási pályafutásának csillaga hamar leáldozott a Vörös Hajnal varrodában. Pocók Eleonóra elvtársnő fegyelmivel vált meg tőle, mivel a portás Gusztáv nevű kandúrja belerondított a párttitkár elvtársnő kedvenc retiküljébe a varroda ellenőrzése alkalmával. – Szilágyi-Perjési Katalin novellája 

…Egy munkába igyekvő asszony felháborodva ordított egy részeggel, aki állítólag megfogta a mellét. Szorongattam a csomagot, benne a hurka, kolbász, szalonna, mögöttem három-négy kutya sorakozott, szerelmes tekinteteket vetettek rám és a pakkomra, díszkísérettel vonultam be a Googol utcába… − CHG tárcája

…igazából máig nem értjük, s ha eddig nem találtunk rá megfejtést, hát már… Pedig oly egyszerű történet. Némi híradás után megszületett egy gyermek. A két állítás igaz, de a történtek leírására nem pontosak a szavak. A „híradás” magyarázhatatlan égi jeleket éppen úgy tartalmazott, mint évezredes próféciákat, és ha ez nem lenne elég, még szintúgy rejtélyes „három királyok” is jöttek, mondják, volt közöttük szerecsen is, vagy csak a Költő szedte versbe így, de ránk már így maradt… − Tráser László cédulái

…amerikaiak ezrei leírhatatlan boldogsággal, fiatalok könnyes szemmel, csodálják a húsz méternél magasabb óriás-karácsonyfát New Yorkban. A megszólaló fiatal lány, boldogsága könnyeivel küzdve magyarázza, ez volt minden vágya gyermekkorában, egyszer itt lenni és nem csak a képernyőn látni álmai fáját. A feldíszített fenyő (körülötte vagy 25 méteres távolságban kordon) terebélyes, sokszínű, villódzó fényben izzik, parányi égők tízezrei ragyognak tűleveles ágain, csúcsáról folyton változó fényzuhatagok csúsznak alá… Bennem egyfajta erőd benyomását kelti, gigászi tömege félelmetes. Egy érinthetetlen monstrum. Szaloncukor? Ezen? Közben ezüst és rózsaszín pomponos hölgykar úszik a képbe, hangsúlyozva a szeretet ünnepének boldogságát, vagy a boldogság ünnepének szeretetét. Egyre megy. – Tráser László cédulái

– Atyám, elolvasta a kötetemet? – kérdezte Szebeni nem kis kíváncsisággal és némi szorongással a hangjában, de Bence atya szikrázó pillantásait látva már meg is bánta a kérdést, és zavarában a sekrestye falán csüngő faragott feszület felé fordult, mintha attól várt volna valamiféle segítséget, vagy megváltást. – Botz Domonkos novellája 

Hiszek az álmokban, a reinkarnációban, elfogadom a paranormális jelenségek létezését, egyszóval hiszek a természetfelettiben. Ezek voltak az első gondolataim, amikor kiszálltam a Chang Klan roadon, a szállodám előtt. A repülőtértől idáig megtett út olyan volt, mintha már ezerszer megjártam volna. Ismerős volt minden utca, minden ház; és az elhaladó emberek is, mintha csak az ismerőseim lettek volna. Nem volt sok időm elmerengeni a dolgok jelentésén, vagy jelentőségén. Reggel volt, párás meleg és a naptár decembert mutatott. Percekkel később már a szobámhoz tartozó teraszon álltam és előttem Chiang Mai, vagy, ahogy nevezik „észak rózsája” bontogatta szirmait. – Botz Domonkos útirajzának második, egyben befejező része 

Éjjel két óra is elmúlt már, amikor elgémberedett tagokkal és egy kézipoggyásszal megérkeztem Thaiföldre. Pillanatok alatt átestem az útlevélkezelésen, majd ezt követően egy gazdátlan bőröndön, és így viszonylag gyorsan kerültem közelebbi ismeretségbe a thai földdel, melyből – az arcomtól centiméterekre – egy csinos kis körömcipő emelkedett ki egy hosszú, tejeskávé-barna lábszárban folytatódva, és látni engedte éhenkórász szememnek a szépet. Azonnal tudtam, jó helyen vagyok. Határozottságom és a fedélzeten maradt magabiztosságom azonnal visszatért. Miután a megismerés határainak további feszegetése már a jó ízlést sértette volna, felálltam, szertartásosan meghajoltam és távoztam. Irány Bangkok! – Botz Domonkos thaiföldi úti beszámolójának első része 

Amikor híre ment, hogy a galileai Kánában azon a bizonyos esküvőn Jézus borrá változtatta a vizet, sokan elgondolkoztak a történteken, és hinni kezdtek benne. Hinni kezdték, hogy akit eddig az ács fiának ismertek, aki totyogós gyermekkora óta köztük élt, jóval több, mint az apja szakmáját folytató ácslegény. Próféta ő a legnagyobbak közül, aki csodákra képes, aki által Isten üzen a népnek, aki gyógyít, tanít, hirdeti Isten igazságát, s akár még ítél is, ha kell. – T. Ágoston László elbeszélése 

…máskor, évek óta november 9. körül jönnek meg a varjak ide az erkély elé Ukrajnából. Idén több mint két hét késéssel. Nem ismerem a szándékaikat, de vélhetően nem tágítanak, rátaláltak a táplálékforrásra, ami számomra „ellátási” kötelezettséggel jár. Kenyér, kis szalonka, meg ami adódik. Megeszik, pontosabban a csőrükkel széttépik. Nagy túlélők. Ráadásul roppant körültekintők, a gyávaságig óvatosak, ugyanakkor durvák: gond nélkül elveszik a másiktól a falatot, ha tehetik. Úgy tűnik, irigyek is. Ahogy így meggondolom, egyes tulajdonságaik kísértetiesen ránk hajaznak. Emberszabásúak, bár nem értem, mit beszélnek… Lehet, jobb is így… Még megijednék tőlük. – Tráser László cédulái